KÖNYVMELLÉKLET

Emlékközösség

Craig Thompson: Blankets – Takarók

  • Baski Sándor
  • 2019. május 25.

Könyv

Nem kilóra szokás a képregényeket mérni, de Craig Thompson magnum opusát kézbe véve nehéz elsőként nem a méretein meglepődni.

Egy téglavastagságú, nyolc napon túl gyógyuló testi sértés elkövetésére is kiválóan alkalmas graphic novel megalkotása akkor is jelentős teljesítménynek számítana, ha a szerző a Háború és békét dolgozná fel benne az első kötettől az utolsóig. A 600 oldalas Blanketsben ehhez képest mindössze annyi történik, hogy Thompson felidézi átlagosnak mondható gyerek- és ifjúkora néhány epizódját, fókuszban egy alig pár hónapot megélt kamaszszerelemmel.

Mire fel a 2003-as megjelenést követő példátlan díjeső, a szakmai elismerések, Art Spiegelman, Alan Moore vagy Neil Gaiman eksztatikus laudációi?

Az író-rajzoló utóbb a cinizmus és a nihilizmus mellőzésére vezette vissza a kötet sikerét, és elsőre valóban az alkotói önfeltárulkozás mértéke és kíméletlen őszintesége tűnhet fel. A Blankets első rétege a saját fizikai környezetének részvéttelenségére rácsodálkozó gyerek nézőpontja, amely a hétköznapi, látszólag banális pillanatokat is mitikussá nagyítja. Thompson valahol Wisconsin alsón szerény anyagi körülmények közt nőtt fel, és ugyan nem volt kirívóan sanyarú gyerekkora, de túl vidám sem. Keményvonalas keresztény szülei igyekeztek minden bűnös világi ingertől elzárni, félénksége, különcsége miatt visszahúzódóvá vált, az iskolában is általában a pofonok rosszabbik oldalára került. Thompson ezeket a megpróbáltatásokat úgy mutatja be, ahogy annak idején átélte: a megalázottság és a kiszolgáltatottság sötét poklaként. A képregény második szintje a szellemi eszmélésé, a katolikusnak nevelt, őszintén hívő Craig a kamaszkorba lépve egyre több kényelmetlen kérdést tesz fel – először csak a gyülekezet vezetőjének, majd saját magának is. A harmadik, a felnőttség felé vezető fázis a testi-lelki szerelem gyönyöreinek és gyötrelmeinek megtapasztalása a beteljesüléstől a kételyen át a szakításig.

A Blankets valójában elszakadástörténet, a szerző egyféle ön-pszichoterápiaként leszámol a gyerekkor traumáival, a belé nevelt szellemi dogmákkal és a tökéletes szerelem ideájával. A cél nyilván a számvetés, a tisztánlátás lenne, de az illúziókkal való szakítás fájdalmas, ha nem éppen lehetetlen – hogy aláhúzza ezt a dilemmát, Thompson a kötet vége felé le is vezeti a szókratészi barlanghasonlatot. A nagy megfejtések, a leplezetlen metaforák (ilyen a legalább háromféleképp értelmezhető cím is), a keresztény szimbólumok és a bibliai utalások nemcsak Thompson stiláris és arányérzéke miatt nem torkollnak coelhói sekélységű közhelyparádéba, hanem mert a szenvedély hitelesíti őket. A Blankets talán akkor is izgalmas lenne, ha az író-rajzoló tisztes távolból, a bölcsek kövével a zsebében merengene letűnt ifjúkorán, de alig 23 éves volt, amikor elkezdett dolgozni a képregényen, és érződik minden egyes paneljén, hogy ott és akkor még nyílt sebekben turkált. Egy olyan fiatal felnőtt zavarba ejtően intim naplóját olvashatjuk, aki még nem tette túl magát az első, szó szerint transzformatív szerelmi csalódás fájdalmán, aki nem mer a valláselhagyásáról coming outolni szüleinek (ezt majd a képregényre bízza), és egyelőre fogalma sincs, a szókratészi barlangból kilépve hogyan építse újra önmagát.

Ezt a szorongó, egzaltált lelkiállapotot próbálja Thompson leképezni a dramaturgiával és a vizualitással, amelyek itt elválaszthatatlanok egymástól. A lineárisan elmesélt naplófejezeteket emlékképek, látomásos asszociációk feszítik szét, az egyik pillanatban még a wisconsini családi ház gyerekszobájában vagyunk, a következőben Craig és öccsének közös ágya viharos tengeren hánykolódó hajóvá alakul át; később az imádott lány angyali vízióként jelenik meg, a falon lógó Jézus-kép pedig rosszallását fejezi ki a parázna gondolatok miatt. Az életszagot és a szürreáliát ugyanazzal a könnyedséggel és virtuóz lazasággal képes Thompson megrajzolni, és közben egyetlen töltelék panelt sem használ. Mind a 600 oldalra jut egy-egy szokatlan vizuális ötlet, expresszív beállítás vagy perspektívajáték, és még az is belefér, hogy a színekről teljesen lemond.

A már beavatottak nem a Blanketsből fogják megtudni, hogy a képregény az irodalommal, a zenével vagy a filmmel egyenértékű művészet is lehet, a hitetlenek meggyőzésére viszont minden más műfajklasszikusnál alkalmasabb. A Watchmenben szuperhősök vannak, a Sandmanben természetfeletti lények, a Mausban beszélő állatok – ezek jelentős absztrakciós munkát kívánnak az olvasótól. A Blankets csak annyit, hogy hajlandó legyen szembesülni saját emlékeivel, félelmeivel, vágyaival.

Fordította: Rusznyák Csaba. Vad Virágok Könyvműhely, 2018, 602 oldal, 7999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.