1. Édes hazám (vál. Bárány Tibor) (Magvető, 2012) 63 pont
2. Barnás Ferenc: Másik halál (Kalligram, 2012) 58 pont
3. Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak (Kalligram, 2012) 46 pont
4. Szálinger Balázs: Köztársaság (Magvető, 2012) 39 pont
5. Márton László: M. L., a gyilkos (Kalligram, 2012) 31 pont
6. Áfra János: Glaukóma (JAK+PRAE.HU, 2012) 30 pont
7. Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek (Magvető, 2012) 29 pont
8. Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach (Libri, 2012) 22 pont
9. Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv (Jelenkor, 2012) 20 pont
10. Kántor Péter: Köztünk maradjon (Magvető, 2012) 18 pont
11. Marno János: Kairos (Palatinus, 2012) 16 pont
Szavazóink: Ambrus Judit, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Bojtár Endre, Csáki Márton, Elek Tibor, Faragó Kornélia, Gács Anna, Horkay Hörcher Ferenc, Horváth Györgyi, Jánossy Lajos, Jenei László, Kálmán C. György, K. Kabai Lóránt, Krusovszky Dénes, Lapis József, László Ferenc, Margócsy István, Németh Zoltán, Selyem Zsuzsa, Szűcs Teri, Tarján Tamás, Urfi Péter.
A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap. A listás könyvek megvásárolhatók az Írók boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45., www.irokboltja.hu).
Az utóbbi húsz év politikai verseiből válogató Édes hazám antológiának sikerült közéleti üggyé válnia, például a Klubrádión minden hétköznap felhangzik egy-egy darabja, lehetőleg a szerző tolmácsolásában. Néha már-már olyan, mintha a költészet valódi társadalmi erő lehetne, ahogy ezt egyébként a magyar irodalomról "mindig is" képzeltük. A kötet visszhangjai pedig folytatják azt a részint reménytelen, másrészt viszont igen érdekes beszélgetést, amelyből kinőtt a kötet ötlete: mit tudhat a vers a "politikáról", vagyis közös dolgaink rendezéséről, ahogy a jeles költő mondaná. A heves kritikai fogadtatásból (amelyben Bárány Tibor szerkesztő figyelemre méltó válogatási szempontjai bőven kaptak hideget és meleget) kiemelnénk Lapis József (Egy kötet a demokráciáról, Műút, 2012/34.) és Fehér Renátó (Két elszódalolt évtized, prae.hu) írásait. Egyúttal ajánlanánk a kötetből két különösen eredeti szerzőt, akikre Bárány is jó okkal hívja fel a figyelmet: Gergely Ágnest és Határ Győzőt.
A tabella nem hagy kétséget abban a tekintetben sem, hogy Barnás Ferencre végre épp akkora figyelem irányul, amekkorát régebben is érdemelt volna. Ez talán kissé lapunk érdeme is, Horváth Györgyi értő és szerető kritikája mellett a finoman szólva is ritkán nyilatkozó szerzővel interjút is közöltünk (lásd: Pusztulásra ítélt, ami jó, illetve "Így nem vagyok hajlandó élni", Magyar Narancs, 2012. augusztus 9.). A recenzió azt tárja fel, hogyan érzékelteti az elbeszélésmód a személyiség veszélyeztetettségét, lassú pusztulását, majd megállapítja: "Remények nélküli könyv - de pontos és szép".
Szálinger Balázs is kulcsszereplő az Édes hazámban, ő azonban saját kötettel is jelentkezett, melynek kihívó címe újfent erős közéleti vonatkozásokat ígér. Ismét csak Fehér Renátó kivételesen alapos kritikáját ajánljuk a prae.hu-ról, minden benne van, amit Szálinger Balázsról tudni akartunk, de nem mertük megkérdezni, simán kibővíthető lenne kismonográfiává.
