Így érdemes feléleszteni gyerekkori rajzfilmkedvenceinket

Mikrofilm

Főhajtás az eredeti animáció előtt, gúnyolódás a stúdiók ötlettelenségén, valódi poénok – a Chip és Dale: A Csipet Csapat remekül sikerült.

A stúdiók már elég régóta próbálkoznak az előszereplős és animációs technika keverésével, többségünknek azonban valószínűleg az elmúlt időszak filmadaptáció jutnak erről eszünkbe. A Garfieldtól kezdve az Alvin és a mókusokon át a Hupikék törpikékig rosszabbnál rosszabb mozik születtek, melyekben a jól ismert főhősök jellemzően borzalmasan néztek ki, az őket kiegészítő színészek pedig még ettől is pocsékabbul játszottak. Előzetesen semmi okunk nem volt kételkedni, hogy az eleve a gyermetegebb rajzfilmek közé tartozó A Csipet Csapat legújabb adaptációja is ilyen lesz.

A borús helyzetet tovább tetézte a Hollywoodban az elmúlt időszakban eluralkodó trend. Már évtizedekkel ezelőtt is a folytatások és adaptációk korát éltük, amihez immár nyugodtan hozzákapcsolhatjuk az újrakezdéseket (reboot), leágazásokat (spinoff) és előzményfilmeket (prequel). Pár éve azonban megjelent egy új típus: az örökségfilmek, melyek célja hogy régi hőseinket új köntösben tárják elénk; ezzel megpróbálják a régi rajongók mellett nézők új generációit is megfogni. A streamingplatformok háborúja óta a cégeknek égető szükségük van tartalomra, az ilyen örökségfilmek, erőltetett folytatások és rebootok pedig külön jól jönnek nekik, hiszen a jól ismert karaktereket nem kell méregdrága marketingkampányban bemutatni nekünk. A Disney csak a Disney+-ra egy rakás egykori sikerét élesztette így újra a Reszkessetek, betörők!-től kezve a Tucatjával olcsóbbon át a Kerge kacsákig. Ezek közé tartozik az eredetileg 1989-1990 között, három évadon és 65 részen át futó, itthon is jól ismert A Csipet Csapat legújabb feldolgozása is.

A Chip és Dale-lel kapcsolatban mindezek alapján nem voltak magasak az elvárásaink.

Épp ezért annál nagyobb meglepetés, hogy a film remekül sikerült.

Elsődlegesen azért, mert az alkotók tökéletesen tisztában voltak a fentebbi problémákkal, a moziban pedig nemcsak szellemesen kommentálták őket, de szemmel láthatóan igyekeztek elkerülni azokat a hibákat, amiket a többi kierőszakolt újrázás/folytatás és hibrid animált-élőszereplős mozi elkövetett.

A film 30 évvel a népszerű sorozat után játszódik, amikor már csak a legelvetemültebb rajongók emlékeznek A Csipet Csapatra. Chip az egész filmsztárosdit igyekszik maga mögött hagyni és biztosítási ügynökként dolgozik. Dale ellenben még mindig múló hírnevébe kapaszkodik: Comic Conokra és különböző tévés találkozókra jár, ahol hozzá hasonló, megfakult mesefigurákkal árulja kazettáit vagy épp aláírását. Már ebből is látszik, hogy a Chip és Dale is az egyre divatosabb metafilmek közé tartozik, de szerencsére mindez ebben az esetben több mint egy olcsó forgatókönyvírói húzás. A sztori szerint ugyanis egyre több mesefigura tűnik el, majd nemsokára A Csipet Csapat oszlopos tagjának, Kvarg Lipótnak is nyoma vész – ekkor Chip és Dale ismét összejönnek, hogy felderítsék az ügyet.

A szálak egyenesen egy Cuki Péter nevű bűnözőhöz vezetnek; aki nem más, mint a kopaszodó, pocakos, szőrös kezű Pán Péter. Ő az, aki elrabolja a figurákat, hogy új filmeket forgattasson velük, amelyek a kínai hamisítványokhoz hasonlóan épp csak egy picit különböznek az eredetitől. A főgonosznak az alkotók eredetileg a Snoopyból ismert Charlie Brown felnőtt változatát szánták, végül azonban Pán Péter mellett döntöttek. A figura a Disney-hez tartozik, így könnyebb is volt megszerezni a jogait, a kritikák szerint azonban nem volt túl jó választás: Cuki Péter figurája túlságosan hasonlít Bobby Driscollhoz, aki az eredeti 1953-as animációban Pán Péter hangját kölcsönözte, annak sikerét azonban nem tudta feldolgozni, így élete félresiklott, s mindössze 31 éves korában, drogozás következtében elhunyt. 

