Nem szentírás

Éric Vuillard: Szegények háborúja

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

(Kritikánkat és a szerzővel készült interjúnkat lásd: Az Anschluss blöffje, és „Ő a Führer!”, Magyar Narancs, 2020. de­cember 3.)

Bizonyára e kötet sikere nyomán jutott a magyar kiadója arra a gondolatra, hogy megjelenteti a francia szerzőnek azt a könyvét is, amelyben a német reformáció Luther melletti legismertebb alakját, Thomas Münzert mutatja be az európai parasztháborúk történeti kontextusában, utalva az évszázadokkal korábbi angliai parasztfelkelésekre, a John Wycliff, John Ball, Wat Tyler és Jack Cade vezette felkelésekre, valamint a cseh huszita mozgalomra is.

Az alig kilencvenoldalas könyvecske címéből arra következtethetünk, hogy a kora újkori európai történelem legnagyobb szabású társadalmi megmozdulásának volumene lenyűgözte a szerzőt, s csodálattal és elismeréssel töltötte el a tény, hogy a kontinensszerte fellázadó paraszti tömegek huszonöt éven keresztül álltak ellen a fennálló rendet védelmező egyesített európai seregeknek. Vagy arra is gondolhatnánk a címből, hogy a szerző felfogása szerint a szegények háborújának sosincs vége, s a mindenkori kisemmizettek, kiszolgáltatottak haragjára mindig számítaniuk kell a mindenkori hatalmasoknak. Ám ha e munka műfaját némi jóindulattal történelmi esszéként határozzuk is meg, akkor sem lesz világos, hogy mit akar közölni Münzer életének, pályájának, sikereinek, majd kudarcának és kivégzésének történéseit felidézve Vuillard ma, a 21. században. Mi a tétje az írásának? Mit mond neki a 16. századi vallási reformerből, teológusból, Luther társából a mestere ellenlábasává lett Münzer, aki védőbeszédében változatosan, de egyként súlyosan elítélő fordulatokkal (a „lélek világtalanja”-ként vagy „wittenbergabéli renyhe hústömeg”-ként) írja le Luthert?

Kihámozhatjuk ugyan a szövegből, hogy a szerzőt valószínűleg az egyházi reformátorok köreit elhagyó, a társadalmi igazságtalanságok megszüntetését az isteni igazságra hivatkozva követelő Münzer szociális hevülete, a periférián élők sorsa iránti elkötelezettsége, a társadalmi rend megdöntésének követeléséig eljutó radikalizmusa, és tömegeket megmozgató fanatikus hite vonzza. Az a Münzer érdekli, aki azért válik le teológus reformer társairól, mert a reformáció tanai és hitvitái számára immár látszatkérdéseknek, a „Szentírás megtolvajlásának” tűnnek, legyen szó akár a bűnbocsánat módjáról, a búcsúcédulák ügyéről vagy a keresztelés rituáléjáról, nem is beszélve a keresztes hadjáratok során követett erőszakos hittérítésről.