Dokumentumfilm-sorozat

Megjött a Mikulás!

Üdv Wrexhamben!

  • SzSz
  • 2023. augusztus 30.

Kritika

Alig akad már a sporttörténelemben olyan csodás tündérmese, amelyre a filmipar még ne vetette volna rá magát.

A későn kezdő baseballjátékostól kezdve a különböző csodalovakon át a kisvárosi foci- és kosárcsapatok hihetetlen felemelkedéséig láttunk már mindent a vásznon vagy a tévében. Amit még nem – mint például a Leicester City 2016-os Premier League-győzelmét –, annak a forgatókönyve már csendben formálódik egy stúdió hátsó szobájában. Épp ezért Hollywood ezúttal más megközelítést választott: ők maguk építik fel az egész underdog-sztorit, a kezdetektől nyomon kísérve a folyamatot. Ez lett az Üdv Wrexhamben! című dokusorozat, amely egyszerre idézi meg a sportfilmek legnagyobb közhelyeit, miközben humorral és empátiával igyekszik teljes képet adni arról a közegről – a futballról és Walesről is –, ahol játszódik.

A fáma szerint Rob McElhenney fejéből pattant ki az ötlet, hogy megvásárolna egy szebb napokat látott fociklubot, miután látta a Sunderland, amíg csak élek című sorozatot, és egyébként is nagy rajongója volt az olyan kompetitív valóságshow-szerű műsoroknak, mint a Last Chance U, A pompomcsapat vagy a Chef’s Table. McElhenneyt olyan sorozatokból ismerhetjük, mint a Felhőtlen Philadelphia vagy a Mythic Quest, de mint azt maga is bevallja, ő egyedül csupán tévészintű pénzt tudott álmának megvalósításába tenni, így szüksége volt valakire, akinek az övénél vastagabb a pénztárcája. Ez lett Ryan Reynolds, a pimasz mosolyú világsztár, aki nemcsak a Deadpool-sorozatban és egy rakás blockbusterben szerepelt, de komoly befektetőnek is számít: egyebek közt gines és mobilos cégei is vannak. Választásuk a Wrexham A.F.C.-re esett: az 1864-ben alapított csapat a világ harmadik legidősebb futballklubja, stadionjuk, a Racecourse Ground pedig a legrégebbi, ma is használatban lévő focipályája. A 19. századig visszanyúló tradíciók és a dicső múlt ellenére a Wrexham hosszú idő óta csak szenvedett: Reynoldsék bevásárlásakor már 14 éve az angol ötödosztálynak megfelelő félprofi National League keserű kenyerét ették, kasszájukat épp egykori tulajdonosuk próbálta kifosztani, reménytelen helyzetük pedig nem sok jóval kecsegtette a rajongókat. Merthogy ha valami megmaradt az egykori dicső időkből, az a helyiek lelkesedése: a kisváros annak ellenére él-hal a fociért és a klubért, hogy nem sok örömben volt részük mostanában. Mígnem megérkeznek az amerikai nagymenők, akik nyíltan vállalják: nemhogy semmilyen tapasztalatuk nincs a soccer – azaz a gurulós foci – terén, de még a lesszabályt sem értik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.