Kultúra

A franchise hét évados újraindítását már J.K. Rowlinggal is letárgyalta a cég.

A színész régóta küzd a függőségével. 

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Radiohead különösebben sok vidámságot csalt volna az arcunkra, épp ezért furcsa a némiképp utódzenekarának tekinthető The Smile névválasztása.

Az egyik legérdekesebb, és biztosan soha meg nem válaszolható kérdés a zenében, hogy többnek kell-e lennie önmagánál.

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

A vécépucolásnál nehéz alacsonyabb megbecsültségű munkát elképzelni.

Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást; az idén a Tartuffe-öt a színház színművésze, Farkas Ignác állította színpadra.

Három, fehér menyasszonyi ruhába öltöztetett próbababa tájol minket a lépcsőfordulóban, körülöttük papírból kivágott virágok és levelek, mintha egy kicsit sután berendezett menyasszonyi szalon kirakatát látnánk.

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.