Visszhang: film

Kis csillag születik

  • 2023. augusztus 23.

Visszhang

Olyan, de olyan zabálnivaló kisfiú énekel olyan, de olyan édesen, hogy meg kell a szívnek szakadnia...

Szegénykémnek semmi esélye sincs rá, hogy a színpadon énekelhesse el, mennyire fontos a barátság meg a szeretet. Az őt egyedül (pontosabban javasasszony nagymamájával együtt) nevelő anyukája egyszerű topmodell… akarom mondani, takarítónő egy szállodában, aki a szociális helyzetük miatt a tanulásban látja a fiú jövőjét. Mert nem mindenki jár ám iskolába! Ott vannak például a kisfiú gyerekmodell… akarom mondani, utcagyerek barátai, akiknek ez nem adatik meg. Ám haknizik a szállodában a kiégett párizsi sztár, aki előbb lepasszolja a sziget kiskorú pacsirtáját, de azután rájön, hogy ez csúnya dolog, és újra élet költözik szőrös szívébe. Felkarolás, végeduett – kihagytam valamit?

Nyár van. Ilyenkor kerülnek közönség elé azok a filmek, amelyekben valamilyen mondvacsinált sztori ürügyén egy mozijegy áráért gyönyörködhet a nagyérdemű abban, hogy milyen jó helyeken nyaralnak a filmesek, miközben még jól is keresnek. Ez a mostani tehetségfelfedezős produkció látnivalók tekintetében túltesz a minap bemutatott, szintén francia filmen (Két jegy Görögországba), lévén helyszíne a tényleg paradicsomi szépségű Réunion szigete (Madagaszkár és Mauritius között, ha ez mond valamit), ám míg az előzőben van némi humor, szarkazmus, sőt gondolat, addig ennek a kelet-afrikai tündérmesének láttán fuldoklunk a szirupban.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.