Dokumentumfilm-sorozat

Megjött a Mikulás!

Üdv Wrexhamben!

  • SzSz
  • 2023. augusztus 30.

Kritika

Alig akad már a sporttörténelemben olyan csodás tündérmese, amelyre a filmipar még ne vetette volna rá magát.

A későn kezdő baseballjátékostól kezdve a különböző csodalovakon át a kisvárosi foci- és kosárcsapatok hihetetlen felemelkedéséig láttunk már mindent a vásznon vagy a tévében. Amit még nem – mint például a Leicester City 2016-os Premier League-győzelmét –, annak a forgatókönyve már csendben formálódik egy stúdió hátsó szobájában. Épp ezért Hollywood ezúttal más megközelítést választott: ők maguk építik fel az egész underdog-sztorit, a kezdetektől nyomon kísérve a folyamatot. Ez lett az Üdv Wrexhamben! című dokusorozat, amely egyszerre idézi meg a sportfilmek legnagyobb közhelyeit, miközben humorral és empátiával igyekszik teljes képet adni arról a közegről – a futballról és Walesről is –, ahol játszódik.

A fáma szerint Rob McElhenney fejéből pattant ki az ötlet, hogy megvásárolna egy szebb napokat látott fociklubot, miután látta a Sunderland, amíg csak élek című sorozatot, és egyébként is nagy rajongója volt az olyan kompetitív valóságshow-szerű műsoroknak, mint a Last Chance U, A pompomcsapat vagy a Chef’s Table. McElhenneyt olyan sorozatokból ismerhetjük, mint a Felhőtlen Philadelphia vagy a Mythic Quest, de mint azt maga is bevallja, ő egyedül csupán tévészintű pénzt tudott álmának megvalósításába tenni, így szüksége volt valakire, akinek az övénél vastagabb a pénztárcája. Ez lett Ryan Reynolds, a pimasz mosolyú világsztár, aki nemcsak a Deadpool-sorozatban és egy rakás blockbusterben szerepelt, de komoly befektetőnek is számít: egyebek közt gines és mobilos cégei is vannak. Választásuk a Wrexham A.F.C.-re esett: az 1864-ben alapított csapat a világ harmadik legidősebb futballklubja, stadionjuk, a Racecourse Ground pedig a legrégebbi, ma is használatban lévő focipályája. A 19. századig visszanyúló tradíciók és a dicső múlt ellenére a Wrexham hosszú idő óta csak szenvedett: Reynoldsék bevásárlásakor már 14 éve az angol ötödosztálynak megfelelő félprofi National League keserű kenyerét ették, kasszájukat épp egykori tulajdonosuk próbálta kifosztani, reménytelen helyzetük pedig nem sok jóval kecsegtette a rajongókat. Merthogy ha valami megmaradt az egykori dicső időkből, az a helyiek lelkesedése: a kisváros annak ellenére él-hal a fociért és a klubért, hogy nem sok örömben volt részük mostanában. Mígnem megérkeznek az amerikai nagymenők, akik nyíltan vállalják: nemhogy semmilyen tapasztalatuk nincs a soccer – azaz a gurulós foci – terén, de még a lesszabályt sem értik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.