Kihúzott hát pár fiókot, számítógépén böngészett a mappák között. Valóban, minden ott volt. Innentől válogatott, átdolgozott, szerkesztett. Gondolatokat a múlt és a jelen Magyarországáról, Európájáról, személyes, olykor egészen intim pillanatok emlékeit, de tudományról, oktatásról vagy politikáról is szó esik a könyvében, amelyben a kellő időben megszólaló szentimentális hang suttogását sokszor az ugyancsak jól időzített karakán irónia és a kérlelhetetlen éleslátás erősíti fel. És valami mégis hiányzik.
Talán kissé szokatlan megoldásnak tűnhet, jelen esetben mégis remek döntésnek bizonyult egy, a szerzővel készült, 2004-es interjúval indítani. E beszélgetés ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben követni tudjuk a könyv nagyjából első harmadában domináló családi vonatkozású történeteket, hogy átlássuk a felmenők generációkon átívelő legendáit átszövő bonyolult rokoni viszonyrendszert, egyáltalán, hogy érzékeljük annak az örökségnek a súlyát, amelyet egy polgári és európai család hordozhatott a 20. század Magyarországán.
Várkonyi Benedek kérdez, és partnere egyre kedélyesebben válaszol a kérdéseire, végül teljesen elmerül saját, illetve családja emlékeiben. Az olvasó pedig merül vele, és szinte észre sem veszi, hogy az interjú lassan az első esszébe csúszik át. Aztán a következőbe és az azt követőbe, mintha a kérdező háttérbe vonulásával a dialógus fokozatosan monológgá változna, mintha maga a kötetindító beszélgetés implikálná, hogy a későbbiekben citált emlékek és érzelmek felszínre kerülhessenek. Egészen elképesztő anekdoták ezek. Megrendítően szép, ahogy 1956 karácsonyán a börtönből szabaduló Géza bácsit – mint a váratlanul betoppanó Illés prófétát – egy pluszteríték várja az ünnepi asztalnál, vagy ahogyan A csendes milliomosokban a történelem által alakított és különös módon felcserélt női sorsok egymás mellé kerülnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
