"Battonya szakrális hely"

Poós Zoltán: Képzeld magad az én helyembe

  • Térey János
  • 2011.12.31 19:00

Könyv

Ez a Délkelet lelki nagysága. Gyolcsgatyában jössz a világra, de ha lehetőséghez jutsz, akkor nincs mese.

Andrzej Stasiuk: Taksim

(Körner Gábor fordítása)

 

Végül is valahol minden verseskönyv egy érzéki black room, nem tudhatod, honnan jön a letaglózó meglepetés.

Poós Zoltán

 

Poós Zoltán világában, szerencsére, "amit elkezdtek, azt be is fejezik". Poósnak nemcsak saját, összetéveszthetetlen versmondata van ("Senki sem tudja, mit érzett a bicikli, / mikor az örökösök nem vitték / magukkal, pedig azon tanultak / cajgázni"), de szuverén versrégiója is, mégpedig Délkelet-Magyarországon. Ez a vidék a startkő válogatott és új verseinek gyűjteményében (amely saját válogatott jellegét elmésen álcázza, mivel teljes mértékben új építkezésként tűnik föl, s nem véletlenül: a korábbi szövegek majdnem mind jócskán átírva, fordított időrendben, akkurátusan beszámozva stb. szerepelnek itt). Huszonkét év foglalata. Meg kell állapítanom mindjárt, túl szigorú válogatás. Ha már itt szerepel az 1989-es Ősz (korábban: Ősz és félelem) című költemény, a legrégebbi mű a kötetben, szerencsés módosításokkal (a telefon már nem "mint a végzet", hanem "mint egy koponya" bámul), a gyakorlott Poós-olvasó joggal hiányolhatja például az Újabb játszma (későbbi címén Klíma),Gravitáció vagy A fáskamra és környéke című fontos korai darabokat A dolgozatból (Poós első, 92-es kötete - a szerk.). Avagy a kamaszkori szorongásnak és kisvárosi kiszolgáltatottságnak ezt az érzékletes képét: "a miatyánk dacára se lett jobb semmi... / esténként úgy mászok az ágyba / mint egy levélpapírba" (Nem született meg). (Ki hinné, Poós kezdetben nem alkalmazott központozást.) Simán elfért volna e könyv keretein belül például Az idealista és a ViharBarokk fizika kötetből, itt lenne a helye az Escape from L. A., Az utószezon meteorológusai és a Nincsenek diófák a belvárosban című verseknek a Krómból.

A könyv egyik ironikus idilljében "A kőművesek sarokházat esznek a padon", építkezés és omlás képe fanyar ábrázolásban kerül elénk.

Olyan, hogy Fősodor, a mai magyar lírában igazából nincsen. Hogyha mégis, attól, mint mondtam, délkeletre terül el Poós tartománya, az Alföldön, nagyjából Krasznahorkai László esőverte, kietlen birtoka mellett. "Hová lett belőled a táj?" Idomított terület, így hívták meglehetősen régen - 1995-ben - ezt a vidéket. Valódi tereptárgyakból megszerkesztett műtáj, igazi sorsok alapján megrajzolt lehetséges bonyodalmak. "Hajszárítózni a tyúkot, / mert beleesett a vizes aknába" elég extrém eset, de tökéletesen elképzelhető. Nem felejtem el azt a mosolygós vershőst sem, aki egy véletlen séta során "belélegezte valaki haragját", s ez lett a végzete: viszonylag spontán módon agyonverték.

Emlékszünk tehát az első számú Poós-tájra, ez a Viharsarok, "talajvíznek hagyott árkaival", Puja Frigyes és Kiss Ottó szülőföldje is. Ahol azt mondják a munkába induló apák: "A patak, ha gyárakat szolgál, elveszti esését". Itt "hallani az ekezörgést, hallani az ipartestület / bálzsivaját, az odaillő kacajokat / és a vonatfüttyöt." A magyar kisvárosban járunk, a sárba süppedő utcájú majdnem-faluban - bár szerzőnknél tulajdonképpen egy erősen átlényegített, átpoetizált Battonyával van dolgunk -, "ahol semmi sincs a háztartási bolt porcelánjain, a fűtetlen mozin és az utolsó tégláig elhordott kastélyok lépcsősorain kívül..." A szürkületi zóna, "parkoló parasztokkal", ahol "angyaleszűek" az elsurranó macskák és "eredményes" a közvilágítás. Ahol profán módon Electrolux hűtőszekrény áll a halottvirrasztó helyiségben. Semmi kosztolányis bű és báj. Se nagyság. Költőnk valamiért mégis kitüntetett jelentőségű, sőt szent helynek tartja városát, talán a családi tűzhely jelenléte, talán az ifjúság holdvilágos mítosza, talán a föld mélyének termálvíztartalékai miatt? Miféle szívcsakrát sejt? Nem derül ki egyértelműen, a titok megmarad titoknak.

