Kultúra

Radikális adaptációiról vált ismertté dramaturgként. Harmadik rendezésénél tart, de most dolgozik először nagyszínpadon, klasszikus szöveggel. Az Örkény Színház tagjával a Stuart Mária bemutatója előtt beszélgettünk.

A Derkovits születésének 120., halálának 80. évfordulójára rendezett, kimondatlanul is teljességre törő, monografikus kiállítás részint a kerek számokba zárt jubileumokat ünnepli és gyászolja, részint pedig - természetesen véletlenül, bár más szempontból nem is tehetne egyebet - beleilleszkedik az elmúlt évek történeti, történetfilozófiai vitáiba, melyekben eddig a művészettörténet nemigen vett részt, hacsak egy-két (szerencsétlen) kísérletet nem veszünk komolyabban, mint kellene.

Ha eltekintünk a nyilvánvaló kvalitásbeli különbségektől, amelyek egy Nobel-díjra jogosító regény és egy sikeres bestseller között vannak; ha az életanyagra figyelünk, amelyet a két soakönyv a maga módján, de elementáris közlésvággyal át akar adni; s ha még inkább azt a végső konzekvenciát s a belőle eredő életfelfogást tekintjük, amelyre a művek végül jutnak, akkor bízvást állíthatjuk, hogy a Fuss, fiú! - a magyarul nem olvasható könyv, s a belőle készült film - a Sorstalanság ellentétele, így és ezért: voltaképpeni párdarabja.

Bár a pinceklubok közönségét már a retrósra fésült debütlemezzel zsebre vágták, az egyik legizgalmasabb magyar rockzenekarrá a ténylegesen progresszív és pszichedelikus Lost Measure-rel értek. Új lemezük, a Pentagram megerősíti ezt a státuszt, miközben elektronikus kísérletezésekkel is kacérkodik.

"Ha szabad szólanom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz majd, s közelíteni fog a vígoperához."

A száznál is több évet megélt Ernst Jüngert (1895-1997) nemigen ismeri a magyar olvasó; eddig egyetlen szépirodalmi munkája jött ki, A márványszirteken, ez a nagyon német ködökben úszó, nagyon szentimentális, nagyon metafizikus elbeszélés, de nem sok feltűnést keltett, noha német megjelenésekor, 1939-ben a Hitler elleni szellemi kivonulás egyik jelentős tettének érzékelték.

Külön kérte, hogy az új parlament gazdasági bizottságában képviselhesse a kultúrát, az NKA-alelnökségről összeférhetetlenség miatt lemondott, de előtte bejelentette a Cseh Tamás Programot. A könyvszakma válságáról, az MMA térnyeréséről és a budai Vár jövőjéről is kérdeztük.

A közelmúlt magyar politikai botrányai, a szubkultúra renegátjainak kalandjai hívták fel a figyelmet a továbbra is aktív hazai és nemzetközi szkinhedmozgalomra, melynek története bonyolultabb, mint gondolnánk.

Egy-két határon túli bemelegítő koncertet követően idehaza is visszatért a Kispál és a Borz – szigorúan „hazai” terepen, Orfűn, amely kiváló kulisszát nyújt egy ilyen volumenű eseményhez. Már csak a logisztikán kéne javítani kicsit.

A Narancs legfrissebb számában a világhírű drámaíróval, Tom Stopparddal olvasható exkluzív interjú. Az viszont csak itt és csak most olvasható, hogy a Rosencrantz és Guildenstern halott ünnepelt szerzője miért fogadta a szívébe Margaret Thatchert.

A csütörtökön megjelenő Narancsban terjedelmes interjút olvashatnak Alföldi Róberttel. Egy kis ízelítőt adunk belőle.

Gyabronka Józsefnek semmi köze a remény színházához, Márta Istvánnak a határon túlra húz a szíve, Mohácsi János pedig csak magában keresi a hibát. Aktuális színházi körkérdésünk.

A Bartók rádió kevéssé szerencsésnek tűnő műsorsávra, vasárnap délelőttre időzíti fiataloknak szánt beavató műsorát, a találó című Kezdőhangot - és kifejezetten tartalmas ötven percet kap, aki mégis a rádióhallgatás mellett dönt tíz óra körül.

Néhány évvel a darab megírása után, 1957-ben egy amerikai börtönben nagy sikert aratott egy Európában akkor már egyre ismertebb mű, a Godot-ra várva. Az ezernégyszáz fős, akkoriban a halálos ítéletet gázkamrával végrehajtó San Quentin-i börtön lakói számára a (színpadi) várakozás ismerős tény lehetett, ahogy a felfüggesztett, állandó, megragadhatatlan idő is, a tevékenység hiánya és annak lehetetlensége pedig tapasztalat.