Könyvsorozat
Az alábbiakban célszerűnek tartom az említett kötet ismertetése helyett magának a noltei életműnek a felvázolását, amely Magyarországon sajnos majdnem teljesen ismeretlen. A magyarul még meg nem jelent Deutschland und der Kalte Krieg, 1974 (Németország és a hidegháború), a Trilogie der Geschichte der modernen Ideologien, 1985 (A modern ideológiák történetének trilógiája), a Marxismus und die Industrielle Revolution, 1983 (A marxizmus és az ipari forradalom) és a Der europäische Bürgerkrieg 1917-1945, 1987 (Az európai polgárháború 1917-1945) címet viselő munkákkal, valamint három, Nietzschét, Heideggert és a 20. századi történeti gondolkodást tárgyaló kötetével Nolte kissé szerénytelen, ámde nem alaptalan önmeghatározása szerint egyedülálló, a modern ideológiák történetét vizsgáló könyvsorozatot hozott létre. Álláspontja szerint e könyvek egymásra épülnek és összefüggő rendszert alkotnak. Ez igencsak érdekes annak fényében, hogy a noltei életmű 1963-tól kísérhető nyomon, de 1986-ig, amikor is a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelentette az Elmúlni nem akaró múlt (Vergangenheit, was nicht vergehen will) című és a német történészvitát kiváltó cikkét, egyetlen mondata sem számított a szaktudósok körében botrányosnak.
A Nolte kapcsán kialakult hisztérikus légkört nagyrészt az említett 1986-os cikkben először felvetett Auschwitz és GULAG összevetéssel sikerült kiérdemelnie. Állítása szerint ugyanis előbbi és utóbbi között sajátos ok-okozati viszony áll fenn. Nem abban az értelemben, hogy Auschwitz jogos tett vagy akár bosszú volna a GULAG-ért, hanem úgy, hogy a GULAG rémtettei eredendőbbek, és ez az eredendőség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Auschwitz hogyan és milyen formában jöhetett létre. Sajátos, hogy a szerző ezzel teljesen egybecsengő, ámde még nem "nevesített" 1963-as fasizmusmeghatározásában a kritikusok nem ismerték fel, hogy lényegében ugyanezt az állítást tartalmazza. Nolte 1963-as könyvében ugyanis az alábbi definíciót adta:
Mi a fasizmus?
"A fasizmus olyan antimarxizmus, amely az ellenfelet egy radikálisan ellentétes, vele mégis szomszédos ideológiával és csaknem azonos, mégis jellegzetesen átformált módszerekkel megsemmisíteni igyekszik, de mindig a nemzeti önfenntartás és autonómia széttörhetetlen keretein belül." Ebből látható, hogy Nolte bizonyos mértékig elveti a Hannah Arendt által megfogalmazott strukturális totalitarizmuselméletet, amely a liberális demokráciák szempontjából vizsgálja a náci és a bolsevik rendszert, és tesz számos ponton egyenlőségjelet közöttük. Nolte ezzel szemben az 1980-as évekre fejezte be "történeti-genetikus totalitarizmuselméletét". Paradox módon megközelítése marxista alapokon nyugodott: a jelzők elhagyásával ugyan, de elfogadta azt a tételt, hogy a fasizmusok valójában a "győzelmesen előretörő" proletariátussal és a szocializmussal szembeni "kétségbeesett és kudarcra ítéltetett" reakciókként jellemezhetők. Nem minden irónia nélkül utal Nolte arra is, hogy a marxista felfogáshoz való közelsége okozhatja részben a német baloldal képviselőinek (akik közül elsősorban Jürgen Habermas nevét érdemes megemlítenünk) hisztérikus reakcióit, hiszen nem könnyű elviselni, hogy valaki a baloldali ideológiák felsőbbrendűségébe vetett hitet marxista eszközökkel cáfolja. (Egy jellemző adalék: "Már az a tény, hogy idéztem önt, a baloldaliaknál >>pavlovi reflexeketNolte ugyanezzel az iróniával céloz rá, hogy elmélete nemcsak a marxista értelmezéssel rokon, hanem egyúttal bizonyos mértékben a fasiszta interpretációhoz való közelséget is jelenti. Hiszen Hitler ugyancsak a marxizmussal szembeni mozgalomként definiálta magát. Ebből nyilvánvaló, hogy a nácizmus ideológiáját legalább ezen a ponton belső összefüggések kötik a marxizmushoz.
