Gondoskodás világjárvány idején

Végkimerülésig

  • Kránicz Dorottya
  • 2020.10.03 12:09

Lélek

Még soha nem volt olyan nagy szükség fizetett gondozókra, mint a koronavírus-járvány idején, ám a magas kockázat miatt sok professzionális segítő épp ebben az időszakban veszítette/hagyta el a munkáját.

Ha vannak pozitív hatásai a járványnak, az egyik biztosan az, hogy megmutatta: a legkevésbé megbecsült – világszerte túlnyomó többségben nők és kisebbségek által végzett – gondoskodási munka nélkül az egész társadalom összeomlik. Az iskolákból hazaküldött gyerekekkel küszködő szülők és a négy fal közé zárt idősekért felelős családtagok a saját bőrükön tapasztalták meg, mennyivel nehezebb az élet intézmények és elérhető, fizetett gondozók nélkül. Aki megengedhette magának, bébiszittert vagy házi ápolót fogadott a karantén idejére, azonban a vírushelyzet még a szokásosnál is bonyolultabbá tette az ideális segítő kiválasztását.

Az Egyesült Államokban sok szülő már kifejezetten olyan dadust keres, aki átesett a víruson. „Részmunkaidős bébiszittert keresünk hároméves gyermek mellé, heti néhány délelőttre. Az ideális jelentkező energikus, és már elkapta a Covid-19-et” – számol be a The New York Times egy Facebook-hirdetésről, amelynek végül a 28 éves Anna Garcia felelt meg. A tízéves tapasztalattal rendelkező bébiszitter, aki még tavasszal kapta el a vírust, azt mondja, a gyerekekkel kapcsolatos kvalifikációi helyett most az első kérdés, amit a szülők nekiszegeznek, hogy mióta tünetmentes. Persze az alacsonyabb átfertőzöttségű Magyarországon szinte lehetetlen lenne ilyen dadust találni, de nem ez az egyetlen körülmény, ami megnehezíti a keresést – már annak, aki egyáltalán vállalja, hogy idegent enged az otthonába.

 

Bentlakásos és online dadák

Zsófia négy nyelven beszél, több mint húsz éve foglalkozik gyermekfelügyelettel, neki épp februárban kellett volna új családot találnia, mikor a gondjaira bízott kisgyereket bölcsődébe íratták. De beütött a karantén, Zsófia pedig azóta is munkanélküli: „Az anyukák bezárkóznak, maguk vigyáznak a gyerekeikre. Ha kiraknak egy bébiszitter-keresést a Facebookra, azonnal százan ráugranak, pedig a vírus előtt nagyjából öt jelentkező jutott egy hirdetésre. Régebben sokszor nem is kellett keresnem, a szülők találtak meg engem, főleg a nyelvtudásom alapján.”

A Zsófia lefestette kép csak az egyik szülői hozzáállást tükrözi. Sokaknak ugyanis a karantén idejére kellett csak igazán a gyermekfelügyelet, ugyanis a home office mellett már nem tudták megoldani a gyerekek egész napos szórakoztatását és házi tanítását. Polyákné Nagy Bea, a Little Minds bébiszitter-szolgálat alapítója is megerősíti: a járvány kitörésekor sok szülő visszamondta bébiszitterét, azokkal pedig, akik továbbra is igényt tartottak a szolgáltatásra, egyéni megállapodás szerint dolgoztak tovább. „Ez az időszak minden oldalról nagy rugalmasságot és gyors reakciót igényelt. Volt olyan család, aki beköltöztette magához a bébiszittert, és olyan is, ahol az apuka reggel elment érte, este pedig hazavitte.” Néhány család annak ellenére is kifizette a bébiszittert, hogy a karantén alatt nem kértek felügyeletet – főleg olyanok, akiknél már hosszú ideje ugyanaz vigyázott a gyerekekre –, de a szolgálat is igyekezett segíteni a bajba jutott alkalmazottakon, akinek lehetett, fizetett szabadságot adtak, másoknak készenléti díjat fizettek. „Ezt a nehéz időszakot igyekeztünk arra használni, hogy új szolgáltatásokat alakítsunk ki, és alkalmazkodjunk a megváltozott helyzethez. Szigorú higiéniai protokollt vezettünk be, ennek része az is, hogy a bébiszittereknek a munkanapjaikon – amennyire lehetséges – kerülniük kell a tömegközlekedést, ha pedig megérkeznek a családhoz, fertőtleníteniük kell, és át kell öltözniük steril ruházatba.” A maszkviselés gyerekek mellett nem lenne túl életszerű, így ez nem kötelező, viszont ha egy bébiszitter betegnek érzi magát, a Little Minds vállalja a tesztelés költségeit. Az óvatosabb szülők kedvéért létrehoztak virtuális szolgáltatásokat is, van például telefonos mesélés és online bébiszittelés, ahol a dadusok videóchaten kézműves-foglalkozásokat tartanak vagy bűvésztrükköket tanítanak.

