Kultúra

A Rossz vér és A Pont-Neuf szerelmesei rendezője visszatért, de semmit sem szelídült. A Holy Motorst, mely 13 év után az első filmje, személyesen kísérte el Budapestre. A Cirko-Gejzírben beszélgettünk Kylie Minogue-ról, a rock and rollról és a felhőkön dugásról.

Miért nehéz a szexről írni? Kell-e jó katolikusnak lenni egy buggyantott tojás elkészítéséhez? És mivel lehetne megkenni a pápákat – régieket és újakat? Mindez kiderül A Lemprière-lexikon világhírű szerzőjével, Lawrence Norfolkkal készített, lapunk friss számában található interjúból. Az viszont, hogy Norfolk szerint miről kell majd írni 300 év múlva, illetve hogy milyen is volt számára az a bizonyos első alkalom, csak itt és most olvasható.

A Titanic Fesztiválon látható Csendesek különös jelenség: holland film magyar operatőrrel és magyar színészekkel, magyarul. Az első filmes rendezőnőt arról faggattuk, hogyan talált rá Tóth Orsira, és vajon mit jelent az, hogy megerőszakolásban jók vagyunk.

Király Tamás divattervezőre 2001-es interjúnkkal emlékezünk.

A szerző debütáló kötete olyan, mintha egy kis Térey Jánost, Schein Gábort, Borbély Szilárdot és Marno Jánost összeturmixolnánk, és bő lére eresztve tálalnánk. Bő lére, mondom, hiszen a vékonyka verseskötet a maga 66 oldalával is túlírtnak tűnik. Olyan, a kortárs költészetben közhelynek számító tematikákkal dolgozik, mint a város, az utazás, a múlt, a test és ezek különféle kombinációi. Ezzel önmagában még nem lenne baj, csakhogy a versek az említett költők árnyékában nemigen képesek új hangot találni, vagy ami ezzel egyenértékű, nem mondanak újat.

Katona 30 - Emlékképek - címmel nyílt kamarakiállítás a FUGA hátsó fertályában, amely egyfelől teljesen hagyományos fotótárlat, ami akár a színház előterében vagy büféjében is helyet kaphatott volna, másfelől pedig termékenyen kaotikus kelléktár, intimebb tér, melyben a színészek (illetve szereplők) levetett ruhái és apró használati tárgyai között sétálhatunk, mintegy a színfalak mögé jutva. E két komponens szépen kiegészíti egymást, bár nem áll egészen össze - amin talán segített volna, ha kicsit kevertebb a tárgyak és képek elhelyezése.

Kristóf Ágota Trilógiacímű művének első részét vitte színre - Erick Aufderheyde azonos című színpadi változata nyomán - a Forte Társulat: a minimálpróza, a zöldségek nyersesége és a tornadráma misztériuma találkozik szerencsésen a színpadon, mondhatnánk, ahol a szöveg, a képzőművészet, a zene és a tánc szerves egységéből születik kortárs színház.

Szkafanderes-fémsisakos pasas ébred egy panelház tetején, majd egy semmiből előbukkanó maszkos idegennel elegyedik társalgásba arról, hol is vannak ők voltaképp, s mik a szabadulás lehetséges útjai. Nos, e kérdések Sóstai Zoltán filmjének mind a 78 perce során elkísérik a nézőt, ám válaszok nem érkeznek - nem véletlenül.

Naiv kamaszok azzal szórakoznak, hogy felpróbálják a menő drogdíler filmekből elirigyelt szerepét. Iszonyú cool lenne a balhé, ha nem jönne a rendőrség öt másodpercen belül, hogy aztán valami felháborítóan kretén törvényre hivatkozva benn is tartsák kicsikét a film főhősének fiát. Úgy 10 vagy esetleg 30 évre. Hacsak nem ad fel valakit. De ugyan kit tudna feladni egy beijedt 18 éves? Tán egy másik beijedt 18 évest.

Ha Al Pacino régi, nagy múltú rockbanda lenne, most tartana a harmadik (az első kettőnél nem is azt mondtuk, hogy soha, csak azt, hogy egy kicsit vége, de nem örökre) búcsúkoncertjénél.

A várostematikus szkeccsfilmről - ha az szándékai szerint személyes reflexiók sora lenne - nyilván a Paris, je t'aime és a New York, I Love You jut eszünkbe. Az Enyedi-Máthé-osztály végzős rendezői azonban sokkal szabadabban kezelték tárgyukat, nem imázsfilmet vettek fel.