A Space Jam: Új kezdet épp egy éve próbálkozott meg azzal, hogy új életet leheljen Tapsi Hapsi és társainak kosaras kalandjába. A filmet azonban rengeteg kritika érte, amiért olyan, mintha a Warner Bros. stúdió reklámfüzete lenne. Az egyébként is rosszul sikerült alkotásban láthatóan egyetlen dologba fektettek energiát a készítők: a stúdió minél több sztárja és karaktere belekerüljön – az se baj, ha semmi funkciója nincs, csak a pálya mellett nézi a labdát pattogtató Csőrikét. A Chip és Dale-nek ezt a hibát is sikerült elkerülnie. Akiva Schaffer rendező ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ne csak és kizárólag Disney-s karakterek jelenjenek meg benne. Emellett arra is ügyelt, hogy egy-egy jól ismert figura megjelenésének a puszta meglepetés mellett értelme is legyen. Ott van például Ronda Sonic, azaz a Sonic, a sündisznó főhősének az a változata, melyet a rajongók tiltakozása miatt már az előzetes miatt elkaszáltak. Ő Dale mellett tűnik fel egy filmes találkozón, és ugyanúgy mindenkit kiborít élethű fogsorával, mint a valóságban. Vagy ott van a Valótlan Völgy: „Emlékszel, hogy a korai animációkban a 2000-es évek elején minden igazinak tűnt, de nem élethűnek?” – magyarázza Chip Dale-nek, miközben fura, élettelen figurák járják az utcát, a kukák mögött pedig a Macskák című borzalom hősei üzekednek. Aztán ajtót nyit nekik Cuki Péter testőre, akit mintha a Beowulf – Legendák lovagjából szalajtottak volna. Robert Zemeckis 2007-es filmje akkor előremutatónak számító technikával készült, ma már azonban inkább nevetségesnek tűnik; nem csoda, ha Chip és Dale is megzavarodik a darabos mozgású karaktertől. Az ilyen gegek mellett a film tele van rejtett utalásokkal és poénokkal – elég csak megnézni a háttérben feltűnő plakátokat, amelyek a Nyomorultak Lego-verzióját, vagy épp azt hirdetik, hogy a Beavis és Butthead egyik tagja indul az elnöki székért.

Akiva Schaffertől nem áll távol a hasonló viccelődés: ő rendezte a zeneiparon gúnyolódó Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)-t, a The Lonely Island paródiacsapat több rövidfilmjét, de producerként közreműködött A Lego kaland elkészítésében is, mely szellemiségében talán a legközelebb áll A Csipet Csapathoz. Első számú inspirációul mégsem ezt, hanem a Roger nyúl a pácbant jelölte meg. És valóban, a mozi olyan, mintha ennek, és a Halálos fegyver-szerű zsarukomédiáknak a keveréke lenne.

Ami igazán szórakoztató benne, hogy saját karaktereivel sem bánik kesztyűs kézzel: míg Chip megmaradt az eredeti sorozattól megszokott rajzolt formában, a sztársághoz ragaszkodó Dale ironikus módon 3D-ráncfelvarráson esett át, így ő inkább az Alvin és a mókusok filmadaptációjának főhőseire hajaz. De a forgatókönyv azt sem felejti el, hogy a film úgy gúnyolódik a folytatásokon és rebootokon, hogy maga is egy közülük. Épp ezért A Csipet Csapat az előzményfilmekhez hasonlóan bemutatja, hogyan találkozott először Chip és Dale, a remake-ekhez mérten a sztori ismét egy rejtély megoldásáról szól, az örökségfilmekhez méltóan pedig az eredeti sorozat előtt is fejet hajt.

A sok vicc és visszautalás a játékidő nagy részében el tudja takarni, ám teljesen nem képes elfedni, hogy mindezek alatt meglehetősen vékonyka a film: ha lehántjuk róla a jópofa díszítést, kapunk egy sima nyomozós sztorit. Ezeket a történeteket a sorozat huszonpár percben mesélte el, ahhoz tehát, hogy a film játékideje kitöltse a másfél órát, alaposan fel kellett habosítani. Ettől függetlenül azonban a Chip és Dale remek példája annak, hogyan lehet kreatív módon hozzányúlni a jól ismert klasszikusokhoz.

Chip és Dale: A Csipet Csapat elérhető a Disney+-on.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.