Magyar Narancs: A homeopátiás szerekben többnyire nem mutatható ki a hatóanyag jelenléte. Ezért mondják sokan, hogy pusztán placebohatásról van szó.
Bóna László: Valóságismereti kérdés, hogy mi az anyag és meddig terjed. Vajon mennyi az anyag és menynyi a nem anyag a sugárzásban, a mágnesességben, az elektromosságban? A homeopátiás szerek készítése során egy anyagot több fázisban hígítunk és összerázunk, amitől valamilyen megváltozott tulajdonsága lesz. Különböző informatikai, kibernetikai, mikrobiológiai vagy ezoterikus elméletek próbálják magyarázni, mi történik az anyaggal, ha az észlelésünk határán túlra hígítjuk. Samuel Hahnemann, a homeopátia megalapítója szerint lehet, hogy halmazállapotot vált, azaz talán a szilárd, folyékony, légnemű után létezik egy sugárzó halmazállapot is.
MN: Bár Hahnemann sikeresen gyógyította a tífuszt, a hagyományos orvoslás azóta is kételkedik a homeopátiában. Mi bizonyítja, hogy hat?
BL: A homeopátia kétszáz éve létezik gyógymódként, gyógyult esetek milliói és számos tudományos bizonyíték igazolja hatását. Hahnemann materialistább volt a materialistáknál; az akkori gyógyászattal szemben ő nem hipotéziseket állított fel, hanem kizárólag empirikus úton járt el. Saját magán és környezetén vizsgálta a mérgezéses tüneteket. Beadta a mérgeket, és lejegyezte a fellépő tüneteket. És a Hippokratésznál is fellelhető törvényt alkalmazta, miszerint nemcsak ellentétes elven, de a hasonlóság elvén is lehet gyógyítani. A növényi, állati vagy ásványi eredetű anyagok egészséges embereknek beadva speciális tüneteket váltanak ki, amelyek képesek meggyógyítani a hasonló állapotban lévő beteget. Hahnemann döbbenten tapasztalta, hogy minél jobban hígítja a mérgeket, annál gyorsabb, tartósabb és kevesebb mellékhatással járó eredményt ér el a beteg gyógyulásában.
MN: Miben tér el a homeopátia a hagyományos orvoslástól?
BL: A homeopátia két nagy vívmányt hozott az európai orvoslás életébe: az individuális gyógyítást és a totalitást. A tünetek mellett a beteg életének, egyéniségének egészére figyel. Nem azt nézi, hogy valaki náthás, influenzája van, hanem azt, hogy mitől más az ő náthája, influenzája, mint a többieké. Ez a fajta egyénre szabott megközelítés nehezen kivitelezhető a közegészségügyben. A gyógyászat ma hadiiparra, logisztikára épül; tömegeket kell gyógyítani, minél gyorsabban és egyformábban.
MN: Hiányoznak a meggyőző tudományos érvek a homeopátia mellett, kevés átfogó tanulmány igazolja a hatását.
BL: Az individuális gyógyítás mérésénél már az elején kutatásmódszertani problémába ütközünk: hogy lehet olyan módszertant kidolgozni, ami individuális hatásokat tud mérni. Kérdés az is, milyen hatóidőt veszünk górcső alá: egy antibiotikum gyorsan elnyomja a tüneteket, de hogy később az a betegség milyen formában, milyen mellékhatásokkal tér vissza, azt már nem vizsgálják. Ha elnyomunk egy bőrproblémát, és a betegnek évek múlva tüdőbaja lesz, nem hozzuk össze a kettőt, mert a bőrgyógyász jól végezte a dolgát, a tüdőgyógyász pedig nem a bőrbajok elkenéséből eredezteti a problémát. Az antibiotikum gyors javulást, míg a homeopátiás szer átmeneti rosszabbodást idézhet elő.
MN: Mitől betegszünk meg? Menynyiben más a betegség a homeopata, mint a hagyományos orvos számára?
BL: A betegség a lélek fontos öngyógyító törekvése, amire a homeopata az egész ember sorsába ágyazva tekint. Feltérképezi az ember életútját, mert a betegség ezen az úton egy megoldatlan élettémát rejt. Minden sorsnak van egy alaptémája, vagy alaptémák összefüggésrendszere, amely az illető alkatából következik. A homeopata nem pusztán a külső fizikai problémára figyel, hisz a betegség csak jelzi, hogy az ember életében egy elakadás van. A mai gondolkodás szerint, ha valaki nem tud járni, majd járatja a gép, ha valamely szerve meghibásodik, kicserélik, ha a szülése elakad, megoldják helyette, és kiszedik a gyermeket. A tudati problémákra a tudomány külső válaszokat ad. A homeopata ezzel szemben nem elnyomja a problémát, hanem a szervezet öngyógyítását segíti.
