Könyv

Felbomló tájban

Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát

  • Lengyel Imre Zsolt
  • 2014. december 6.

Könyv

„Az életről szól” – szokás kijelenteni művekről, ha valami nagyot szeretnénk mondani, de épp nem jut eszünkbe semmi.

Ezúttal más a helyzet: Nemes Z. Márió harmadik verseskötete esetében, melyre mindennél inkább illik e mondat, arra az alig meghatározható minőségre kell gondolnunk, amelyben ember, állat, növény, gomba és sokan mások egyként részesednek. E rejtélyes szó egyetlen kategória részévé teszi ezeket az egymástól köznapi játékszabályaink szerint oly különböző létezőket – és ilyesmire tesznek elszánt kísérletet ezek a szövegek is.

Nemest eddig mintha a külső, élő és élettelen közötti határ érdekelte volna legjobban, ennek kényelmetlen lezárhatatlanságát vizsgálta, meg az idegenséget, ami ennélfogva a saját testből sem tűnt kiiktathatónak. Ez a kérdés az új kötetben sem veszít fontosságából, betolulnak azonban látóterébe a belső, vagyis a különböző létformák közötti határok is. Ezek pedig ugyancsak képlékenynek mutatkoznak: a fák vajúdnak, az elvetett fejből kicsírázik egy menyecske, a huszár pedig tudni véli magáról, hogy liliom. Így létrejön egy széles, radikálisan átjárhatóvá tett terep, melyen bármely pontok összeköthetőnek látszanak, ahol a szalmabáb útra kelhet, az ember viszont különleges szájszervet növeszthet vagy ikrát rakhat, de mutatkozhat teste leesett, kitömhető bőrmaradványnak is, hogy aztán ebből ismét síró, eltévedt kislány legyen. A kétfajta határátlépés között persze fontos különbségek vannak, amit a látszólagos hasonlóság nivelláló működése sem feltétlenül rejt el. Hiszen míg az előbbi típus lépten-nyomon személyes élményként is manifesztálódik (az orrfúvástól a műtétekig), utóbbiról, melyet átváltozások, mutációk, különös fajközi szerelmek és viszályok reprezentálnak visszatérően, ez alighanem jóval kevésbé mondható el. A Hercegprímás ezért tűnhet távolibb-hidegebb kötetnek a Bauxitnál. Az ottani bizarr látomásokat még nem volt egészen lehetetlen valós tapasztalatok groteszk túlhajtásaként vagy allegóriájaként olvasni, az itteniek viszont sokszor inkább idegen világokból érkező tudósításoknak tűnhetnek, melyeket jóval áttételesebben, az absztrakció síkjának érintésével vonatkoztathatunk csak megélhető problémákra.

A súlypont tehát a fantasztikum irányába tolódik el, az ebből fakadó kihívásra viszont ambivalensen látszik reagálni e költészet. Számos szöveget találunk, és jobbára ezek a kötet emlékezetes darabjai, melyekben megerősödik az epikus jelleg, melyek tényleg vállalkoznak alternatív valóságok felvázolására, hogy hátterük előtt sajátos logikájú történetek vagy rituálék játszódhassanak le. Kiindulópontként és keretként a mese szolgál az első ciklusban, a történeti monda és a ballada a másodikban: Nemes mindkét hagyományban rá is lel saját törekvéseire rezonáló nyomokra (különösen szerencsés találat a magyar folklórból a mocsárlakó Hany Istók és Haynau állítólag kutyafejű, szőrös lánya). Ezekben a szövegekben az információk szinte szétvetik a mondatokat, olyan sűrűségben követik egymást, figyelemre méltóan részletgazdag mikroeposzokat hozva létre. Itt a nyelv a világépítés eszközének tűnik, a megfejthetetlen vagy ellentmondásos jelentésű szavak is e világok rejtélyes, több­arculatú lényeit vagy jelenségeit látszanak jelölni. Más, hasonlóan sűrűnek tűnő szövegdarabok azonban határozottan ellene szegülnek ennek a tendenciának, és a szürrealista szósaláták hagyományához visszahátrálva a követhetetlenségig fellazítják az egyes mondatok, sőt szavak közötti összefüggéseket. Ezeken a helyeken is ugyanazok a rögeszmék működnek, ám éppen emiatt kellemetlenül sűrűn hat úgy, mintha a verstermelő gépezet ötlet nélkül próbálgatná egymáshoz az asszociációs köreibe eső szavakat, eltompítva csak provokatív élüket.

A kötet mindenesetre eléri így, hogy ne helyezkedhessünk bele a megverselt furcsa történetek naiv olvasójának pozíciójába, hogy ne gondoljuk, hogy valamiféle rögzíthető, objektív és nyelvfüggetlen tudást közvetítene, valódi izgalmat azonban ez a folyamatosan fenntartott feszültség nemigen okoz. A kötet kellemességet elutasító kétarcúságát erősíti csak inkább: hogy könnyű mániákusságába belefáradni vagy öngerjesztésére ráunni, nehéz azonban nem csodálni eltökélt egyediségét – és elolvasása után is tartalmatlan és ártatlan fogalomként gondolni még az életre.

Libri, 2014, 80 oldal, 1490 Ft

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.