Könyv

Márton László drámakötetét olvasva alapélményünk a sötét irónia lehet, amely időnként a groteszk, már-már morbid humor felé billen.

Ki gondolta volna, hogy egy 1970-es születésű temesvári református lelkésznő pályakezdő íróként az elmúlt évek egyik legkísérletezőbb magyar nyelvű prózakötetével rukkol elő? Mátyus Melinda hat, olykor kisregény terjedelmű elbeszélése merészen, nagyon nem konvencionálisan szól Istenről, hitről, testről, nemzetiségi létről.

A tárcanovella-gyűjtemény címe többféle asszociációt felkínál. Rímel rögtön Sartre híres mondatára, amely szerint „A pokol a többi ember”, de arra is utalhat, hogy a beszélő önmagának valamiféle változásáról, fejlődéséről akar hírt adni.

A regény hőse, Simon a háború alatt elveszítette apját, anyját.

A szerző első verseskötete a kis­kamaszokat szólítja meg.

Ez a világhírű, hazájában, Ausztráliában egyenesen a legjelentősebb kortárs íróként számon tartott szerző első magyarul ki­adott regénye.

Képzeljük el, hogy minden úgy van, mint a valóságban, csak épp a visszáján: (rém)álmaink, babonáink és lidérceink életre kelnek, míg egykori polgári életünknek már csak az emléknyomai vesznek körül!

Tervezve, vagy éppen tervezetlenül, de olykor csak egy szövegtenger áradásának a legvégén áll össze a kép, ahogyan ezt a két most ajánlott, nagyon is különböző mű mutatja.

Volt Szegeden egy Tolkien nevű könyvesbolt, a Kossuth Lajos sugárúton, közvetlenül az Anna-kút után. Ebben a könyvesboltban fedeztem fel a kortárs magyar irodalmat, amikor a kilencvenes évek elején átjöttem a háborúba zárult Jugoszláviából, vagyis Szerbiából, azaz a Vajdaságból. A tágas könyvesboltban ott sorakoztak a többi közt a pécsi Jelenkor Kiadó karakteres tervezésű könyvei, s egy barátom javaslatára kezembe vettem egy ezüstszínű könyvet, a Wilhelm-dalokat…

Él valahol Dél-Angliában egy rejtélyes, visszahúzódó öregember.