Könyv

Egyébként is részeg

Charles Bukowski: A hétköznapi őrület meséi

Mit gondol, érdemes az embernek írásra adni a fejét? címmel jelent meg 1974-ben a Nagyvilágban Charles Bukowski első novellája hazánkban.

Rákosy Gergely fordította, alig két évvel az Erections, Ejaculations, Exhibitions and General Tales of Ordinary Madness című novelláskötet eredeti megjelenése után. Máig hozzáférhető, de egy nagy baj van vele: nem Bukowski nyelvezetét kapjuk. Ugyanez a szöveg – Ajánlaná az írást mint hivatást? címmel – szerepel a mostani gyűjteményben, amelynek harmincnégy elbeszéléséből harmincegyet Pritz Péter fordított; a maradékot régi fordítótársa, Bajtai Zoltán.

Ezen első novella után az író-költő valami csoda folytán eljutott a világhírnévig, kultszerző lett belőle, a kötetből kultkönyv, amely teljes egészében először jelenik meg magyarul. Pritz biztos kézzel nyúl „Buk” írásaihoz; a mondott kötet a tizenharmadik általa fordított Bukowski (időközben a Cartaphilus, a Trubadúr és a Helikon kiadók is elengedték már a szerelemprojektjét). Újrafordított korábban már megjelent munkákat is (például Vizi Katalin után a Hollywood című művet). Jól tette, mert azóta, hogy lefordította a Posta című regényt, tán a leghíresebbet, szabályosan kikövezte itthon az utat az underground irodalom elviselhetetlen-megunhatatlan iszákosának. (Interjúnkat lásd: Úgy írt, ahogy élt, Magyar Narancs, 2024. augusztus 21.).

Bukowski megosztó szerző: szokás isteníteni, de átkozni is. A német származású amerikai alkoholistát már néhányszor félrerakták, megbotránkoztak rajta. Majd nem értettük, hogy miért nem darálta be a cancel culture, de örültünk neki. Halálának 30. évfordulóján három új kiadás (A város legszebb nője; A hétköznapi őrület meséi; Egy vén kujon további feljegyzései) is megpróbálta újra reflektorfénybe állítani a munkásságát. Ezek közül az első kettő igazán különleges: eredetileg 1972-ben, a City Lights kaliforniai független kiadónál egyetlen vaskos kötetben, majd a ’80-as években szétválasztva jelentek meg. Magyarul pedig még soha, pedig A hétköznapi őrület meséi című, ezekből – hiábavaló módon – összegyúrt filmet a hazai nézők közül is többen ismerhetik. Ha valaki akár csak kicsit is jártas Bukowski univerzumában, tudhatja, milyen egysíkú díszletvilágot kap: adott egy öregedő, tahó és macsó pacák, aki portóit iszik, whiskyt vedel, nagy eséllyel egy bárban vagy a lovin köt ki, klasszikus zenét hallgat, kerüli az embereket, ráizgul mindenféle, hozzá hasonlóan lecsúszott nőre, akikkel, ha szerencséje van, eltölt néhány kellemes vagy kellemetlen percet az ágyban. Már ha valahogyan sikerül hazakerülnie a Los Angeles emigránsokkal és mocsokkal teli negyedében bérelt kecójába.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.