Kultúra

Amikor Sztupa és Troché befestették a Parlament két Duna felőli tornyán álló rézvitézeket, 2014-et írtunk. Egészen pontosan július 7-ét, ekkor ünnepelték világszerte az 1974-es labdarúgó-világbajnoki döntő 40. évfordulóját. Az egyik vitéz narancssárga dresszt és fehér gatyát kapott, sárga zoknival (és természetesen kerékpárzománc-festékkel), a másik meg fehér mezt és fekete gátyót, fehér sportszárral.

Nagyhét vagy legalábbis nagy hét vár reánk a koncerttermekben az elkövetkező napok során, s ennek csúcspontját előreláthatólag egy nagy és minden porcikájában izgalmas operai világsztár budapesti debütálása jelenti majd.

Történt egyszer - kétszer, majd sokszor -, hogy egy apró állat semmibe véve a biológiai jellemzőket, lehetőségeket és szokásokat, az őt le- és hülyének nézőket, a józan észt, gravitációt és gusztust, mert nagyot álmodni. Aztán hogy ehhez az álomhoz milyen kacskaringós út vezet, már csak a forgatókönyvírók ötlettelenségén múlik.

Brooklyn nem tágul, de Garmann univerzuma igen. Arról a jóléti norvég kisfiúról van szó, akit nemcsak az elmúlás, hanem az iskolakezdés szele is meglegyintett Stian Hole díjnyertes képeskönyvében, a Garmann nyarában.

A mai popzene leghíresebb ikerpárja nemrég először járt Budapesten, hogy bemutassa szintipopos új lemezét, a Heartthrobot. A koncert előtt Tegan Quinnel slágeresedésről, tévésorozatokról és neveletlen rajongókról beszélgettünk.

A portlandi Red Fangnek alaposan fel volt adva a lecke a zenekarok életében általában is vízválasztónak tartott harmadik lemeznél. Már a két kis példányszámú EP dalaiból összegyúrt debütáló lemez (Red Fang) is ígéretesre sikeredett, a kellően slágeres Prehistoric Dognak, valamint a hozzá forgatott, kicsit redneck módra bugyuta, mégis valahol vicces klipnek köszönhetően pedig hamar ott találta magát a zenekar a komolyabb reménységek közt.

Ilyen nincs, és mégis van - hangzik az immár negyedszázados (1988, Szöul) sportkommentátori szállóige, s a lelkesedést leszámítva épp e szavakra fakadhat Sebestyén Balázs és Vadon János közös esti show-jának nézője is.

Kutyából nem lesz szalonna, de kacsából lehet színház: újkori mítoszaink, a városi legendák adják Schermann Márta összművészeti projektjének alapját. Ezzel a sajátos ferencvárosi városnéző túrával köszöntötte önmagát a kerület ifjú lakója, a tizenöt éves Trafó.

Amikor ma a fiatalokat, gyerekeket, középiskolásokat a holokauszt történetébe szeretnénk bevonni, az érzékenyítés volna a kulcsszó. Az eredeti képek, dokumentumok - holttesteket kotró gépek, felfoghatatlan halálgyárak, vagy a lezárt múltba, tehát "történelembe" helyezett elbeszélések - gyakran inkább elborzasztanak, elidegenítenek, lehetetlenné téve az érdeklődést, és főleg az átélést. A konkrét, átélhető emberi történetek, Anne Frank élete vagy az egyedi tárgyak, a kis teherautó, amelynek kis gazdája elpusztult, képesek jelen idővé formálni a távoli, megtörtént és lezártnak hitt történelmet. Nem így Az álomkommandó Szász János rendezésében a Pesti Színházban.

Bagossy László találkozása Ödön von Horváthtal a Petőfi Sándor utcában: egy kicsit megkésett, de korántsem kilátástalan randevú a Katona új bemutatója. A felek évek óta kerülgetik egymást, hol itt, hol ott.

A Kőszegi Várszínház és Gergye Krisztián Társulatának közös előadását a nyári szabadtéri premier után most mutatták be a fővárosban. A táncosok - Fejes Ádám, Jack Gallagher, Hoffmann Adrienn, Marcella Moret és Laura Vogel - maguk is koreográfusok, ahogy az őket koreografáló és szintén színpadra lépő Gergye Krisztián.

Azt írja Michel Foucault, hogy a hatalom rögzíthetetlen, mert megoszlik, terjed az emberek között, hálózatszerűen szerveződik meg, és ebben a hálózatban az egyének nem pusztán elszenvedői, hanem gyakorlói is a hatalomnak.

Jobb, ha az elején tisztázzuk: megdöbbentő fejleményekkel nem szolgálhatok. Az első WOMEX-et 1994-ben rendezték Berlinben, így ha a 96-osat nem fújták volna le Koppenhágában, akkor már huszadszor konstatálhattam volna, hogy a világzene MIDEM-jén nem fog semmi átok.