Vulgáris értelmezések szerint Nolte a fasizmust csakis a kommunizmusra adott válaszként értelmezi. Ennek viszont ellentmond, hogy A fasizmus korszaka című művében a francia Action Francaise mozgalom XIX. századi ideológiatörténetével, majd pedig az olasz fasizmussal foglalkozik, és az előbbi kronológiailag megelőzte a bolsevik forradalmat, az utóbbi pedig szinte egyidős volt vele. Nolte számára a fasizmus végső soron az optimista felhangjaitól megfosztott haladás elleni harcot jelenti. Ez nem csupán a modernitással történő szembehelyezkedés, mert magát az ellenmozgalmat is mélyen áthatja a modernitás, rendelkezik annak hatalmi eszközeivel. Ebben az értelemben a fasizmusok nem a kommunizmusra, hanem a modernizációra, a haladásra adott válaszok. A fasizmus és bolsevizmus közötti összefüggést Nolte abban látja, hogy a bolsevizmus civil világgal szembeni "ideológiai hadüzenete" hozta létre a fasizmusok szerinte "irreális túllövésként" értékelhető tömeggyilkos reakcióját, antimarxista, antiszemita és rasszista hadüzenetét. A bolsevikok által elindított "genocidális tendenciájú" osztálygyilkosság (Klassenmord) okozta kultúrsokk és patologikus félelem lenne Nolte szerint a fajgyilkosság (Rassenmord) kirobbantója.
Bár Nolte művei koherens egészet alkotnak, tagadhatatlan, hogy a tudós elszigetelődésében szerepe van annak, hogy 1986 óta állításai a fasizmus áldozataival szemben egyre kevésbé empatikusak, míg vizsgálódásának tárgyával, a fasizmussal szemben Nolte ragaszkodik ahhoz, hogy megállapításait mindenki sine ira et studio értelmezze. Ez Európa 20. századi történetének fényében nem könnyű feladat. 1963-as könyvében a fasizmuskoncepciók tárgyalásánál Nolte még azt írta, hogy "nem lehet eléggé hangsúlyosan utalni arra, hogy ezen koncepciók egyike sem az íróasztal mellett született meg. Közülük a legfontosabbak igen kemény, alkalmasint ezrek és százezrek halálát okozó tapasztalatból kiindulva öltöttek formát." Ehhez képest legutóbb az Élet és Irodalom hasábjain Nolte a náci megsemmisítés sajátosságaként az emberi szenvedés nélküli tömeggyilkosságot nevezte meg. Ez az állítás rendkívül problematikus. Egyrészt azért, mert a gyakorlatban ez egyáltalán nem valósult meg, másrészt azért, mert az ideológiai szempontú megsemmisítéseknek sohasem az egyéni szenvedés fokozása, hanem a kiirtandó csoport minél gyorsabb és alaposabb megsemmisítése a célja. Néha az az érzésem, hogy a kiváló történetfilozófus nem tudta sértettség nélkül feldolgozni az őt ért, sokszor csakugyan nemtelen kritikákat, amelyek adott esetben autója felgyújtásáig és személye nyilvános megbélyegzéséig terjedtek.
A korai Hitler
Nolte zsidókkal kapcsolatos és 1986 óta hangoztatott állításai is felháborodást keltettek. Sokan úgy értelmezték állításait, mintha Nolte szerint a holokauszt csak a zsidóság magatartására adott válasz lett volna. Valójában Nolte ezt sehol sem állította, sőt leszögezte, hogy Hitler számára a zsidóság fizikai megsemmisítésének igénye pusztán ideológiai okokból már 1923 előtt is létezett. Fő forrásnak erre Dietrich Eckart: A bolsevizmus története Mózestől Leninig. Párbeszéd Hitler és énköztem (1924) című brosúrát tartja, mert Hitler ebben a rendkívül korai pamfletben Eckartnak, akire úgy tekintett, mint "vezérlő csillagára", a legradikálisabban nyilatkozott és fejtette ki a bolsevizmus és a zsidóság közös megsemmisítésének igényét. Nolte ebből a szempontból tehát intencionalista, azaz a holokausztot elsősorban ideológiai okokra visszavezető történész, szemben a funkcionalista iskolával, amely a holokauszt kapcsán a különféle, konkrét anyagi és politikai érdekek összejátszását hangsúlyozza az ideológia primátusával szemben. Zavarba ejtő azonban, hogy Nolte más szempontból látszólag ezzel ellentétes gondolatokat is megfogalmaz. Tézise kettős: egyrészt azt állítja, hogy a holokauszt "kópia" és a kommunista rémtettekre adott túlzó válasz, "ázsiai tett", másrészt szerinte a nácik zsidógyűlöletének volt egy "racionális magja", az antiszemitizmus valamilyen módon ok-okozati kapcsolatba hozható a zsidósággal. Ez alatt sem jogosságot, sem természettudományosan igazolható szükségszerűséget nem kell érteni. A "racionális mag" és a "kauzális nexus" Nolte értelmezésében csupán arra utal, hogy "értelmileg felfogható", "logikailag követhető". A középkori zsidóellenes pogromok nyilvánvalóan jogtalanok, viszont abból a szempontból, hogy (kényszerből ugyan, de) a zsidók kezében volt a pénzkölcsönzés, mégsem volt teljesen alaptalan a zsidóságot uzsorával vádolni. Nolte értelmezése szerint a zsidó nép történelmi nagyságának lebecsülése, ha szerepét kizárólag az "áldozat" státusára redukáljuk. Kézenfekvő, hogy ez igaz. Egyes esetekben azonban Nolte túl messzire megy: a cionista világszövetség volt (!) vezetője, Chaim Weizman 1939. szeptemberi nyilatkozata, amelyben Weizman a zsidóság nevében "hadat üzent" Németországnak, és Hitler erre adott válasza, amely a zsidóság fizikai megsemmisítését jövendölte, Nolte szerint szintén "kauzális nexusban" áll egymással. Tekintettel arra, hogy Weizman nevét az európai zsidók jelentős része nem is ismerte, az állítás problematikus. Lehetséges ugyan, hogy Hitler azt gondolta, Weizman irányítja a világ zsidóságát, de ez nem magyarázza, hogy miért kellett azonnal meghirdetni a másik fél kollektív megsemmisítését. Kérdés, hogy milyen következtetések vonhatóak le abból, amikor valaki teljes őrültségeket hoz összefüggésbe valós tényekkel, mint ahogy ezt itt Nolte teszi. Sokkal valószínűbb, hogy a zsidóság sorsa Weizman nyilatkozata nélkül is ugyanaz lett volna.
