Ilyen állat pedig van. Magyarországon is. És nem csak az állatkertben. Farkasból nem csak egy-egy kóbor példány tűnik föl hazánkban, az Északi-középhegységben például kicsi, de stabil populációja van. Sőt: olykor kölykök is születnek, magyar farkasok.
Terepjárónk könnyedén kapaszkodik az Aggteleki Nemzeti Park esőtől dagonyás útján. Most nem esik; korábban rendesen kapott a talaj, és ez nem jó, mert a víz elmossa a nyomokat. Szabó Ádámmal, a gödöllői Szent István Egyetem munkatársával farkasok és hiúzok nyomait keressük.
A gödöllői egyetem 391 ezer eurós költségvetésű, "Nagyraga-dozók hosszú távú védelmének megalapozása Magyarországon" elnevezésű programjának kere-tében Szabó három és fél éve vé-gez monitorfelmérést a vidéken. Egész évben járja az erdőt - gyalog, sítalpon, lóháton vagy a dzsippel -, nyomok után kutatva. Ürüléket, szőrt, elejtett prédát, kotorékot keres.
"Télen jobb a helyzet - mondja -, a hóban könnyebb nyomot fogni, és az ürülék meg a préda is sokkal tovább megmarad. Most néhány napja nem voltam kint, nem tudom, merre lehetnek."
Ádám az kocsiablakon kihajolva fürkészi a földet, lábnyomot legfeljebb csak az út sarában lehet lát-ni. Vaddisznóval, szarvassal, őzzel találkozunk, de farkasnak nyoma sincs. Legalábbis frissnek, mert két kéthetes prédát - nem sokat hagytak a legyeknek a szarvasokból - találunk. Nyugatnak indulunk, a szlovák határ vonalát követve. Az erdő gyönyörű, nem jár erre senki.
"Nem is járhat - árulja el Ádám. - A nemzeti park területén tilos letérni a turistautakról. A program egyik célja, hogy meg-felelő környezetet biztosítsunk a nagyragadozóknak, és ehhez hozzátartozik, hogy legyenek olyan területek, ahol nem háborgatják őket a kirándulók. Nemrég terelték el az egyik turistaútvonalat. >>Egy kis lépés az élhetőbb Magyarországért<< - gondolhatják a ragadozók."
Szakadni kezd az eső, ami jó, mert a farkasok esőben szeretnek vadászni, az áldozatok ilyenkor rosszabbul hallanak.
Reménykedünk, hátha, de semmi különös. Esteledik is, hát hazaindulunk Szögligetre, ahová Szabó családostul költözött Pestről a program beindulása után.
Védett vadak
Tudományos közhely: természetes közegében élő, egészséges farkas soha nem támad emberre. Az állat kitér a fajtánk elől, ezért is van nehéz dolguk a kutatóknak. Az amerikai L. David Mech például a tundrán figyelt egy sarkifarkas-családot. A falkával való megismerkedésekor a magányos tudóst közelről körbejárta a héttagú család (ott a farkas nem tart úgy az embertől), de - természetesen - egyetlen agresszív megnyilvánulásuk sem volt. Mindez egy olyan zord és kegyetlen vidéken, ahol minden húscafatot meg kell becsülniük. Nincs is hiteles adat arra vonatkozóan, hogy vadon nevelkedett, egészséges farkas emberre támadott volna. (Ahogy Szemethy László, a program vezetője mondta: "Egy malacait féltő vaddisznó koca igen. Az veszélyes! De egy farkasÉ Persze az előbbi nem olyan hálás bulvártéma.")
Ám az évszázadokon át zajló, torz hiedelmeken alapuló, irracionális, farkasellenes propagan-dának köszönhetően az emberek többsége még ma is félelmet, sőt gyűlöletet érez az egyébként roppant kifinomult társas viselkedé-sű és igen összetett társadalmi rendszerben élő állatok iránt. A faj egyedszáma a XX. század közepére az életterük beszűkülése és tűzzel-vassal irtásuk miatt drasztikusan lecsökkent. A század derekán Magyarországon kihaltnak hitték, de a legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy feltehetőlen sosem tűnt el teljesen. 1993-ban védetté, 2001-ben pedig fokozottan védetté nyilvánították, eszmei értéke negyedmillió forint. A legtöbbet az Északi-középhegységben észleltek, de megfigyelték még Szabolcsban és Hajdú megyében, valamint Somogyban, Baranyában, Tolnában és Bács-Kiskun megye erdeiben is. Az egyetem programja az Északi-középhegységre koncentrál, és az utóbbi évek megfigyelései azt mutatják, hogy a farkasnak ott viszonylag stabil populációja alakult ki, főleg Aggtelek térségében és Zemplénben; ritkábban a Bükkben is föltűnik a faj.
