1980 óta nem jelent meg kötete a Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és később Kormos István által is nagyra becsült költőnek. A dr. Urbán László bámulatos válogatásában és szöveggondozásában kiadott, minden eddiginél teljesebb gyűjtemény most talán ismét megszeretteti a közönséggel üvöltve életigenlő líráját.Az 1902-ben született és 1966-ban meghalt Berda pártfogói ellenére a legkevésbé sem tartozott a Nyugat csapatához. Szegénylegény származása, elemi pallérozatlansága miatt bár nem kitaszított, de mégis idegen maradt a szellem arisztokratái között. "Szemérmesen vallom be: autodidakta vagyok. Összvégzettségem négy elemi" - írja a jegyzetekben közölt, 1948-as önéletrajzában. Noha a curriculum vitae megemlíti: "apám és testvéreim mind harcos szocialisták voltak", ezt nem kell túl komolyan venni, hiszen a szöveg végén kiderül a nyilvánvaló tarhálási szándék, Berda egész egyszerűen pénzt akart kicsikarni, és ehhez kellett a korban már értékes proli pedigré. "Mielőtt új könyvem kiadnám: még egyszer át kell tekintenem az egész anyagot. Ehhez türelem és nyugalom kell, s éppen ezért, ha egy emberségesebb összeghez jutok: a Bakonyba vonulok boldog remete módjára - dolgozni és pihenni." Mindamellett Berda sikertelen marad a benyalásban, ő, aki verseiben oly élénk kapcsolatot ápolt a belek különféle munkáival és végtermékeivel, a maga életében megbukott e téren, voltaképpen minden rendszerben sikertelen és csóró maradt. Költői debütálása után (1928) különféle alkalmi munkákból tartotta el magát, így érte meg az úgynevezett felszabadulást.
És ekkor, 1945. november 25-én az alábbi hirdetés jelent meg a Magyar Nemzetben: "Ez nem tréfa...
Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershonoráriuma 1 liter bor áránál is kevesebb: kéziratgyűjtőknek 1 liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. (Vendéglősök, kocsmárosok is jelentkezhetnek.) Cím: Berda József, Újpest, Szent Gellért utca 31. szám." Ebben a közleményben minden benne van, ami Berdát fölületesen jellemezhetné: bohémság, hetyke koldushajlam, piálási kedv, hedonisztikus provokáció, a pokoli szegénység szemtelenkedő kétségbeesése. "Ha kell, embert is ölök..." Na nem, idáig azért a szelíd Berda nem ment el, noha már említett önéletrajza szerint kvaterkázó barátja volt József Attilának. `t nem a tébolyig, csak a pimaszságig vitte a reménytelen, leküzdhetetlen szegénység. Kosztolányiné emlékezései azt állítják, hogy amint megjelent náluk, azonnal a tárgyra, vagyis a tarhálásra tért. Sikerrel. Kosztolányi boldogan támogatta az ő világától meglehetősen elbitangolt,
folyvást rövidnadrágban járó,
tarisznyás szegénylegényt. Persze Berda a kurta szárú gatyát epikureus és libertinus megfontolásból hordta: "nem különcködés, inkább / egészségre vágyakozás jótevő / játéka vagy te nékem; lélegzés, / lázas lihegés a test szabadsága után!" És a vers (Rövid nadrág) zárlata nagy önjellemzés: "egy csavargó diák, ki állandó / vakációnak véli a világot." Annyi bizonyos, hogy mindvégig megőrizte gyermekiességét, ám ez olykor rossz értelemben vett infantilizmus: a most először publikált Erotika ciklus darabjai inkább gyermetegek, mint vérforralóak: "Nem érhet minket mostmár semmi vád: / te szopod a faszom, én nyalom a pinád." Vagy erőltetett önigazolás: "Bár napról-napra mindöregebb vagyok: / mint a vad csikó olyan tüzzel baszok!" (Látjuk, a rímelés sem tartozott erősségei közé.)
