Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.
Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.
„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komédiának, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.
Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az emberek fejébe.
A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.
Az irodát telefingó és beosztottjait lyukas zokniban inzultáló Gary Oldman és a szigorú kiskosztümjeiben, szigorúan összepréselt ajkakkal dirigáló Kristin Scott Thomas az MI5 táplálékláncának két véglete: a hűvös üveggel és fémmel burkolt felső vezetés és a dohos, ragacsos kis irodákba száműzött kegyvesztettek, akik ilyen-olyan okok miatt felsültek a kémszakmában.
Hermann Hesse első olvasásra igen filmszerűnek tűnő műveiből eleddig nem készült egyetlen, a gazdag képiségű szövegekhez méltó adaptáció sem.
Volt egyszer egy Norvégia csupa jóravaló polgárral, meg néhány zűrös hátterű fiatallal, utóbbiaknak fura vízióik voltak a világról és meglehetősen extrém elképzeléseik arról, miben rejlik a zenei szépség (sokszor pont a rútságban).
Elég erős május 1-jei anyaggal állt elő a Szabad Európa podcastsorozata. Persze nincs is nehéz dolguk, óriási anyagból válogathatnak a – valamiért meg nem nevezett – műsorkészítők. Itt jegyezzük meg, hogy nemcsak a podcast munkatársai nincsenek nevesítve, de maga a podcast sem: egyszerűen az anyaoldal és az egykori legendás rádiócsatorna nevét viseli.
Honnan származnak Bosch zseniális látomásai? Mi magyarázza máig lenyűgöző, misztikus világát? Miért olyan eleven a pokol tornácán égő tűz, és miért megfejthetetlen a földi gyönyörök világa?
A gyöngyösbokrétás jelmez- és divattervező, Zsindelyné Tüdős Klára nevében ő volt a Zsindely: a Horthy-korszak politikatörténetének kutatóit leszámítva, az olvasók számára leginkább talán így lehetne beazonosítani Zsindely Ferenc személyét.
Nem tartom a szülést a női lét elengedhetetlen esszenciájának. Az is meglepett, amikor egy nemzetközi feminista workshopon a saját szülését nevezte meg élete legjelentősebb eseményeként a résztvevők többsége. „Messzemenően hiszek a teremtés tökéletességében, a női test működésének csodájában” – mondja az előszó is.
Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című, a Netflixnek 2020-ban készült filmjének alapját a TR Warszawa színházban bemutatott előadás képezte, s a darabot a Budapesti Tavaszi Fesztiválon most az itteni közönség is láthatta. Az alaptörténet így ismert, egy gyermekét az otthon szülés során elveszítő anyáról szól, ám az előadás sokban különbözik a filmtől, a történet, az időkezelés és a helyszín tekintetében is.
Lengyelországban, akárcsak nálunk, egy anakronisztikus családfogalom ideálképét követve hoznak a politikusok tökéletesen értelmetlen törvényeket, amelyek megkeserítik több társadalmi csoport életét. A keresztény konzervatív kormány és oktatáspolitika azt szajkózza, hogy a család egy apából, egy anyából és a gyerek(ek)ből áll. Igen ám, de a házasságok több mint fele válással végződik. Maria Wojtyszko színműve azt keresi, hogy mit kezdhetnek a gyerekek ebben a légkörben a saját érzéseikkel.