"Az elmúlt években nem találtak farkasnyomot Zemplénben - mondja Szabó Ádám -, de ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek ott. Amikor én találok valamit, akkor is csak annyit állíthatok, hogy most éppen itt vannak, de általános érvényű megállapítást - például az egyedszámra - nehezen tehetek."
A mi almunk
Két éve, májusban viszont rátalált a farkasok egyik kotorékára.
"Kicsi odúban voltak, amikor rájuk találtam. Júliusban mások is látták, hogy öt kölyök van a családban. Úgy számolom, legkésőbb öthetes korukban el kellett költözniük másik helyre, mert nem fértek el."
Ádám nem járt oda, nehogy megzavarja őket, de a felfedezése bizonyítja, hogy hazánkban nemcsak átutazóban tűnik föl, de szaporodik is a faj.
Ám a kutató a kotorék közelében az apával is találkozott. Egy erdészeti úton, harminc méterre tőle bukkant föl.
"Farkasszemet néztünk, aztán elugrott a fák közé. Lenyűgöző, hogy micsoda erő és dinamika volt abban az állatban."
"Hányszor látott ez alatt a bő három év alatt farkast?" - kérdezem.
"Néhányszor. De nem az a lényeg, hogy az állattal találkozzam. Mire jó, ha látom elsuhanni? Többet megtudok a nyomokból. Ha mondjuk nagyon friss lábnyomot találok, nem is az állat után megyek, nehogy meghajtsam, hanem visszafelé. Megnézem, honnan jött."
Egyszer például szenteste napján kezdett követni egy friss nyomot. Az estét a karácsonyfa alatt töltötte Szögligeten a család-dal, aztán a karácsony mindkét napján ment a három állat után, több mint harminc kilométer hosszan.
"vatos duhajok
Reggel újra a farkasok után eredünk. Az özönvízszerű eső éjjel állt csak el, de a terepjárónak meg sem kottyan az út Derenk felé. Ezt a falut 1943-ban Horthy Miklós parancsára kiürítették: zavarták a helyiek a kormányzót a vadászatban. A házak kevés kivétellel már teljesen eltűntek. Ádám a nyári búcsúkról beszél, meg arról, hogy nem csak az emberek szeretik ezt a helyet, a vadak is idejárnak, sőt a farkasoknak is kedves. Télen Szabó talált itt egy szarvasprédát; tudta, még az éjjel visszajönnek rá, ezért elrejtőzött a közelben. Jött a család, de arrébb húzták a szarvast, így lemaradt a látványról, csak a csontok ropogását hallotta. Ám azt is csak rövid ideig, mert az egyik a leskelődő búvóhelye mögé került. Hallotta, ahogy közeledik a farkas, aztán hogy megugrik. Egy pillanat alatt mind eltűnt. Kiszúrták.
Máskor a nemzeti park hucul ménesénél találtak prédát. Ádám két éjjel kijárt, a szénából figyelte, jönnek-e a farkasai. Nem jöttek. Persze a harmadik éjjel, amikor nem volt kint, már ott voltak. Nyilván akkor is kiszúrták.
Egy helyen lerakjuk a dzsipet, hogy gyalog tegyünk egy kört.
Szajkót hallunk.
"Valami nem tetszik neki. Róka, borz, emberÉ vagy farkas?" Emberek: ketten érkeztek gyomlálni a csemetésbe, egy kis közmunkára. Heverésznek a fűben, mellettük egy torony kenyérszeletekből, meg hagyma. Dél felé jár az idő.
A hucul ménes mellett megyünk el - már autóval -, amikor hollókat pillantunk meg.
"Egyre többen vannak - mondja Ádám. - Hasznosak, mert mutatják a prédát: húszan-harmincan is odagyűlnek."
Hát most nem gyűlnek sehova. Ezúttal sem jártunk sikerrel.
