Sophia Coppola életrajzi mozija főszereplőivel együtt jelenhet meg a Velencei Filmfesztiválon. Van még pár film, aminek nem kell tekintettel lennie az amerikai forgatókönyvírók és színészek munkabeszüntetésére.
Látszólag vakmerő vállalkozás hármasban előadni olyan komplex, részben erősen improvizatív jellegű, közben óriási energiákat mozgósító zenét, mint amilyet a londoni The Comet Is Coming játszik.
Ami az Y generációnak Lady Gaga, az a Z-nek Billie Eilish. Ám azt a fegyvert, amelyet Gaga a férfiak lába közé tesz, Eilish már saját halántékához tartja. Az énekesnő nemcsak felvállalja mentális zavarait, de már-már fetisizálja is azokat, régóta várt frissítést nyomva ezzel a „normális” szó jelentésére.
Annyira plasztikus a szenvedélybetegségről, függőkről, felépülésről szóló, Bodó Viktor rendezte előadás, hogy legfőképpen az a kérdésünk, tud-e egyúttal színház is lenni a valóság ennyire pontos, már-már ismeretterjesztői igényű leképezése.
Vannak olyan kevésbé eseménydús történetek, amelyeken keresztül mégis egy egész világra láthatunk rá.
A Kádár-kor egyik legféltettebb titka nem sokkal az első szabad választásokat megelőzően lepleződött le.
A Sziget Fesztivál Global Village színpadán lépett fel az ukrán Kommuna Lux. A fantasztikus hangulatú koncert után a zenekar klarinétosával beszélgettünk az odesszai gengszterfolkról, a banda jótékonysági turnéjáról és a háború árnyékában is pezsgő ukrajnai kulturális életről.
Hiába tartották a világ egyik legjobb szólógitárosának, hiába volt The Weight című száma a hippik himnusza, a legtöbben mégis Bob Dylan kísérőjeként tartották számon, máig tartó világhírét pedig főleg annak köszönheti, hogy feloszlatta a zenekarát, a The Bandet.
Olyan, de olyan zabálnivaló kisfiú énekel olyan, de olyan édesen, hogy meg kell a szívnek szakadnia...
A nemváltó dzsinn (Mészáros Máté) arról hadovál, hogy ilyenek meg olyanok a nők, azért lett ő inkább férfi. Szimpatikus persze, hogy egy ekkora produkcióban tematizálódnak genderkérdések is, de az már kevésbé, hogy ennyire reflektálatlanul.
