KÖNYVMELLÉKLET

Sütkérezni és kétségbeesni

Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv

  • Lengyel Imre Zsolt
  • 2014. április 6.

Könyv

Az első, Emlékezésgyakorlat című ciklus egy régebbi Takács Zsuzsa-verstől veszi kölcsön a címét. Az 1988-as Sötét és fény korában megjelent szöveg egyszerre halálmítosz és ars poetica: egy halottat szólít meg, aki élet utáni vágyakozásában emlékezésgyakorlatokat tart és verset ír, ilyen módon pedig végre megérti a költő ént, akit már életében ugyanez az érzés sarkall írásra.

Ha eszünkbe jut ez a vers, láthatóvá válhat, mennyire szervesen épül az új kötet az életműbe; de láthatóvá válhatnak a poétika lényegi változásai is. Az új kötetet olvasva ugyanis már alig hívja fel magára a figyelmet az az önéletrajzi alakként olvasható erőteljes én, aki az Utószó kötetig (1996) alapvetően határozta meg e költészetet. A nagyszerű előző verseskötet (A test imádása - India, 2010) íve, amely egy szerelem emlékétől-utótörténetétől (Maszk I-II.) a Kalkuttai Teréz nevében írt szerepversekig jut el, innen nézve a költői irányváltás modelljének látszhat: hiszen a Tiltott nyelvben már végig ez a tárgyát a mások történetében megtaláló alapállás a leginkább meghatározó.

A terület azonban, melyet az új kötet versei bejárnak, ugyanúgy az élet határvidékei, mint abban az egykori versben; ahogy ott a halottat kísértették eltékozolt szerelmei, és megindította a "villamoskattogás visszhangja", itt is mintha a távolban, sőt sokszor a túloldalon derengene mindaz, amit a mindennapok jelentenek. "Sütkérezünk a szeptemberi napsütésben, / kergetőzünk még a kerítés kőalapzatának / repedései közt, hideg gyíkok" - ilyennek látja a Hideg gyíkok című vers azok életét, akik "tiltása ellenére / eljöttünk" a mozdulatlanságra kényszerített beteghez, hozzá, aki egyre közelít a szakadékhoz, "melynek közeledő / szikláiról csak ő tud". A halál leküzdhetetlen idegenségének misztériuma különös fénybe borít maga körül mindent, az életvidámság nyugtalanító immoralitásának és a jó szándékok abszurditásának paradoxonjai nehezen felejthető képben csillognak fel. Hogy ebből pedig az következik-e inkább, hogy szégyenünk az állati természet, mint a Beteglátogatás véli, vagy az, hogy az élet nyaralás "e kék-zöld bolygón", a "sírásig ajzott" ölelés pedig alkalom a transzcendenssel való találkozásra (Mi, akik nyaraltunk) - azt e költészet aligha látja végérvényesen eldönthetőnek. Világossá teszi ezt a dilemmát az a régebbi vers, mely e kötet címét adta és mottójaként olvasható (A tiltott nyelv a 2004-es Üdvözlégy, utazás!-ból): a kétségbeesés logikus következtetés ugyan, de ellehetetleníti a valódi életet, így látszhat ostobaságnak is ugyanakkor - és egyik sem lehet kizárólagosan.

A mottó utáni első versben (M. emlékére) a földig rombolt élet újjáépíthetőségének, vagyis egy optimista történetnek a hátterében bukkannak fel fenyegető árnyékként az elfeledett halottak, visszalopva e feloldhatatlan feszültséget a bevallottnál többre emlékező első személy abszurd nézőpontjából megírt vallomásba. A kötet legjobb verseiben újra és újra a halál közelségének felfokozottsága munkál: ez kényszeríti ki A letakart órában (2001) megismert groteszk történet (A karácsonyi vendég) szívszorító újraírását a halni készülő címszereplő szempontjából (A vendég monológja), és ez világítja be a régi szerelmeket (Izolda szerelmi halála). Ellenpontként azonban ott zeng a madarak élethimnusza, mely szánalomra méltónak mutatja az emberek sötét filozófiáját (Madarak beszélgetése) - széles skálájú szimfóniává hangszerelve a központi dilemmát.

Hogy miért mégis csak a kötet (számos) kiemelkedő darabjára tekintve tudnám azt költészetünk fontos eseményének nevezni, nem pedig az átlagát figyelembe véve, az részben éppen a személyes lírai középpont eltűnésével látszik összefüggésben lenni. A kötet mintha intenzívebbé válna, ahol a saját életmű korábbi motívumaival kapcsolódnak öszsze a szövegek, de elgyengülne ott, ahol inkább talált történetekre próbál építkezni: néhány ilyen darab (A látásról, Egy beszélgetésre, a Dosztojevszkij-hommage-ok) a kontextusa nélkül túl enigmatikusnak, azzal összeolvasva viszont szinte csupán míves parafrázisnak hat. De az én megragadhatatlansága miatt tűnhetnek kényelmetlenül általánosnak és így kissé súlytalannak A gyász előérzete észlelettöredékekből építkező versei is, és mintha csak az énre visszakapcsoló Utóiratnál izzana fel újra a Kalkuttai Teréz történetét a kétségekkel teli hit alapvonala körül továbbíró második India-ciklus. De a szokottnál talán egyenetlenebb színvonalával együtt is egy nagy költészet fontos darabja ez, és mint ilyen, feltétlenül olvasásra érdemes.

Magvető, 2013, 96 oldal, 2290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.