MN: Mi történik, ha felkeresünk egy homeopatát?
BL: Az ember akkor fordul homeopatához, ha meg akarja érteni a tüneteit, mert azok sürgetően térnek vissza, és egyre nagyobb fájdalmat okoznak. A homeopata a konkrét fizikai fájdalmon vagy diagnosztizált bajon keresztül jut közel azokhoz az erőkhöz, amelyek az egyén életét alakítják. A fájdalom nagy energia, erő, amikor erről beszéltetjük a beteget, próbálunk a lehető legmélyebbre leásni; hol, mikor, hogy érzi, mikor érezte először. Mindez elvezet életének azon fordulópontjaiig, amikor az élete más, pozitív vagy negatív irányt vett. Ha ezeket a pontokat összekötjük, kialakul egy vezérmotívum, egy nagyon fontos történet, amelynek ő sincs mindig tudatában. Egy élettéma, amelyet születésétől fogva ír, és ami időről időre valamilyen betegség formájában jelentkezik.
MN: Ha valakinek gerincsérve van, és az orvosok megműtenék, mit javasol?
BL: Ha kiigazítunk egy hajlott hátat, az jó lehet, egészen addig, amíg az a mentális program, hogy az illető óriási terhet cipel, vagy hogy mindenki rárakja a terhét, újra meg nem görbíti a gerincét. A magatartásmodell, a mentális minták tehát továbbra is lenyomatot fognak hagyni a testen. Az ok, amitől a sérv keletkezett, továbbra is fennáll. Ha van egy daganatos betegség, ami létfontosságú szervet érint, a műtéttel megmentjük a beteget, de amitől a betegség keletkezett, azt nem szüntetjük meg. Senkit sem beszélnék le a műtétről, ahogy ha hormon vagy vitamin hiányzik a szervezetből, azt nyilvánvalóan pótolni kell. Aki operál, az nagyon fontos dolgot csinál, hiszen ha van egy szálka a köröm alatt, nem információt adunk, hanem eltávolítjuk. Az a baj, ha azok, akik átlátják az anyagi és az informatikai működést, összevesznek, nem pedig egymást kiegészítve dolgoznak.
MN: Ha az alapbaj meggyógyul, felbukkannak-e egyéb tünetek, betegségek?
BL: Aki először eljön, az olyan, mintha egy fényképet adna magáról, de "fotóalbum" ebből csak később alakul ki. Ami látszik, azt tudjuk gyógyítani, de gyakran kiderül, hogy olyan problémák is vannak, amelyekről a beteg nem tud, amelyek csak a felső réteg letisztításával jönnek elő. Az erős fájdalom beszűkít: az ember ilyenkor semmi mással nem tud törődni, mint hogy a fájdalom szűnjön meg. Ha megszűnt, sokkal szabadabban lehet foglalkozni a valódi problémával.
MN: Mi van, ha a homeopata mellényúl? Van-e rossz szer?
BL: Téveszme, hogy van jó szer, ami a beteget meggyógyítja. Ez egy terápiás folyamat; a homeopata akkor jó, ha nincs saját elve, hogy mitől lesz jobb a beteg élete, hanem csak viszszatükröz. Összehoz egy randevút a beteg és az általa ismert anyagok között a hasonlóság alapján. Tévedhet a feltáró folyamatban, de a tévedés is hozzásegítheti az igazsághoz.
MN: Hol vannak a homeopátia határai? Mi a helyzet a daganatos betegségekkel?
BL: A homeopátia szemléletéből következik, hogy nem diagnózisokra ad szert, azaz nem lehet megkérdezni, tudja-e gyógyítani a rákot, mert nem rákot gyógyít, hanem egy embert, akinek mellesleg daganatos betegsége van. A hivatalos orvoslás halmazokat hoz létre, hogy ezek daganatos betegek, azok HIV-pozitívak. A homeopátia ezzel szemben az ember egészét tudja gyógyítani, de nem a betegségeket.
MN: Mi a gyógyulás?
BL: A beteg visszakapja szabadságát, képes lesz azon dolgok megtételére, amelyeket a betegség miatt nem tett meg. A sérves beteg bizonyos dolgokba eleve bele se kezd, mert úgy véli, neki az már nem való. Az egészség képesség arra, hogy ismét megbetegedjen, újabb és újabb olyan problémái legyenek, amelyek előreviszik. Az egészség mindig egy magasabb szinten helyreállított egység, a betegség ennek a megbomlása, amely arra készteti a beteget, hogy újabb szinten újabb egységet állítson elő.
MN: De jó-e, ha a szer megváltoztatja valakinek az életét, rádöbbenti lefojtott dolgokra?