Aztán egy napon: "Mintha lenne egy titokzatos hívás, ami rád / is vonatkozik. És menni kell."

Én is jártam arra, tudom, sötétedés után végtelen számú kocsmaablak világít, és csupán kutyaugatás veri föl az utcát. Láttam a misztikus kisváros határában azokat a változó erősségű fényszórókat a koromsötétet kettéhasító, kátyúzatlan országúton. Innét, a reménytelen zónától indultunk az ország centruma felé (ebben a hazában előbb-utóbb muszáj középre keveredni), lassú lépésekkel, ahogy Poós Zoltán is.

Barokk fizika kötet nevezte először nevén Budapestet:

Itt nyílik ki a város, mely

szavanként nő, melyben

lendületes hangok úsznak

el, majd jönnek vissza.

Az ifjúságra - amikor "minden csak folt volt a rongy fölé" - a költői expanzió évei következtek, Budapest belakása és szívós meghódítása, folyamatos előretörésekkel és megtorpanásokkal. Alkalmazotti lét. Egyre kifinomultabb elszigeteltséggel, egyre vadabbul melankolikus vasárnap reggelekkel:

Meddig merészkedjen el, akiben

nincs erény, se vétek. Láthatatlan,

mint a lúdszar a hársfasor fekete sarában.

És egyre bonyolultabb a magánya.

Poós verseinek nagy az emlékállító erejük, erre most döbbenek rá, látva, hogy nem csupán a kilencvenes évek fényviszonyait örökítette meg, de olyan hajdani alapélmények is rendre fölbukkannak a kötetben, mint például a vadkapitalista gründolás, a multik berendezkedése, vagy a gyorséttermek relatív újdonságereje; olyan apróságok, mint a szabadáras cigaretta létezésének ténye ("átsétálsz a szemközti közértbe, mert ott olcsóbb a cigi"), vagy az angyalföldi szilveszterek mulatozási kényszere a duhaj fiatalság korszakában. Sokan írtak, filmeztek mindezekről a banális "rendszerváltó momentumokról", de ami a lényeg: közülük igen kevesen költők, és kevesek munkája forog közkézen mindmáig. Poós Zoltán állva maradt. Nemzedék, közös körök, évjárat, ilyesmi.

Poós kiváltképpen költőien lakja be tájait, amennyiben saját hazafogalmát Friedrich Hölderlintől eredezteti, s nem a honi "képviseleti líra" - különösen megfáradt - hagyományát faggatja. Nem árvalányhajazik, nem csujogat egyáltalán - áhítattal készül egy elragadtatott Szabadnapra a Természetben (akárcsak Kukorelly Endre, aki ugyancsak áldozott, a maga szikárabb módján, a tübingeni toronyszoba lakójának oltárán). Van itt valami Seamus Heaney biológiai lokálpatriotizmusából is, északír dacosság nélkül, magyar keserűséggel fűszerezve. A humanizált tájnak Poósnál is rendkívül kegyetlen története van, versfüzére - enyhén szólva - nem csak jó híreket tudat velünk a teremtés jelen állapotáról. Az ő panteizmusa pontosan ez a kendőzetlenség.

Mivel, természetesen, az anyaföld az égiek derűs asztalánál sokkal józanabb és kiábrándítóbb hely. "Mint egy magára hagyott ország, / melyet kizártak a jövőből": ha nem csalódom, ez Magyarország, amikor a mai középnemzedék éppen elvesztette maradék illúzióit, és látványosan öregedni kezd. Már aki. Mi nem. A patrióta Poós 2009-ben becses országértékelő verset írt. Közérzetjelentése a kétosztatú hazáról, Európa pereméről, a gyűlöletbeszéd bugyrairól kötetnyitó darab (Maradt a szégyen), s följegyzendő előzménye többek között Kemény István élénk visszhangot kiváltó Búcsúlevelének. Poósnál rianás támad a társadalom jegén: "Hogy a fiú gyűlölje az öccsét, / az apa gyűlölje a sógort... Csak a drága föld marad ugyanaz."

