Kultúra

Gipszbe öntött tenger

„Amikor még semmit sem csináltam, már akkor is egy életmű-kiállításban gondolkodtam” – mondta a minduntalan a halállal foglalkozó, fiatalon elhunyt művész. Most végre rendeztek neki egyet.

Porrá tört

„A zsarolás tárgya tehát az lett, hogy homoszexuális vagyok” – mondta a beszervezéséről egy interjúban Tar Sándor (lásd: „Ebből nem lehet kijönni”, Magyar Narancs, 2002. január 24.), aki egykor Hajdú néven jelentett írótársairól.
  • Tompa Andrea
  • 2016. április 10.

Ringyóm-bingyom

„Szín: kellemesen berendezett családi pokol. Jobbra bejárat Norvégia felől, balra kijárat Amerika felé. […] Ízléses puskaporos hordó a szoba közepén, csipketerítővel letakarva.”

Örökös harcban

A magyar arisztokráciával szívélyes viszonyt ápoló Lázár János döntése értelmében kiadható a Batthyány-örökösöknek id. Pieter Bruegel milliárdokat érő remekműve. Az eset újra rávilágít a tisztázatlan eredetű műtárgyak körüli problémákra.
  • Hamvay Péter
  • 2016. április 10.

Közlekedj okosan!

A múlt hét második felében szokatlanul sok szó esett a nyilvánosságban a Tv2 hírműsoráról, jeléül annak, hogy az Andy Vajna vezérlete alá átkerült tévécsatorna dinamikus rajtot vett, s immár nem az örök riválissal, az RTL Klubbal, hanem magával a közmédiával verseng.

Rekviem helyett

Szívszaggató történet a School Of Seven Bellsé: a zeneszerző, gitáros, dobos Benjamin Curtisnél alig több mint 3 éve diagnosztizáltak limfoblasztos limfómát, és a betegség még 2013 vége előtt, alig 35 évesen elvitte.
  • - minek -
  • 2016. április 3.

A labdarúgás mint kultúra

A friss nézőszámokból úgy tűnik, ismét elég kevesen vették észre, hogy elrajtolt az NB I. tavaszi szezonja. Igaz, amióta nemcsak a stadionokban, de, mondjuk, a Nemzeti Választási Iroda előterében is össze lehet futni a labdarúgás elkötelezett híveivel, talán ezeknek a lehangoló statisztikáknak is egyre kevésbé van vagy lesz jelentősége. Mint ahogy bármi másnak sem. A körülmények tehát, melyek között meg kéne látni a foci igaz és érintetlen csodáját, hogy is mondjuk, nem a legideálisabbak.

Lebeszélt móka

Legalább három témája/címe volt a darabnak, amíg a végső – végső? – kialakult: először mint román–magyar focimérkőzés került szóba, majd „belekeveredett” egy klasszikus mű, az Amphitryon (ennek most nyomát sem lelem), aztán hirdették Ustawka címen is, végül bemutatták Dongóként (ez a cím kicsit fityeg rajta, az egyik szereplő neve).
  • Tompa Andrea
  • 2016. április 3.

„Átváltoztam békává”

A pszichedelikus space rock alapjait a Hawkwind betonozta le. A zenekar egykori szaxofonosát barátja és zenésztársa, Lemmy temetése után értük utol telefonon, hogy reinkarnációról, békaemberekről és free jazzről beszélgessünk vele.
  • Soós Tamás
  • 2016. április 3.