BL: A homeopátiás szer csupán egy információ, ami ha elég hasonló az egyén saját energiájához, akkor semmi mást nem csinál, mint energiát ad, amit az ember arra fordít, amire szeretne, sokszor arra, amit eddig nem mert megtenni. Ha valaki boldog kapcsolatban él, nem fog szakítani a szer hatására. A betegség korlátozás, a tünetek ezt a szabadságvesztett állapotot jelzik. Ha jó egy szer, akkor hatására felelős leszek döntéseimért, nem a félelmeim hatása alatt döntök.
MN: Ön homeopátiás párterápiát is tart. Ez miből áll?
BL: Az elmúlt nyolc évben mérhetetlen esettömeggel találkoztam; napi nyolc-tíz beteg részletes élettörténetéből egy sorskatalógus áll össze. Önkéntelenül elemelkedik az ember a konkrét fizikai bajoktól, és élettörténeteket lát egymáshoz hasonlónak, sorsmodelleket, visszatérő történéseket fedez fel. A párterápia ugyanazon a gondolaton alapul, mint a homeopátiás anamnézis. A két ember közös problémáját nézzük, azt keressük, miben látszik a krízis. Miközben a két fél érzésekként és gondolatokként interpretálja, valójában testi történések zajlanak le bennük: összeszorul a gyomruk, majdnem elájulnak, nem kapnak levegőt. Nem az egymásról alkotott hiedelmek és téveszmék síkján oldjuk meg a problémákat, hanem a fizikai történéseket ismerjük fel, és megnézzük, mikor, hogyan jelentkezett ez korábban. Ha megértik, hogy a másik milyen fizikai állapotba kerül egy krízishelyzetben, akkor azt is megértik, hogy mindez nem a kapcsolat során alakult ki, hanem hozott dolog. Korábbi történések következménye, amit a legjobban ebben a kapcsolatban élnek meg. Egyéni terápián ugyanígy kell a betegnek megértenie, hogy a daganatot ő növesztette, nem pedig rátelepedett.
MN: A hagyományos orvoslás távol tartja magát a homeopátiától. Miért?
BL: Rengeteg orvos, gyógyszerész érdeklődik homeopátiás tanfolyamok iránt, egyre több gyógyszertár tart ilyen szereket. Az arnica montanát (főleg sebgyógyulásra, törésre, rándulásra adott szer - V. Sz.) szülészeti osztályokon, mentőhelikoptereken is alkalmazzák. Az EU-tagállamok közül Magyarország azon kevesek közé tartozik, ahol orvosi diplomához, szakvizsgához kötik a homeopátiás orvoslást. Kossuth és Széchenyi idején virágzott a hazai homeopátia, egyetemi tanszék, homeopátiás kórházak működtek. Az önkényuralmi rendszerek kiiktatták, Rákosi burzsoá tudománynak hívta. Még a Szovjetunióban is előbb lett az egyetemi oktatás része, mint Magyarországon, ahol csak lassan fogadta be a hivatalos tudomány.
MN: Ön nem orvos. Hogyan gyógyíthat mégis?
BL: Szükséges, hogy azok a betegek, akik hozzám fordulnak, más hivatalos vagy alternatív orvosi ellátásban is részesüljenek. Én a homeopátiát mint filozófiát, világszemléletet használom, hogy ezzel a sajátos látásmóddal hozzásegítsem a betegeket a sorsukat vezérlő valóságos erők megértéséhez. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy felépüljenek egy súlyos betegségből, ahhoz kell a betegek akarata, kitartása is. Számomra a homeopátia nem pusztán gyógymód, hanem gondolkodásmód. Hogy a hasonló a hasonlóra hat, az olyan természeti törvény, amelyet alkalmaz például a divat vagy a reklám is. Nem egy ócska bankba visszük a pénzünket, még ha az takarékosan bánik is a külsőségekkel, hanem a legpompásabba, mert érezzük, hogy a pénz pénzt vonz. Fontosnak találom a homeopátiás gondolkodás kiterjesztését a pedagógiától kezdve a művészi alkotáson át a csoportterápiáig.
MN: Az Alternatív Cirkusziskolában színészek tréningezésére használja a homeopátiát.
BL: Az Alternatív Cirkusziskola civileket, nem képzett artistákat tanít arra, hogy a cirkuszt mint művészi kifejezőeszközt, mint ősi jelképekbe rejtett erőt használják. A mozgáson és különféle szituációs gyakorlatokon keresztül megismerjük egymásnak azt a fajta energiarendszerét, ami egyéni mozgását, testtartását, alkatát, sorsát alakítja. Kezdetben a színész ösztönösen vonzódik egyfajta mozgáshoz, egy cirkuszi eszközhöz; erről beszélgetni kezdünk a mozgáson keresztül. Rájövünk, melyek azok az erők, amelyek vonzzák a színészt, mi az a testi érzet, ami érdekli. Így jutunk el a saját életünket uraló archetipikus erőfajtákhoz.