Polyákné Nagy Bea szerint a korlátozások oldása után mindkét oldalról elárasztották őket a megkeresések, ekkor már biztos volt, hogy a gyerekek távoktatásban végzik el a félévet, de már sok szülőnek vissza kellett térnie a munkahelyére. „Kétszáznál is több új bébiszitter jelentkezett, és rengeteg szülő hívott minket. Jelenleg még bizonytalan, hogy mit hoz a szeptember, mi egyelőre mindkét forgatókönyvre, az online és a kontaktoktatásra is készülünk.”

De olyan családok is vannak, amelyek még az óvintézkedések mellett sem vállalták az idegenekkel való érintkezéssel járó kockázatot. Judit például azért mondta le bevált bébiszitterüket, mert a férje komoly egészségügyi gondokkal küszködik, a család dadusa pedig iskolában dolgozik, nagycsaládos, ahogy Judit fogalmaz, „átjáróház az élete”. A körülbelül 8 ezer tagot – szülőket és bébiszittereket egyaránt tömörítő – Bébiszitter Budapest csoportban kérdésünkre az egyik édesanya elmondta, hogy a közvélemény sem állt éppen a karantén alatt segítséget kérők pártján, ahogy ő fogalmaz, a dadust keresőket „meglincselték a felelőtlenség miatt”.

Mivel ebben a munkakörben többnyire fiatal nők dolgoznak, a bébiszitterek többsége nem igazán aggódik a saját egészségéért, ahogyan az is tény, hogy a gyerekeknél jóval kisebb valószínűséggel okoz súlyos tüneteket a vírus. Ha a gondoskodásra szorulók másik nagy csoportjáról, az idősekről és a krónikus betegekről van szó, már egészen más a helyzet.

 

Kiemelt kockázat

Judit Ausztriában dolgozik egy idős, szellemileg teljesen ép, de nehezen mozgó férfi ápolójaként. A vírus kitörésekor éppen Magyarországon volt, ezért nem volt biztos benne, hogy ápoltja továbbra is igényt tart a segítségére, a 90 év feletti férfi azonban ragaszkodott hozzá. „Természetesen kerültem a társaságot, a bevásárlást is minimálisra korlátoztam, akkor is maszkban, kesztyűben, kézfertőtlenítővel mentem. Az ápoltam viszont ment volna találkozókra is, végül én győztem meg, hogy azt talán mégsem kellene.”

Más ápolókat már nem vártak ilyen tárt karokkal: Ibolya például azért nem tudott visszamenni ápoltjához Ausztriába, mert a család két negatív tesztet várt volna tőle, ő viszont ezt nem tudta finanszírozni. Ahogy a bébiszitterek esetében, az egyik legnépszerűbb megoldás itt is az, hogy a gondozó nem mozdul el az idős ápolt mellől, ez azonban az Ausztriában és Németországban dolgozók esetében azzal jár, hogy hosszú hetekig nem láthatják saját rokonaikat, unokáikat. Ráadásul az idősgondozók nemritkán maguk is 65 év felettiek, így sokan a saját biztonságuk érdekében inkább lemondták a munkákat.

Szintén veszélyeztetett csoportba tartoznak a fogyatékossággal élő személyek, akik gyakran szervi rendellenességekkel, alapbetegségekkel küzdenek. Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke rengeteg fogyatékos gyereket nevelő családdal van kapcsolatban, ő úgy látja, a karantén nagyon megterhelte az érintetteket. „Ezek a családok teljesen segítség nélkül maradtak, sok szülő, aki korábban tudott legalább néhány órában dolgozni, ebben az időszakban elveszítette a munkáját. A sérült gyerekek általában a mindennapokban is sokkal fogékonyabbak a fertőzésekre, ezért a szülők nagyon szigorúan vették a karantént, sokan szó szerint hónapokig nem hagyták el a lakást.”