Ádám úgy gondolja, hogy egy farkascsalád uralja az Aggteleki-hegységet, a Szlovák-karsztot. Többet nem is bírna el a terület. A magyarországi perempopuláció, a populáció magja a szlovák-lengyel-ukrán hármas határ közelében van. Fakitermelés folyik arra, de a nagy területű erdőtömb jó otthona farkasnak, hiúznak, medvének. Hogy milyen nehéz meghatározni a populáció nagyságát, mutatja a szlovákok esete is: a vadgazdálkodók adatai szerint több mint ezer farkas él Szlovákiában, a természetvédők ezt túlbecsültnek tartják, van köztük olyan, aki kétszáz körülire teszi ezt a számot. A magyar - és a cseh - populáció léte a szlovákétól függ. Szlovákiában november 1-jétől január 15-ig lehet vadászni farkasra, de a magyar - és a cseh - határ közelében, az "átjárók"-nál egész évben tilos kilőni az állatot.
Kérdés, hogy mennyire tartják tiszteletben a törvényt a vadászok. Egy kassai milliomos ellen még folyik az eljárás, mert nem messze a magyar határtól, a vaddisznóhajtáson meglőtt egy farkast. Idehaza az eljárásig sem igen jutnak el az ilyen ügyek: Ádám egy hivatásos magyar vadászról tudja, hogy kilőtt két farkast az Északi-középhegységben. Előkerült egy farkasbőr a környékbeli szűcsnél, de az eredetét nem lehetett bizonyítani. Nem marasztalták el a vadászt, a bíróság előtt nem tettek vallomást a tanúk.
Az illegális vadászat az egyik legfenyegetőbb ellensége a farkasoknak, a másik a területek átjárhatósága. Szemethy László szerint Aggtelek és Zemplén mellett a Bükk is jó életterük lenne, vad bőven van arra is, de a farkasok nem tudnak eljutni oda; települések, ipari létesítmények keresztezik az állatok útját. Ádám tapasztalatai azt mutatják, hogy csak egy keskeny, természetes vadátjárón keresztül biztosított Aggtelek farkasutánpótlása. Ha a magyar határ mentén végigfutó, a farkasok útvonalát keresztező E571-es útból sztrádát csinálnak úgy, hogy nem gondoskodnak a megfelelő vadátjárókról, elzáródik az aggteleki populáció, és az illegális vadászatok, valamint a betegségek következtében eltűnik a faj a vidékről.
Mert természetesen betegségek is pusztítják a farkasokat. Amikor augusztusban Ukrajnában 14 embert súlyosan megsebesítettek, az egyik állatról bebizonyosodott, hogy veszett volt, ahogy nagy valószínűséggel az egész falka is. Magyarországon az átfogó védekezés miatt a veszettség nem jellemző a farkasoknál, előfordul viszont a kutyákra szintén veszélyes parvó és szopornyica.
Két éve erdészek fedezték föl a már említett ötös alomból való, nehezen mozgó kölyköt, és azonnal hívták Ádámot. Könnyen befogták hálóval a félig lebénult állatot, és altatva egy miskolci állatorvoshoz szállították. Beigazolódott a sejtés: a kölyök szopornyicás volt, nem lehetett megmenteni. Pedig az állat remek kondícióban volt, meglepetésre egyetlen kullancsot vagy bolhát sem találtak rajta. Télen az ötből már csak három kölyök volt életben, de ez nem rossz arány, a farkasok fele ugyanis egyéves kora előtt elpusztul. Az idén legalább két kölyke van a családnak, tavaly legkevesebb három volt.
De további veszélyek is leselkednek a farkasokra: nemrég a szlovák oldalon egy vasúti váltóba szorult bele az egyik állat lába, s elgázolta a vonat; két éve, márciusban pedig az ottaniak által kihelyezett hurokban pusztult el egy kétéves farkas. Nagy a munkanélküliség a környéken, az emberek azért csapdáznak, hogy a szarvasagancsot és -koponyát eladhassák. Az elfogott farkast nem szabadította ki senki, s kiszáradt.
Nehéz egy-egy ilyen veszteséggel szembesülnie a farkast szerető embernek, különösen, ha az az instabil perempopulációt éri.
"Szerencsés az országunk adottsága - véli Ádám -, ide tudnak jönni a farkasok. Ezt meg kéne becsülni, sok helyen ugyanis rengeteg pénzt fordítanak egy faj visszatelepítésére."