Költőnk gyakori módszere a kulcsszóstratégia, írtam régen. Pontosítok, most fedőnév-használatnak hívom ezt az eljárást. Azt mondja, "fizika", azt mondja, "Aphrodité", azt mondja, "bank", és félretolja a szótári definíciókat. Olyan szövegkörnyezetbe emeli ezeket a kétségtelenül elhasznált szavakat, ahol újra levegőhöz jutnak. Nála a bank lesz költői és Aphrodité prózai. A "humán erőforrás" ebben a könyvben csak látszólag tartozik a céges személyzetisekhez, sokkal inkább a szellem birodalmában van a helye. Az érdem ebben a költői világban alighanem Hölderlin-szó; a "Fejem: nyirkos vidrafej" (Milyen mezben, milyen mezőn) Ted Hughes-hommage. A gyűjtemény komolykodó római számjegyei talán a Dante-ihlette Kukorellytől erednek, az alábbi strófa (aHazafelé című versből) pedig hamisítatlan Kemény István-i varázsolás:

Az utca hatni kezdett.

Ami felhő volt, nem maradt az.

És ami maradt,

az nem lett újra felhő.

A következő részben egy kaliforniai túra, voltaképpen szerelmi búcsúutazás regényes emlékképei sorjáznak; szó szerint regényesek, hiszen eredetileg aFelkészülés kedvenc mondatomra című Poós-regény fejezetei voltak. Kirándulás Las Vegasba, még jócskán illúziókkal. Hollywoodi témavendéglők, parfümmárkák, fémszélű mappák és logógombok. A hősök popéletének popcselekedetei popkövetkezményeket szültek. Megtörtént velük a Pop, akárcsak sok évvel később az Inzultusok, e fölforgató humorú Poós-színmű hőseivel is. Konrád felügyelő és Kappanyos őrmester a (Poósnál megmagyarázhatatlan eredetű, politikától, gazdasági válságtól, társadalmi elégedetlenségtől abszolút független) nagyvárosi erőszak nyomába erednek, mégsem tudnak mit kezdeni "a nyakuk köré tekeredő reménytelenséggel". Pedáns színházi ember számára talán csapdák tárházának bizonyulhat ez a drámaajánlat, ellenben csemege az olyan, radikális vígjátékra, új típusú nevettetésre fogékony olvasónak, mint én. Hát igen, dadaista zsarukabaré.

"Nemrég váltam el. A szemrehányások szanaszét hevernek bennem, mint idegen szerszámok, melyeket alig merek megfogni." Vegyük észre, ez se nem a Monty Python-féle, kényszeredetten abszurd viccelődés, se nem a faarcú, sörízű és nyers német tréfálkozás, se nem a magyar kocsmaröhögés: ez a humor teljesen öntörvényű, szinte természeti tünemény, és helyenként jelen van Poós új verseiben is.

Nem hallgathatom el, hogy e takarékosan szűrt és sok elemében keményre kalapált új könyv megérdemelte volna a gondosnál is gondosabb stiláris átfésülést, mert akad néhány zavaró nyelvi bizonytalanság, elütés, homály, nem éppen termékeny hiány. "Fürdök" és "fürdöm" szóalak bukkan föl egyazon szövegen belül, megokolatlanul (Civilszféra). "Milyen nép tanyázik e tájban" (A mindent átívelő ösvény) - tájon, nem? "A csontok a szép részei. / Osztályozom, mint a szerelmet" (Minőségellenőrzés, évszáma is kimaradt a tartalomjegyzékből). Az eredeti változatban (Aphrodité, a Barokk fizikában) még szabatosan szerepelt a többes számú tárgy: "Úgy osztályozom őket..." Az "Akit az ég szeret, megáldja, / s egy jobb világba küldi ki" emelt auftaktja után számomra disszonáns mozzanat egy versszakon belül az "üres pecó" a maga odakent mivoltában, ráadásul a "magánvaló" közelében, rímárnyékként (Működési szabályzat).

Az új verseskötet egyik legerősebb karakterjegye a roppant egyénien látott városarculat. Az alföldi kisvárosokhoz szokott kamaszszem kezdte úgy látni a félelmetes Pestet, ahogyan eddig senki. Jó pár év eltelt. Alapvetően a piaci viszonyok költészete lett ez, de a megrostált versek mögött továbbra is ősrégi, portalanított eszményekre ismerünk. Ahogy Brechtnél, emlékszünk, "rettenetes a kísértés a jóra", itt, Poós Zoltánnál, azt mondhatnám, állandó az éhség a metafizikai távlatokra.

Kalligram, 2011, 184 oldal, 2300 Ft

Neked ajánljuk