Kérdések
Bár nem mindenben értek egyet Noltéval, egyes gondolatait nem visszautasítandónak, hanem meghökkentőnek és elgondolkodtatónak tartom. "Lehetséges, és történelemszociológiai szempontból megengedhető a zsidóság szerepét a cigányokénak megfeleltetni pusztán azért, mert mindkét csoport a nácizmus áldozata? Nem vagyunk igazságtalanok a zsidókkal vagy a németekkel szemben, ha azt állítjuk, hogy az antijudaizmus vagy az antigermanizmus csupán és kizárólag előítéleteken alapszik? Nem lehetséges, hogy a náci antijudaizmus >>racionális magjának>antiGULAG ekkor már kiépült rendszeréhez és a szovjet tömeggyilkosságokhoz képest kezdetleges intézménynek tűnhetett. Arra hivatkozik, hogy bár Londonból vagy Párizsból nézve a Harmadik Birodalom totális diktatúrának számít, ugyanez Moszkvából egy már-már normális nyugat-európai liberális államot idézett. "Ugyanez áll a koncentrációs táborokra is, és nem csak mennyiségi szempontokból." Kézenfekvőnek tűnhet az az értelmezés, amely ezekben a mondatokban a nácizmus apológiáját kívánja láttatni. Ha azonban elfogadjuk azt a feltevést, hogy a történelmi események a tettesek szempontjából is tudományosan vizsgálhatóak, akkor csakugyan felmerül a kérdés: mi az oka annak, hogy 1939 szeptemberéig a náci Németországban nem létezett megsemmisítő program, és a rendszer politikai áldozatainak száma nem haladta meg más európai diktatúrák áldozatainak számát? És még inkább felmerül a kérdés, hogy mi okozta ennek a helyzetnek a gyökeres megváltozását 1939 és 1941 között, majd 1941 után, amikor a náci népirtásnak Európában egyedülálló módon milliók estek áldozatul?
A német kritika
Nolte tézisei kritikájának Németországban külön irodalma van. Következtetéseit részemről is több ponton vitathatónak tartom. Kritikusai közül Wolfgang Schieder mutatta ki a Heidegger-tanítvány munkájában a mester átszűrődő hatását. Azzal, hogy Nolte a fasizmust transzpolitikai jellegűnek állítja be, hogy a transzcendenciával szembeni ellenállásként definiálja, hogy a zsidóság "transzcendenciális megsemmisítését" egyúttal a pozitív jelzőtől megfosztott "haladás" elleni harcként értékeli, mind Heidegger irányába mutat. Heidegger eszkatológiája szerint ugyanis az emberiség veszélye, hogy önelveszésével (Seinsverlorenheit) nem képes szembenézni. Heidegger dialektikafogalmát Nolte a megfeleltetés fogalmával cseréli fel, és Heidegger értelmében használja a "tapasztalat" és az "interpretáció" fogalmát is. Nolte tézisei ezért a heideggeri filozófia kritikájával is támadhatóak. Heidegger nyomán ő is hajlik arra, hogy statikus szükségszerűségnek állítson be történelmi folyamatokat. Ebben a nézetrendszerben a morál fogalma értelmezhetetlen, az ontológiai bűn a morális cselekvés teóriáját nem engedi meg. Nem véletlen, hogy Heidegger mindig elutasította, hogy ontológiáját egy etikával is kiegészítse. Mindezzel a kultúrpesszimizmusra hajló olvasó messzemenően egyetérthet. A transzcendenciában inkább hívő recenzens viszont kétségbeesik.
Ungváry Krisztián
