Törjön el a tollam

Könyv

Krasznahorkai László Man Booker- meg Kertész Imre Nobel-díja előtt is jutottak külhoni elismerések magyar írók számára. A Pinker ügynökségtől a Sztálin-díjig.

Írófejedelmek és outsiderek – leginkább e két, egymástól rangban távol eső csoportból kerültek ki azok az irodalmárok, akik magyar létükre a nagyvilágban is ünnepeltetésben részesültek, díjakat és dekórumokat nyertek el. Okvetlenül az előbbi kategóriába tartozott az idős Jókai Mór, akinek életműsorozata, azaz a Révai Testvérek által gondozott nemzeti díszkiadás 100 kötete az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. Ez az elismerés persze éppúgy szólt a nagyszabású könyves vállalkozásnak, mint Jókai életművének, ám a francia írók Jókai tiszteletére adott díszvacsorája már egyes-egyedül az idős, és második házassága miatt itthon megtépázott népszerűségű nagy mesemondót ünnepelte. „Nagyon szeretem és csodálom Jókait” – nyilatkozta ekkor Émile Zola, „Zsoké”-nak ejtve a magyar kolléga nevét, ám őszintének ható elismeréssel.

Itthon kevéssé jegyzett irodalmár volt ellenben Földes Jolán, aki a húszas években testközelből szerzett tapasztalatokat a párizsi emigránslétről, s mindezt A halászó macska uccája című regényében oly hasznosan kamatoztatta, hogy művével 1936-ban elnyerte a londoni Pinker irodalmi ügynökség regénypályázatának első díját. Így aztán munkáját Pinkerék egy sor nyelvre lefordíttatták, s a pénzdíj mellé a világsikert is garantálták az utóbb Londonba kitelepülő magyar írónő számára.

Babits Olaszországban, Török Sophie fotóján

Babits Olaszországban, Török Sophie fotóján

 

Ha úgy tetszik, Herczeg Ferenc és Tormay Cécile egyszerre számított írófejedelemnek és outsidernek a korabeli magyar irodalomban, ám az ő Nobel-díjra való jelölésük amúgy sem hozott eredményt. A megkérdőjelezhetetlen rangú Babits Mihály ellenben Dante-fordításával elnyerte a San Remo-díjat, mely díj jutalomösszegeit az olasz fürdőváros kaszinóforgalmából különítették el. Az 1940-es díjátadón, melyre a nagybeteg költő és felesége, Török Sophie is kiutazott az olasz Riviérára, az 50 ezer lírával járó (átszámítva mintegy 13 ezer pengőt érő) díjat Pavolini, „a népkultúra minisztere” adta át Babitsnak, e szavak kíséretében:

„Babits Mihály, mély költő, akinek a neve egy a legelevenebb fények közül, melyek Európa irodalmi égboltján ragyognak, aki az Isteni Színjáték fordításával tett szert hírnévre, megteremtve általa egyet az Itália és Magyarország közti legmélyebb kötelékek közül. Vele együtt köszöntjük szép hazáját, amelyre Mussolini kora olaszainak tevékeny, kipróbált és múlhatatlan rokonszenvével tekintünk.”

1952-ben azután már egy másik nagy szövetséges, a Szovjetunió osztott díjakat a magyar írók számára, amikor is a Sztálin-díj bizottsága az orosz fordításban megjelent haladó külföldi művekre is kiterjesztette figyelmét. A fejenként 25 ezer rubellel járó díjak közül egy Aczél Tamásnak, egy pedig „jó ízű” novelláiért az itthon is alig ismert Nagy Sándornak jutott. „Törjön el a tollam, szívem harcos fegyvere, ha egy pillanatra is meghátrál az előttünk álló nagy feladatoktól” – nyilatkozta Nagy Sándor a díj átvételekor, s hasonló elkötelezettséggel köszönte meg díját Aczél Tamás is. 1952. május elsején már az ő arcképüket lengették az Írószövetség felvonulói a dísztribün felé, ám a két díjazott pályafutása hamar más irányt vett: Aczél nem sokkal később megtagadta korábbi munkásságát, s az ’56-os emigráció egyik hangadója vált belőle, míg Nagy Sándor a hatvanas évek második felében a balszélre sodródva, maoista izgatóként került börtönbe. Akkor, amikor a rangos elismerések itthon és a nagyvilágban már egymással összhangba kerülve találták meg a korszak reprezentatív és frankofil nagyságát, Illyés Gyulát: a Le Grand Prix International de Poésie 1966-os elismerésétől a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozatáig (1971).

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

Angyalbőrben

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Megnyíló életek

  • Rádai Andrea

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

Kinek a kultúrája?

Öt és fél év működés után megszűnik a Dunszt.sk szlovákiai magyar kulturális portál. A főszerkesztő kifáradásról és strukturális nehézségekről beszél, de politikai és társadalmi kérdések is felsejlenek a háttérben.

Ők így csinálják

  • A szerk.

PTSD – csúnya betegség, az van nekik, szegény Fidesznek, poszttraumás stressz szindrómájuk, immár vagy negyedszázada.

Magyarország farhátra megy

  • A szerk.

A Farhát-kormány legújabb népélet-javító intézkedését rögzítő 06/2022. (01.14.) sz. korm. rend. szövege, s ez mindenképpen a dicsőségére válik, precízen kitér arra, hogy az a kereskedő, aki a rendelet valamely utasítását megszegi, milyen szankciókkal sújtható.

Kiáll-e?

  • A szerk.

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.

„Nagyon nagy vita”

Orbán Viktor január 14-i, idei első rádióinterjújának utolsó témája a „gyermekvédelmi népszavazás” volt. Az interjúban a pedofília először kontrasztként jelent meg: „van az a jelenség, hogy a gyerekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak” – mondta a miniszterelnök. Majd pedig a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „most egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt én most nem tartom fontosnak”.

A szelíd forradalom

A múlt év végére az Alaptörvény lecserélése az egyesült ellenzék egyik legfontosabb, de mindenképpen a legjelképesebb választási ígéretévé lépett elő. A kezdeti kérdést – lehetséges-e egyáltalán egyszerű többséggel alkotmányozni? – felváltotta az annak mikéntjéről folyó nyilvános eszmecsere.