Kultúra

Erő helyett béke

A nyolcvanas években rendszeresen koncertezett Budapesten a világszerte elismert német karmester, Helmuth Rilling mind saját alapítású együttese, a Gächinger Kantorei élén, mind pedig különböző magyar kórusok és zenekarok (Rádióénekkar, Magyar Állami Énekkar, Rádiózenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar) vendégeként.
  • Csengery Kristóf
  • 2016. április 24.

Zárójelentés

Kezdjük egyszer innen a beszámolót: ritka egyértelmű rendezői bukás volt A trubadúr bemutatója az Erkel Színházban.

„Nem akartunk bábuk lenni”

Székely Gábor és Bodó Viktor osztályá­ban végzett, megszűnéséig dolgozott a Szputnyikkal, jelenleg a Vígszínház társulati tagja, de épp a Katonában rendez. Most lesz 30 éves. Munka közben közösségi színházcsinálásban gondolkodik, egy fröccs mellett pedig azon, hogyan lehetne változást elérni a színházi életben.

Szívét nem

Akit elnyomnak, veszélyessé válhat. Az elnyomott, folyton lezsidózott zsidó, Shylock is olyan üzletet köt Shakespeare-nél, amikor végre ő kerül hatalmi helyzetbe, hogy fenyegetővé válik. A hatalmi játszma végtelen, A velencei kalmár pedig bonyolult mű, akár a shake­s­peare-i „problémás darabok” közé is sorolható; nincs megoldása, ördögi kör, az igazságtevés pedig lehetetlen, vagyis csak kegyetlen törvények árán lehetséges.
  • Tompa Andrea
  • 2016. április 24.

„Nem kell nagy színház”

Idén háromszor is láthatjuk, hallhatjuk a nagy Bach-tudóst és karmestert, a 83 éves művészt Magyarországon: március 17-én a Máté-passiót vezényelte a Zeneakadémián, karmesterkurzust tart a nyári Régi Zenei Napokon Fertőd-Eszterházán, november 1-jén pedig Mozart Requiemjét vezényli a Müpában. Kotta nélkül, mint úgyszólván mindent.

Nem zene kell, hanem ünnep

A könnyűzenei fesztiválok egyre inkább exkluzív dizájnnal, festői környezettel, közösségi élményekkel és művészettel csalogatják a fizetővendéget. A Coachellán installációkat, a Tomorrowlanden mesedíszleteket, a Glastonburyn komplett kisvárost építenek.
  • Soós Tamás
  • 2016. április 24.

Mi húz befele?

Akik ismerik Gál költészetét, minden bizonnyal sejtik, hogy az élet sűrűjébe csak erőltetett menetben juthatnak el.
  • Herczeg Ákos
  • 2016. április 24.

„Tízszer meg kellett volna halnom” - Glenn Hughes énekes, basszusgitáros

Bevallása szerint ő volt az első kokainfüggő rocksztár, és a felelős azért, hogy a Deep Purple soulos, funkos hangzással is kísérletezett. A legfeketébb hangú fehér rockénekest egykori lakótársáról, David Bowie-ról és leghíresebb slágeréről, egy acid techno dalról is kérdeztük annak apropójából, hogy a Deep Purple-t április 8-án végre beiktatják a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
  • Soós Tamás
  • 2016. április 24.

Filozofikus horgászat - Jostein Gaarder író

1991-es megjelenése óta 60 nyelven jelent meg és 40 millió példányban kelt el, és ezzel nemcsak a bestseller, de a long-seller státuszt is kiérdemelte a norvég Jostein Gaarder regénye, a filozófia történetét ifjúsági regénybe csomagoló Sofie világa. A filozófiatanárból lett sztárszerzővel az újrafordított magyar kiadás apropóján telefonon beszélgettünk.