Ibsen hősnője szép és okos, mégsem tökéletes, kedves és elbűvölő, mégis velejéig gonosz. Melegszívű, ha akar, máskor meg hideg, mint a kő. Északi vérmérséklete mellett tábornok apja katonás nevelése is ráerősít távolságtartó jellemére. Sokszor kegyetlen.
„Nálam többet senki nem szenvedhetett” – írja 1941-es Kor című versében Aj Csing (1910–1996). Ez nem kérkedés, hanem szimpla ténymegállapítás, de a további életút ismeretében mégis elhamarkodott.
A sárga kutyáról, Pepéről és szedett-vedett kompániájáról szóló mesék egyszerűek, zenések és alapvetően kisebb gyerekeknek szólnak – az ajánlás szerint 3 éves kortól –, mindemellett a köteteknek földrajzi és kulturális ismeretterjesztő funkciójuk is van.
Jacob Collier csodaénekes és multihangszeres szupersztár Djesse vol. 1. című lemezét érdemes kivételes pillanatokra tartogatni, és még így is lehet, hogy egyetlen alkalomra túl sűrűnek bizonyul.
Senkit nem lehet hosszan izgalomban tartani, és ez nem csak a teljesítőképtelen férfiak védőbeszédének kulcsmondata, de a lankadni nem akaró thrillerdömping végzete is lehet.
Kedves, vicces karácsonyi történet, mi másra is lehetne szükségünk a napfényes októberben? Cseri Hanna a legtehetségesebb fiatal rendezők egyike, már most saját stílussal és látásmóddal, amelynek a humor a központi eleme.
Nemrég felvetődött egy történészkonferencián, itt az ideje, hogy az idősebb kollégák megírják az emlékirataikat, vagy készüljenek velük interjúk arról, ahogy a történetírást a rendszerváltás előtt művelni lehetett.
Mi köze a Covid-járványnak a halotti maszkokhoz? Miért és mikor alakult ki az emberi arc (valójában a faragott képmás) ábrázolását tiltó zsidó kultúrában a portré fogalma?
Kártyatrükkök, Uri Geller, színpadi zsebtolvajlás, halottlátók és Rodolfo – ők mind a bűvészet köpönyegéből bújtak elő, pedig legalább annyi a különbség közöttük, mint ahány dolog összeköti őket.
Klasszikus, szinte filmiskolai expozíció, a főhős reggeli rutinjának bemutatása. Egy barázdált arcú hatvanas nő kilép a lakókocsijából a hegyvidéki kempingben.
Ne higgyük, hogy az 1840-es keletkezését követő két évtizedben akár egyszer is előadták a maga egészében Schumann félórás dalciklusát. Már a megnevezés is megtévesztő.
A két világháború közötti időszakban a politikai vezetés igyekezett a nőket a konyhába visszaküldeni, és kizárólag „természetes hivatásukra”, a családanyai szerepre kényszeríteni.
Némiképp zavarba ejtő, hogy a magyar nép egyik örök sorskérdését (vagy kedvenc gumicsontját), hogy mi a különbség város és vidék, népi és urbánus, vagy mondjuk polgár és paraszt (ma már nem létező kategóriák, tegyük hozzá gyorsan) között, éppen egy (újabb) kétharmaddal megnyert választás hozta ismét divatba.
A Fotóhónap nyitóeseménye, s egyben legnagyobb kiállítása az észt felmenőkkel rendelkező Kuus (1953–2015) retrospektív tárlata, amelyet a tavalyi szentpétervári bemutató után immár Budapesten is láthatunk, változatlan formában – ez vonatkozik a dizájnra és a művek csoportosítására is.