Györe Balázs megrázó könyvéről nagyon pontosan mondja szavazónk, Jánossy Lajos, hogy Esterházy Javított kiadásának utolsó (és valószínűleg fájdalmasan megalapozatlan) metafizikai gesztusát érvényteleníti lényege szerint: hogy "édesapám" története indirekt bizonyíték volna az ember elidegeníthetetlen szabadságára. Ez még Ottlik perspektívája, aki Györének is fontos szereplője. Hogy legbelül semmihez nem férhetnek hozzá belőled, ha eléggé önmagad tudsz lenni. Ha van rövid tanulsága "barátaim" és "édesapám" életének, akkor épp az ellenkezője. Károlyi Csaba is beszélget a szerzővel az ÉS-ben, azt is érdemes előkeresni ("A barátság sokkal jobban érdekel, mint a besúgás", 2012. július 20.).
Márton László elbeszéléseiről újfent a Prae-ből tájékozódhatunk a legalaposabban, Pogrányi Pétertől, aki - többek között - úgy látja, hogy az utóbbi időkben némiképp tét nélkülivé váló állandó önreflexió ebben a kötetben újra funkciót kap, "az új kötet a Kádár-rendszer társadalmi-történeti valóságát reflektorfénybe állítva sokkal konkrétabb kijelentéseket tesz a jelenünkről". Ezen a ponton pedig érdemes megállni, és konstatálni, hogy végre feltűnt egy új kritikusnemzedék a magyar irodalomban (Fehér, Pogrányi, Lengyel Imre Zsolt), akik elképesztően szorgalmasak, belakják a netes felületeket és a napilapok maradék helyeit is, merészek és eredetiek, mintha a költészet új ezüstkorát a kritikáé követné.
Bán Zsófia Sebaldot idéző esszéisztikus novelláiról úgy látta Radnóti Sándor az ÉS-ben, hogy igazán akkor jók, amikor túlzottan, a szöveg rovására válnak okossá (ez az esszéisztikus szépprózára örökké leselkedő veszély), akkor nagyszerűek, amikor nem elmondanak, hanem megmutatnak valamit kép és szöveg, illetve kép, történet és emlékezet viszonyáról, és ilyen pillanatok is vannak azért bőven.
Dunajcsik Mátyásról szintén Radnóti írta a legszellemesebbet (az ő ÉS-ben és a Revizoron újjáéledő kritikusi aktivitása is jó hír), aki Szerb Antal bölcsészségével veti össze Dunajcsikét, és meggyőz arról, hogy szükség van egy afféle Bátky János-szerepre minden korok magyar irodalmának, és nekünk szerencsénk, hogy Dunajcsik magas szinten produkálja ezt, úgyhogy a probléma a következő fél évszázadra meg van oldva.
Áfra János Glaukómájából (a cím zöld hályogot jelent) azt lehet kiolvasni, hogy - ahogy ő fogalmazta egy beszélgetésen - "hályogok keresztmetszete" az én, vagyis mindig szükségképpen torzító látószögek metszéspontja rajzolja-alakítja ki a személyiséget. Fájdalmasan szép, ígéretes első kötet, ha mákunk van, akkor sokat hallunk még a szerzőről. Éleslátó, bár talán túlzottan szigorú értelmezését adja kötetének, amiként Marno Jánosénak és Kántor Péterének is, Lengyel Imre Zsolt a Literán. Marnóról megállapítja, hogy jelen kötete túlzottan hasonlít az előzőekhez, de ez szerintem nem akkora baj, sőt; Kántor különösen szép kötetéről szólva pedig arra figyel, ahogy ez a végtelenül személyes hangvételű költészet közösségi kérdéseket szólaltat meg, például, hogy térjünk vissza a köz társaságához, Károlyi Mihály szobra kapcsán.
Nádas Péter szinte felfoghatatlanul nagy regényét dokumentálja és értelmezi körbe kép, interjú, elemzés és a többi segítségével a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek erényeit a regénnyel régen küszködő Kácsor Zsolt dicsérte meggyőzően a Népszabadság hasábjain, Radics Viktória kivételesen alapos, alázatos és szenvedélyes óriáskritikáját külön is kiemelve. A könyvért a Narancsban Földényi F. László lelkesedett (A tiszta szemlélet ereje, 2012. augusztus 30.).
Vagyis szavazóink ezúttal arra biztatták Önöket, hogy szerezzenek állampolgárságot az irodalom köztársaságában, amelynek mindenki tagja lehet, akinek megadatott, hogy magyarul olvasson.