Ebben a többnyire igényesen megélt iskolaszünetben Berda mindenekelőtt élvezni és étkezni akart, és nem érte be kegyelemkenyérrel, ha a világ apró növénykéket kínált neki eledelül, ő roppant étvágyában el akarta nyelni magát a világot, nem bosszúból, hanem pusztán a gyomor moráljából, etikailag megalapozott hedonizmusból, olykor pedig egyszerűen csak a jó íz kedvéért. Nem feledkezve meg soha a kellemes emésztésről sem, ami a zabálás másik kapuja. Bahtyin szavával élve, karneváli világlátású művész volt, Rabelais újpesti zabigyereke. Alig akad más költő, aki ilyen közvetlen kapcsolatot élt volna át a bélrendszer állapota és magának a világnak vagy a számára élni adatott országnak az állapota között. Egyszer a "haza gyomra nevében" dühösködik a szocialista konyhára, aztán az Átkozódás című, 1961-es kötetében megjelent versében fest lesújtó gasztronómiai országképet: "Sehol egy jó falat!" De ez még csak mondhatni az előétel, később nem győzi szidni a gyomor gyáváit, a belek páriáit, akik fel nem szólalnának, kushadnak, és csak nyelik a mérget és a silány falatokat: "senki sem üt az asztalra, senki sem káromkodik jogos haragjában! / Ej, haj, mifene! Gyomorbeteg az egész ország talán? Még mindig nem volt elég / az ízetlen, fertelmes ételekből?!" Berda mindig is asztalra ütős legény volt, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, és mi sem jellemzőbb a versnek helyt adó kötetcím: Így igaz! Többek közt ez a hitvitázó indulat (legnagyobb nyelvi élménye Pázmány volt) hitelesíti kulináris etikáját, mely arra ragadtatja, hogy a vers további részében meghirdesse az emésztőnedvek forradalmát: "A dögvész egyen meg titeket szívtelennél / szívtelenebb szakácsok, hanyag hentesek, kik / életünket, munkánkat keserítitek meg!"
Proletár Sancho Panza, ha bőséges székletet adott neki aznapra az Úr, már rendben találta magát szellemileg is, böffenései világnézeti vallomásként vagy fohászként fordultak ki borissza és a kortársi emlékezések szerint
markánsan fokhagymaszagú
szájából. A fent idézett vers az Érzelmes vallomás elnevezésű ciklus része, és ekként még megalapozottabb, még tágabb dimenziókat tartalmaz. A vallomások - ne sajnáljuk a szót: konfessziók! - a jeles zabálások főszereplőihez, isten legnemesebb asztali adományaihoz szólnak, és itt már-már a barokk elragadtatás, úgyszólván az egzaltáció viszi a prímet: "Csülökpörkölt! csülökpörkölt! - / Valóság ez, áldott barátom?!" És a vers végén nem átallja kijelenteni, hogy e zabálás több mint élvezet: "hálaadó istentisztelet!" A profánt roppant leleménnyel fordította át szentté, egyik versében egyenesen "libakörmenet"-ről beszél, ahol a kövér szárnyasokat persze a gyomor mennyországa várja.
A látszat szerint Berda egyhúrú, vagy mondjuk, egy bélhúrú költő. Annyi igaz, hogy pályáján nem észlelhető úgynevezett fejlődés, nagy témái azonnal jelentkeznek, korai köteteiből jellemző címek: Hedonista, Meztelen kamasz a város felett, Gyerekek, kacsák. Legfeljebb a vers technikájának elsajátítása értelmében gazdagodott; idősebb korában egyszerűen nagyobb kézügyességgel dolgozott. A rímes vers nála ritka madár, többnyire latinos eleganciájú időmértékes, picit jambikus lejtésű szabadversben utazott, a mondatfűzés nagy leleményeit mozgósítva. Szókincse sem volt észbontóan nagy, de
gombanevek
versbe oldásában nincs párja költészetünkben: Téli fülőkegomba, Szentgyörgypereszke, Gévagomba. Politikai versei, epigrammái is jelentősek; plebejus gyomrából kiöklendezte a handabandát, legyen az horthysta, rákosista vagy kádárista. De legnagyobb képessége ahhoz volt, hogy a szemétből, és a szó szoros ételmében a szarból is költészetet varázsoljon, és mindezt megspékelje valami furcsa, szociális érzékenységgel, a gyomor osztályharcával. Talán ezért egyik legkomolyabb verse a Különös idill. Indulása egyszerű: a költő kénytelen lekuporodni az erdőben, ám egy elegáns szánban arra sikló társaság kiröhögi, mikor meglátják feltápászkodása közben. Idáig csak egy féltrágár jelenet, de a fordulat drámai: vidám csiripeléssel a "fagyban oly sokat koplaló árva verebek" lepik el a még frissen gőzölgő emberlepényt. "Örvendeztek és verekedtek e komoly bőség láttán!" Az ürülék körül így jár körtáncot gazdag és szegény, kivert költő és vagyonos társaság, ember és állat, a rakás szar a teljes élet metaforájává tisztul.
Idősebb korában aztán persze Berda szájában is megkeseredett a falat. A rothadó test lett fő témája: "Öreg vagyok már, tehát büdössé váltam. / Illatossá válok tán, - a porlasztó halálban." Nehezen adta meg magát, sokáig akart még élni, "a földi élet legvégső határáig akár". Ha már a testiben nem tehetjük, reménykedjünk legalább költői feltámadásában.
Bán Zoltán András
Helikon Kiadó, 775 oldal, 4990 Ft