Az egyesület ezért a vírus berobbanásakor önkéntesekből álló hálózat szervezésébe kezdett: a maszkot, kesztyűt viselő segítők bevásároltak, kiváltották a szükséges gyógyszereket, s a pakkot csak lerakták a családok ajtaja elé. „Volt olyan szülő, aki az egyik önkéntesünkre bízta a bankkártyáját, hogy bevásárolhasson neki – ebből is jól látszik, sokan mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Volt család, amelyet abban segítettünk, hogy az ápolásra szoruló gyerek eljuthasson a kórházba, és megkaphassa a szükséges kezelését.” Sok szülő, aki korábban valamilyen bentlakásos intézményben oldotta meg gyermeke ápolását, a vírus kitörésekor inkább hazavitte a gyereket, mert nem akarta vállalni a szigorú látogatási tilalmat.

Azok, akik nem tudtak boldogulni fizetett gondozó nélkül, a legnagyobb óvatosság mellett vették igénybe a szolgáltatást, bár Csordás Anett szerint ezt kevesen vállalták. Arra nem igazán volt lehetőség, hogy a segítő beköltözzön, hiszen az egyesület elnöke szerint ezt a családok többsége egyszerűen nem engedhette meg magának. A rendkívüli helyzetben a Lépjünk, hogy léphessenek! segítséget kért a kormánytól a fogyatékos gyermeket nevelő családok megsegítésére: a Kásler Miklóshoz, Novák Katalinhoz és a miniszterelnökhöz címzett levélre azt a választ kapták, hogy megvizsgálják az ügyet. „Persze azóta is vizsgálják” – teszi hozzá Csordás Anett. A helyi önkormányzatokat is felkeresték, de nekik legfeljebb az idős lakosok bevásárlásának elintézésére volt kapacitásuk, a gondoskodási feladatokban nem tudtak részt venni.

Számos pszichológiai kutatás bizonyítja, hogy a segítő szakmákban dolgozók fokozott stressznek vannak kitéve a munkájuk során. Fizikailag és szellemileg is megterhelő, többnyire óriási felelősséggel járó munkáról van szó, amelyet nem ritkán nehezített körülmények között, ráadásul alacsony fizetésért végeznek.

 

Gondoskodni a gondozókról

Azt sem nehéz belátni, hogy a koronavírus-járványhoz hasonló krízisek során a segítő és gondoskodási munkákat végző szakemberek még inkább leterheltek. Idén tavasszal több tanulmány is foglalkozott például az egészségügyben dolgozók mentális egészségével: a British Medical Journalben megjelent cikkben Neil Greenberg pszichiáterprofesszor hangsúlyozza a „morális sérülés” lehetőségét, mely olyan súlyos hatással lehet a nehéz döntési helyzetekbe kényszerülő egészségügyi alkalmazottakra, hogy hosszú távon akár poszttraumás stressz szindróma is kialakulhat náluk.

A friss kutatásokban vizsgálták azt is, hogy milyen hatással van a járványhelyzet a gondoskodási munkákat nem hivatásszerűen végzők (például a gyerekeikre vigyázó édesanyák, idős szeretteiket ápoló rokonok) mentális állapotára. Azt találták, hogy a koronavírus alatt náluk is megnövekedett a szorongásos zavarok és a depresszió kialakulásának veszélye. A járványhelyzettel járó alap­stressz mellett ennek az is oka, hogy sokak számára elérhetetlenné váltak azok a szociális hálózatok, segítő szervezetek, amelyekre korábban támaszkodtak. És hogy teljes legyen a kör, a karantén miatt leálló szervezetekben dolgozó professzionális segítők számára pedig éppen a munkahelyük (akár ideiglenes, akár végleges) elveszítése okozott még több stresszt. Az, hogy a világjárvány extra stresszel jár, magától értetődő, azt viszont fontos lenne látni, hogy a gondozók, ápolók, gyermekfelügyeletet vállalók a hétköznapokban is gyakran végkimerülésig dolgoznak. Ahhoz, hogy továbbra is a segítségünkre lehessenek, anyagi és pszichológiai támogatásra, rendszerszintű változásokra és nagyobb társadalmi megbecsülésre volna szükség.

Neked ajánljuk