Könyv

Egyébként is részeg

Charles Bukowski: A hétköznapi őrület meséi

Mit gondol, érdemes az embernek írásra adni a fejét? címmel jelent meg 1974-ben a Nagyvilágban Charles Bukowski első novellája hazánkban.

Rákosy Gergely fordította, alig két évvel az Erections, Ejaculations, Exhibitions and General Tales of Ordinary Madness című novelláskötet eredeti megjelenése után. Máig hozzáférhető, de egy nagy baj van vele: nem Bukowski nyelvezetét kapjuk. Ugyanez a szöveg – Ajánlaná az írást mint hivatást? címmel – szerepel a mostani gyűjteményben, amelynek harmincnégy elbeszéléséből harmincegyet Pritz Péter fordított; a maradékot régi fordítótársa, Bajtai Zoltán.

Ezen első novella után az író-költő valami csoda folytán eljutott a világhírnévig, kultszerző lett belőle, a kötetből kultkönyv, amely teljes egészében először jelenik meg magyarul. Pritz biztos kézzel nyúl „Buk” írásaihoz; a mondott kötet a tizenharmadik általa fordított Bukowski (időközben a Cartaphilus, a Trubadúr és a Helikon kiadók is elengedték már a szerelemprojektjét). Újrafordított korábban már megjelent munkákat is (például Vizi Katalin után a Hollywood című művet). Jól tette, mert azóta, hogy lefordította a Posta című regényt, tán a leghíresebbet, szabályosan kikövezte itthon az utat az underground irodalom elviselhetetlen-megunhatatlan iszákosának. (Interjúnkat lásd: Úgy írt, ahogy élt, Magyar Narancs, 2024. augusztus 21.).

Bukowski megosztó szerző: szokás isteníteni, de átkozni is. A német származású amerikai alkoholistát már néhányszor félrerakták, megbotránkoztak rajta. Majd nem értettük, hogy miért nem darálta be a cancel culture, de örültünk neki. Halálának 30. évfordulóján három új kiadás (A város legszebb nője; A hétköznapi őrület meséi; Egy vén kujon további feljegyzései) is megpróbálta újra reflektorfénybe állítani a munkásságát. Ezek közül az első kettő igazán különleges: eredetileg 1972-ben, a City Lights kaliforniai független kiadónál egyetlen vaskos kötetben, majd a ’80-as években szétválasztva jelentek meg. Magyarul pedig még soha, pedig A hétköznapi őrület meséi című, ezekből – hiábavaló módon – összegyúrt filmet a hazai nézők közül is többen ismerhetik. Ha valaki akár csak kicsit is jártas Bukowski univerzumában, tudhatja, milyen egysíkú díszletvilágot kap: adott egy öregedő, tahó és macsó pacák, aki portóit iszik, whiskyt vedel, nagy eséllyel egy bárban vagy a lovin köt ki, klasszikus zenét hallgat, kerüli az embereket, ráizgul mindenféle, hozzá hasonlóan lecsúszott nőre, akikkel, ha szerencséje van, eltölt néhány kellemes vagy kellemetlen percet az ágyban. Már ha valahogyan sikerül hazakerülnie a Los Angeles emigránsokkal és mocsokkal teli negyedében bérelt kecójába.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.