Kiállítás

Szervezett szervezetlenség

Költészet és performansz – A kelet-európai perspektíva

  • Áfra János
  • 2021. július 28.

Kritika

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

Ahogy arra a kurátori szöveg is utal, az egykori szocialista országokban erős szándékok munkáltak az ideológiai gépezetet működtető nyelv leleplezésére. Az installáció fragmentáltsága és bonyolult volta, valamint a teret betöltő hang- és nyelvzavar így autentikus, a nyelv megcsináltságával erőteljesen szembesítő megoldás lehet erre. (Kurátorok: Tomáš Glanc, Sabine Hänsgen, Kürti Emese.)

Bár a performance gyökerei a 20. század eleji dadaista kabarékig is visszavezethetők, rokon jelenségeivel együtt az 50-es, 60-as évek fordulójától vált önérvényű műformává. E kifejezésmód időhöz, térhez és testhez kapcsoltsága miatt reprodukálhatatlan, és nem konvertálható artefaktummá, vagyis nem jön létre átruházható műtárgy, a performance szigorúan véve csak a létesülés folyamatában tapasztalható meg. Akkor mégis mit tud bemutatni egy ehhez hasonló tárlat? Hagyományosan kapcsolódó jegyzeteket, vázlatokat, partitúrákat, az előadás során felhasznált tárgyakat, esetleg melléktermékeket, dokumentációkat, audiovizuális anyagokat, fotókat, beszámolókat, ahogy az a Kassák Múzeumban is történik.

A címben használt terminus itt gyűjtőfogalomnak bizonyul: a kiállítás ugyanis nemcsak performance-okra koncentrál, de lefedi az akcióművészet többi alfaja – a happening, az event és a fluxus – jelentéskörét is. A másik probléma az, hogy a (vizuális, konkrét és fónikus) költészet valójában csak szórványosan kap szerepet, sokkal inkább a tág értelemben vett szövegszerűségen, a textuális elemek változatos használatán van a hangsúly.

A két teremből álló kiállítást négy szekcióra tagolták. A Performansz írás-olvasás és a Hangzó gesztusok a szövegszerűséget mint a testről és a terekről – a hétköznapi viszonyokról – leválasztható entitást szemlélteti, a Testköltészet és a Köztéri beavatkozások szekcióban feltűnő művek viszont inkább az elkerülhetetlen kontextusba ágyazottságra, a nyelvi viszonyok valóságbefolyásoló erejére irányítják rá a figyelmet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.