Ausztriában például a 90-es évek elején honosították vissza a barnamedvéket - a magyar határtól nem is messze. Az Egyesült Államok a Yellowstone Nemzeti Park farkas-visszatelepítési programjával ismerte el: "Bocs, srácok, kicsit durvák voltunk veletek." A fehér ember Amerikában lőtt mindenre, ami elé került: ugyanolyan kíméletlenséggel irtotta az indiánokat, mint a bölényeket, a grizzlyket vagy éppen a farkasokat. A Yellowstone utolsó farkasát 1926-ban lőtték ki. 1995-ben 12 állatot hoztak Kanadából, ma már csaknem háromszáz él a parkban.
A csúcsragadozó újbóli meg-jelenésének, akárcsak a Sziklás-hegységben, Szlovákiában és Magyarországon is több kedvező hatása van. Selejtezi a vadállományt, a farkas lakta erdőkben nincsenek a vadgazdálkodóknak jelentős károkat okozó kóbor kutyák, szlovákiai tapasztalatok szerint a nagyragadozók hatására visszaszorultak egyes fertőző betegségek a prédafajok körében, és (vadász)turisztikailag fölértékelheti a régiót, ha farkas él ott. Ugyanakkor kétség-telen, hogy a nagyragadozók meg-jelenése problémákat vet föl. Kárt tehet a nyájakban, de a szlovákiai adatok szerint elhanyagolható az ilyenfajta veszteség, ráadásul túlnyomórészt akkor kapnak csak el birkákat, ha őrizetlenül hagyják őket. Kézenfekvő megoldás a nagy testű nyájőrző kutyák bevetése (ami e hagyományos fajtáknak is hasznára válik). Az is biztos, hogy az anyagi kompenzálás enyhítheti a farkas okozta riadalmat és feszültséget.
Szabó Ádám szerint a vadászok közt van olyan, aki nem szíveli a farkasokat, de olyan is, aki figyeli őket, és örömmel szól, ha lát valamit. Úgy látja, nem egészséges az a hazai gyakorlat, hogy a nemzeti parkok nem maguk rendelkeznek a vadgazdálkodási és erdészeti jogokkal.
Az Aggteleki Nemzeti Parkban az Észak Erdő Rt.-nek van a legnagyobb vadászterülete. A cég vadászati tevékenységének koordinátora - névtelenül - úgy nyilatkozott, hogy nem baj, ha nincs a terület gazdájának tulajdonában minden kapcsolódó tevékenység gyakorlásának a joga, elég lehet, ha a szervezetek harmonizálják az elképzeléseiket. A fiatal vadász nem tartja nagyobb kihívásnak a farkas elejtését a kóbor kutyáénál, sőt: az utóbbi kilövése még hasznos is. Azt mondta, ők örülnek, hogy a régióban újra stabilan vannak farkasok, de tudatosítani kell, hogy a ragadozók károkat is okoznak.
A vadászok úgy vélik, hogy "a szarvasbőgést derékba törhetik". "Az elmúlt két évben nem volt túl eredményes a bőgés - mondta -, de abba inkább nem mennék bele, hogy ez valóban a farkasok miatt volt-e így."
Üvöltés
Néhány nappal az aggteleki vizit után hívom Ádámot, megvannak-e a farkasok.
"Még nincsenek. Átmentem Szlovákiába, de ott sem találtuk őket. Egy kicsit beljebb láttak hármat, ám az már egy másik család. De nem aggódom. Lassan itt a szarvasbőgés, akkor már válaszolnak a kölykök az üvöltésre."
Vagyis Ádám üvölt, ők meg felelnek rá, ha ott vannak a közelben.
A kutató egyszer kipróbálta, van-e igazság abban, hogy ha farkasüvöltést hall a szarvas, abbahagyja a bőgést. Fölment egy magaslesre (amelyet egy miniszter állíttatott a 80-as években azért, hogy farkast lőjön, de nem sikerült neki) és üvöltött. A bikák abbahagyták a bőgést, de öt másodperc múlva újra kezdték. Megint üvöltött, és pár másodperces csönd után újra folytatták a szarvasok.
"Harmadszor is üvöltöttem, erre tőlem 50-60 méterre a farkaskölykök válaszoltak. Nem tudtam, hogy ott vannak. Aztán bekapcsolódtak a felnőttek is."
Kevéssel odébb pedig bőgtek tovább a szarvasbikák. Vadász és prédaállat egy erdőben, ahogy az évezredekig minden kora őszön természetes volt.
