Vajon látja-e időnként pszichiáter azokat az embereket, akik az egykori német haláltáborokban a látogatókat kalauzolják? Lelkileg nagyon megterhelő lehet feldolgozni a turisták reakcióit. Az izraeli Yishai Sarid (Jisaj Szarid) regényének történész-idegenvezető elbeszélőjét legalábbis bántja, hogy amíg beszél, a diákok a telefonjukat babrálják.
A mű nagyjából azt igyekszik felvázolni, hogy milyen környezeti hatások, s milyen emberek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon a napjaink politikai és társadalmi tehetetlensége: egyfajta posztmodern bestiárium. (A címet a szerző Erich von Stroheim 1924-es, Gyilkos arany című filmjétől kölcsönözte – ezért már nyilván nem reklamál senki.)
„Behajolt hozzám egy arc az ablakon, / és akkora volt, mint az ablak.”
Szijj Ferenc: A nagy salakmező (1997)
Az Oasis 2009-es feloszlása után Liam Gallagher alapított egy nem túl hosszú életű zenekart, a sok vizet nem zavaró Beady Eye-t, majd váratlannak nem nevezhető fordulattal szólókarrierbe kezdett.
A népirtásokban bővelkedő 20. század végére azt hitte az emberiségnek a szörnyű tapasztalatok felfogást megváltoztató erejében hinni szerető része, hogy többé már nem ismétlődhet meg egy soá méretű genocídium.
Egy ideig úgy tűnt, a venezuelai Samuel Mariño hiba a teremtésben. Fiús hangja a pubertáskor után sem tűnt el, számos, orvosi várókban és pszichoterápián eltöltött óra után végül egy doktor tanácsolta neki, énekeljen.
A nem is olyan távoli jövőben járunk, amikor az elítéltek lecsökkenthetik börtönbüntetésüket, ha különféle gyógyszerkísérletekhez csatlakoznak.
Szerencsére már évek óta nem az a kérdés, hogy a frontember állapota miatt megtartják-e a meghirdetett koncertet.
