A Gladiátor 2 – Wicked duplapremier nem egy Barbenheimer, de szégyenkeznie sem kell

  • narancs.hu
  • 2024. november 27.

Mikrofilm

A Gladiátor 2 és a Wicked elmúlt hétvégén tartott premierjét sokan a tavalyi Barbie-Oppenheimer ősbemutatóhoz hasonlították. Annak számait ugyan nem érte el, de így is az év második legerősebb heti bevételi eredményét hozta.

Nagyot robbant a rózsaszín atombomba – írtuk a múlt év legnagyobb mozis szenzációja, a Barbie és az Oppenheimer bemutatója kapcsán. Mindkét film túlszárnyalta a feléjük támasztott nem csekély elvárásokat: előbbi 155 millióval, utóbbi 80 millióval nyitott, végül 1,4 milliárdos és 975 millió dolláros összbevétellel fejezték be mozis pályafutásukat. Mindkettőt több kategóriában is Oscarra jelölték, nem is csoda, ha a gála nézettsége régóta nem látott magasságokba emelkedett. Végül az Oppenheimer vitt mindent, de a Barbie popkulturális hatásai vélhetően még hosszú ideig velünk lesznek.

Az idei nyári moziszezon nem tartogatott hasonló nagy durranásokat, akadt viszont egy páros bemutató, amely ismét sokak figyelmét felkeltette: Amerikában a Paramounthoz tartozó Gladiátor 2-t és a Universal gyártotta Wickedet is november 22-én mutatták be. Előbbi Ridley Scott 2000-es, Oscar-díjas filmeposzának régóta várt folytatása (a filmet végül mégsem Nick Cave készítette el – az ő elborult filmtervét ebben a cikkünkben foglaltuk össze), melyben Russel Crowe helyett napjaink olyan sztárjai szerepelnek, mint Paul Mescal és Pedro Pascal, kiegészülve a veterán Denzel Washingtonnal. A Wicked a Broadway-n 2003-ban bemutatott Óz, a csodák csodája-parafrázis adaptációja, mely ugyancsak hosszú idő után érkezett meg a vászonra a szupersztár-énekes Ariana Grande és az Oscar-díjra jelölt Cynthia Erivo főszereplésével. Bővebben ebben a cikkünkben írtunk róla.

Két ilyen blockbustervárományos ritkán kerül a bemutatónaptár egy napjára, hiszen a stúdiók igyekeznek úgy pakolni a filmjeiket, hogy annak a lehető legkevesebb vetélytársa legyen, azaz a legnagyobb sikert arathassa. A Barbenheimer azonban tavaly bebizonyította, hogy nagyon is van létjogosultsága egy ilyen dupla bemutatónak – épp ezért próbálták a mostanit Glicked névvel a tavalyihoz hasonlóan promotálni.

Ugyan a filmek nem tudták megismételni a Barbenheimer sikerét, de mind a kettő 50 millió dollár feletti eredménnyel nyitott: a Wicked 114 millió dollárt, a Gladiátor 2 pedig 55 milliót kaszált. Az együttes 169 milliós eredmény a teljes, 207 millió dolláros hétvégi bevétel több mint 80 százalékát tette ki. Csak összehasonlításként: 2023 júliusában a Barbenheimer hétvégéjén összesen 310 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők, ebből a jegyek mintegy 78 százaléka Barbie-ra vagy az Oppenheimerre szólt. Hiába hozott tehát pénzügyileg kevesebbet a Glicked, az érdeklődés aránya hasonló volt a tavalyi szenzációhoz.

Ami a világ többi részét illeti, a Gladiátor 220 millió dollárnál jár (ehhez Kína csalódást keltően mindössze 3 millió dollárral járult hozzá), míg a Wicked 50 milliót szedett össze – jóllehet több európai országban (így Németországban és Magyarországon) még várni kell a premierjére. A jó eredményre mindkét filmnek szüksége is van, hiszen piszkosul drágák voltak: Ridley Scott filmje 250-300 millióba kerülhetett, de a kétrészes, egyben forgatott Wicked (melynek második etapja a jövő év végén várható) szintén 300 millió dollárba került.

A Wicked máris minden idők legjobban nyitó Broadway-adaptációjává vált, lepipálva a rosszemlékű, 2014-es Vadregényt (valamivel 31 millió dollár felett nyitott). Ez az idei év harmadik legerősebben kezdő filmje a Deadpool & Rozsomák, valamint az Agymanók 2 mögött – a film minden egyéb rekordja ide kattintva böngészhető.

A Gladiátor 2-nek is jutott rekordtörés: soha egyetlen R-besorolású (kb. 18 éven aluliak számára csak nagykorú felügyeletével ajánlott) film sem nyitott ilyen jól november hónapban Amerikában. Az Indiewire számításai szerint az inflációt is számításba véve ez a hatodik legjobb nyitány a rendező karrierjében.

Ezen a héten máris elképesztően erős vetélytársat kap majd a Glicked: érkezik a Vaiana 2, a 2016-os Disney-animáció folytatása, melynek élőszereplős adaptációja Dwayne Johnson főszereplésével 2026-ban várható a mozikba. A Vaiana 2-től természetesen mindenki azt várja, hogy a bevételi lista első helyén nyisson majd, az elemzők szerint azonban arra is eséllyel pályázik, hogy az Agymanók 2 eredményét is megközelítse – az világszinten 295 millió dollárral rajtolt, később pedig minden idők legnagyobb bevételű animációs filmjévé vált. Az Egyesült Államokban ráadásul most következik a hálaadás ünnepe, amely csak tovább turbózhatja a bevételeket: a hálaadás napi amerikai bevételi rekordot jelenleg a Jégvarázs 2 második hétvégés 125 milliós eredménye tartja, ezt a Vaiana 2 szinte biztosan megdönti majd.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.