Kritika

Szívünk kétfelé húzhat, ahogy a Cannes-i Filmfesztivál kritikusainak táborát is vadul megosztotta Wes Anderson legújabb munkája.

Tényleg előbb-utóbb minden történelmi, háborús, traumairodalom megporosodik, kérdezheti az olvasó a második világháborút tematizáló új művek kapcsán.

Égi és földi tünemények egymástól elválaszthatatlanul és játékosan gabalyodnak össze a drámában. A helyszín a mennyország és egy magyar község dögégető (pardon, fehérjefeldolgozó) üzeme; Isten az égben antropomorf és alkoholista, míg a politikus a földön istent játszik… De hogy a helyzetnek van-e ura a színpadon a TÁP Színház előadásában, azzal kapcsolatban fel-feltámad bennem a kétely.

A Kesztyűgyár kapuja szélesre tárva, előtte az aszfalton kedves és színes formákat, szimbólumokat (valamiféle ugróiskola?), befelé haladva hívogató átriumot fedezhetünk fel.

Miért szeretjük újra és újra kitenni magunkat a borongós, brit bűnügyi nyomasztásnak (Happy Valley, Broadchurch, Sherwood)?

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Kevés név erodálódott jobban, nem csak a metál, de általában a popzene történetében a Panteráénál.

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

A mesterséges intelligencia (MI) térnyerésével, a ChatGPT és társainak elterjedésével úgy néz ki, nem tudjuk továbbkerülgetni a kérdést: hová lesz az emberiség, ha mindent és mindenkit a gépek irányítanak majd?

A zeneszerzőt ünneplő nagyszabású koncertsorozatban az elhangzott kompozíciók mintegy fele származott Ligeti Györgytől, a többi mű a kontextust rajzolta meg az életmű köré. Mindenekelőtt a jó barát és pályatárs, Kurtág György művészetét, de megjelentek Ligeti mesterei, követői, fia, Lukas Ligeti, és mindazok, akik a legtágabban értelmezett jazz és az improvizáció felől érkezve mutatták meg, hogyan hatott rájuk a 100 éve született mester zenéje.

Hajdu Szabolcs remek drámaíró. Alapvetően film- és színházi rendezőként szoktuk őt számon tartani, pedig írói tudása legalább ilyen fontos az alkotásaiban, ahogy ebben a darabjában is, ahol még a tőle megszokottnál is banálisabb helyzeteket ír meg, rendkívül érzékenyen.

Mitől lesz fontos egy könyv? Például attól, válaszolhatnánk, hogy a mindennapjainkat meghatározó kérdésekkel foglalkozik. De ez nem teljesen igaz, ettől csak aktuális lenne. Fontossá az teheti, ha ezekhez a kérdésekhez a szokásostól eltérő szemszögből közelítve, az elvárttól eltérő válaszokat, illetve a lehetséges válaszok más rétegeinek megértését kínálja. Ez a könyv aktuális és fontos.

Milyen apa lesz abból a fiúból, akinek az a legelső emléke a saját apjáról, hogy az meglátogatja őt a fiatalkorúak börtönében? Vagy abból a fiúból, aki megölte az anyját bántalmazó nevelőapját? Vagy abból, aki azért verte össze a társát, mert az azt terjesztette róla, hogy sírt? A fiatalkorúak börtönében játszódó darab látlelet a rendszer tehetetlenségéről, bemutatva, hogy mit is jelent az, hogy valaki „jobb sorsra érdemes”.