KÖNYVMELLÉKLET

Emlékközösség

Craig Thompson: Blankets – Takarók

  • Baski Sándor
  • 2019. május 25.

Könyv

Nem kilóra szokás a képregényeket mérni, de Craig Thompson magnum opusát kézbe véve nehéz elsőként nem a méretein meglepődni.

Egy téglavastagságú, nyolc napon túl gyógyuló testi sértés elkövetésére is kiválóan alkalmas graphic novel megalkotása akkor is jelentős teljesítménynek számítana, ha a szerző a Háború és békét dolgozná fel benne az első kötettől az utolsóig. A 600 oldalas Blanketsben ehhez képest mindössze annyi történik, hogy Thompson felidézi átlagosnak mondható gyerek- és ifjúkora néhány epizódját, fókuszban egy alig pár hónapot megélt kamaszszerelemmel.

Mire fel a 2003-as megjelenést követő példátlan díjeső, a szakmai elismerések, Art Spiegelman, Alan Moore vagy Neil Gaiman eksztatikus laudációi?

Az író-rajzoló utóbb a cinizmus és a nihilizmus mellőzésére vezette vissza a kötet sikerét, és elsőre valóban az alkotói önfeltárulkozás mértéke és kíméletlen őszintesége tűnhet fel. A Blankets első rétege a saját fizikai környezetének részvéttelenségére rácsodálkozó gyerek nézőpontja, amely a hétköznapi, látszólag banális pillanatokat is mitikussá nagyítja. Thompson valahol Wisconsin alsón szerény anyagi körülmények közt nőtt fel, és ugyan nem volt kirívóan sanyarú gyerekkora, de túl vidám sem. Keményvonalas keresztény szülei igyekeztek minden bűnös világi ingertől elzárni, félénksége, különcsége miatt visszahúzódóvá vált, az iskolában is általában a pofonok rosszabbik oldalára került. Thompson ezeket a megpróbáltatásokat úgy mutatja be, ahogy annak idején átélte: a megalázottság és a kiszolgáltatottság sötét poklaként. A képregény második szintje a szellemi eszmélésé, a katolikusnak nevelt, őszintén hívő Craig a kamaszkorba lépve egyre több kényelmetlen kérdést tesz fel – először csak a gyülekezet vezetőjének, majd saját magának is. A harmadik, a felnőttség felé vezető fázis a testi-lelki szerelem gyönyöreinek és gyötrelmeinek megtapasztalása a beteljesüléstől a kételyen át a szakításig.

A Blankets valójában elszakadástörténet, a szerző egyféle ön-pszichoterápiaként leszámol a gyerekkor traumáival, a belé nevelt szellemi dogmákkal és a tökéletes szerelem ideájával. A cél nyilván a számvetés, a tisztánlátás lenne, de az illúziókkal való szakítás fájdalmas, ha nem éppen lehetetlen – hogy aláhúzza ezt a dilemmát, Thompson a kötet vége felé le is vezeti a szókratészi barlanghasonlatot. A nagy megfejtések, a leplezetlen metaforák (ilyen a legalább háromféleképp értelmezhető cím is), a keresztény szimbólumok és a bibliai utalások nemcsak Thompson stiláris és arányérzéke miatt nem torkollnak coelhói sekélységű közhelyparádéba, hanem mert a szenvedély hitelesíti őket. A Blankets talán akkor is izgalmas lenne, ha az író-rajzoló tisztes távolból, a bölcsek kövével a zsebében merengene letűnt ifjúkorán, de alig 23 éves volt, amikor elkezdett dolgozni a képregényen, és érződik minden egyes paneljén, hogy ott és akkor még nyílt sebekben turkált. Egy olyan fiatal felnőtt zavarba ejtően intim naplóját olvashatjuk, aki még nem tette túl magát az első, szó szerint transzformatív szerelmi csalódás fájdalmán, aki nem mer a valláselhagyásáról coming outolni szüleinek (ezt majd a képregényre bízza), és egyelőre fogalma sincs, a szókratészi barlangból kilépve hogyan építse újra önmagát.

Ezt a szorongó, egzaltált lelkiállapotot próbálja Thompson leképezni a dramaturgiával és a vizualitással, amelyek itt elválaszthatatlanok egymástól. A lineárisan elmesélt naplófejezeteket emlékképek, látomásos asszociációk feszítik szét, az egyik pillanatban még a wisconsini családi ház gyerekszobájában vagyunk, a következőben Craig és öccsének közös ágya viharos tengeren hánykolódó hajóvá alakul át; később az imádott lány angyali vízióként jelenik meg, a falon lógó Jézus-kép pedig rosszallását fejezi ki a parázna gondolatok miatt. Az életszagot és a szürreáliát ugyanazzal a könnyedséggel és virtuóz lazasággal képes Thompson megrajzolni, és közben egyetlen töltelék panelt sem használ. Mind a 600 oldalra jut egy-egy szokatlan vizuális ötlet, expresszív beállítás vagy perspektívajáték, és még az is belefér, hogy a színekről teljesen lemond.

A már beavatottak nem a Blanketsből fogják megtudni, hogy a képregény az irodalommal, a zenével vagy a filmmel egyenértékű művészet is lehet, a hitetlenek meggyőzésére viszont minden más műfajklasszikusnál alkalmasabb. A Watchmenben szuperhősök vannak, a Sandmanben természetfeletti lények, a Mausban beszélő állatok – ezek jelentős absztrakciós munkát kívánnak az olvasótól. A Blankets csak annyit, hogy hajlandó legyen szembesülni saját emlékeivel, félelmeivel, vágyaival.

Fordította: Rusznyák Csaba. Vad Virágok Könyvműhely, 2018, 602 oldal, 7999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.