Így érdemes feléleszteni gyerekkori rajzfilmkedvenceinket

Mikrofilm

Főhajtás az eredeti animáció előtt, gúnyolódás a stúdiók ötlettelenségén, valódi poénok – a Chip és Dale: A Csipet Csapat remekül sikerült.

A stúdiók már elég régóta próbálkoznak az előszereplős és animációs technika keverésével, többségünknek azonban valószínűleg az elmúlt időszak filmadaptáció jutnak erről eszünkbe. A Garfieldtól kezdve az Alvin és a mókusokon át a Hupikék törpikékig rosszabbnál rosszabb mozik születtek, melyekben a jól ismert főhősök jellemzően borzalmasan néztek ki, az őket kiegészítő színészek pedig még ettől is pocsékabbul játszottak. Előzetesen semmi okunk nem volt kételkedni, hogy az eleve a gyermetegebb rajzfilmek közé tartozó A Csipet Csapat legújabb adaptációja is ilyen lesz.

A borús helyzetet tovább tetézte a Hollywoodban az elmúlt időszakban eluralkodó trend. Már évtizedekkel ezelőtt is a folytatások és adaptációk korát éltük, amihez immár nyugodtan hozzákapcsolhatjuk az újrakezdéseket (reboot), leágazásokat (spinoff) és előzményfilmeket (prequel). Pár éve azonban megjelent egy új típus: az örökségfilmek, melyek célja hogy régi hőseinket új köntösben tárják elénk; ezzel megpróbálják a régi rajongók mellett nézők új generációit is megfogni. A streamingplatformok háborúja óta a cégeknek égető szükségük van tartalomra, az ilyen örökségfilmek, erőltetett folytatások és rebootok pedig külön jól jönnek nekik, hiszen a jól ismert karaktereket nem kell méregdrága marketingkampányban bemutatni nekünk. A Disney csak a Disney+-ra egy rakás egykori sikerét élesztette így újra a Reszkessetek, betörők!-től kezve a Tucatjával olcsóbbon át a Kerge kacsákig. Ezek közé tartozik az eredetileg 1989-1990 között, három évadon és 65 részen át futó, itthon is jól ismert A Csipet Csapat legújabb feldolgozása is.

A Chip és Dale-lel kapcsolatban mindezek alapján nem voltak magasak az elvárásaink.

Épp ezért annál nagyobb meglepetés, hogy a film remekül sikerült.

Elsődlegesen azért, mert az alkotók tökéletesen tisztában voltak a fentebbi problémákkal, a moziban pedig nemcsak szellemesen kommentálták őket, de szemmel láthatóan igyekeztek elkerülni azokat a hibákat, amiket a többi kierőszakolt újrázás/folytatás és hibrid animált-élőszereplős mozi elkövetett.

A film 30 évvel a népszerű sorozat után játszódik, amikor már csak a legelvetemültebb rajongók emlékeznek A Csipet Csapatra. Chip az egész filmsztárosdit igyekszik maga mögött hagyni és biztosítási ügynökként dolgozik. Dale ellenben még mindig múló hírnevébe kapaszkodik: Comic Conokra és különböző tévés találkozókra jár, ahol hozzá hasonló, megfakult mesefigurákkal árulja kazettáit vagy épp aláírását. Már ebből is látszik, hogy a Chip és Dale is az egyre divatosabb metafilmek közé tartozik, de szerencsére mindez ebben az esetben több mint egy olcsó forgatókönyvírói húzás. A sztori szerint ugyanis egyre több mesefigura tűnik el, majd nemsokára A Csipet Csapat oszlopos tagjának, Kvarg Lipótnak is nyoma vész – ekkor Chip és Dale ismét összejönnek, hogy felderítsék az ügyet.

A szálak egyenesen egy Cuki Péter nevű bűnözőhöz vezetnek; aki nem más, mint a kopaszodó, pocakos, szőrös kezű Pán Péter. Ő az, aki elrabolja a figurákat, hogy új filmeket forgattasson velük, amelyek a kínai hamisítványokhoz hasonlóan épp csak egy picit különböznek az eredetitől. A főgonosznak az alkotók eredetileg a Snoopyból ismert Charlie Brown felnőtt változatát szánták, végül azonban Pán Péter mellett döntöttek. A figura a Disney-hez tartozik, így könnyebb is volt megszerezni a jogait, a kritikák szerint azonban nem volt túl jó választás: Cuki Péter figurája túlságosan hasonlít Bobby Driscollhoz, aki az eredeti 1953-as animációban Pán Péter hangját kölcsönözte, annak sikerét azonban nem tudta feldolgozni, így élete félresiklott, s mindössze 31 éves korában, drogozás következtében elhunyt. 

A Space Jam: Új kezdet épp egy éve próbálkozott meg azzal, hogy új életet leheljen Tapsi Hapsi és társainak kosaras kalandjába. A filmet azonban rengeteg kritika érte, amiért olyan, mintha a Warner Bros. stúdió reklámfüzete lenne. Az egyébként is rosszul sikerült alkotásban láthatóan egyetlen dologba fektettek energiát a készítők: a stúdió minél több sztárja és karaktere belekerüljön – az se baj, ha semmi funkciója nincs, csak a pálya mellett nézi a labdát pattogtató Csőrikét. A Chip és Dale-nek ezt a hibát is sikerült elkerülnie. Akiva Schaffer rendező ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ne csak és kizárólag Disney-s karakterek jelenjenek meg benne. Emellett arra is ügyelt, hogy egy-egy jól ismert figura megjelenésének a puszta meglepetés mellett értelme is legyen. Ott van például Ronda Sonic, azaz a Sonic, a sündisznó főhősének az a változata, melyet a rajongók tiltakozása miatt már az előzetes miatt elkaszáltak. Ő Dale mellett tűnik fel egy filmes találkozón, és ugyanúgy mindenkit kiborít élethű fogsorával, mint a valóságban. Vagy ott van a Valótlan Völgy: „Emlékszel, hogy a korai animációkban a 2000-es évek elején minden igazinak tűnt, de nem élethűnek?” – magyarázza Chip Dale-nek, miközben fura, élettelen figurák járják az utcát, a kukák mögött pedig a Macskák című borzalom hősei üzekednek. Aztán ajtót nyit nekik Cuki Péter testőre, akit mintha a Beowulf – Legendák lovagjából szalajtottak volna. Robert Zemeckis 2007-es filmje akkor előremutatónak számító technikával készült, ma már azonban inkább nevetségesnek tűnik; nem csoda, ha Chip és Dale is megzavarodik a darabos mozgású karaktertől. Az ilyen gegek mellett a film tele van rejtett utalásokkal és poénokkal – elég csak megnézni a háttérben feltűnő plakátokat, amelyek a Nyomorultak Lego-verzióját, vagy épp azt hirdetik, hogy a Beavis és Butthead egyik tagja indul az elnöki székért.

Akiva Schaffertől nem áll távol a hasonló viccelődés: ő rendezte a zeneiparon gúnyolódó Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)-t, a The Lonely Island paródiacsapat több rövidfilmjét, de producerként közreműködött A Lego kaland elkészítésében is, mely szellemiségében talán a legközelebb áll A Csipet Csapathoz. Első számú inspirációul mégsem ezt, hanem a Roger nyúl a pácbant jelölte meg. És valóban, a mozi olyan, mintha ennek, és a Halálos fegyver-szerű zsarukomédiáknak a keveréke lenne.

Ami igazán szórakoztató benne, hogy saját karaktereivel sem bánik kesztyűs kézzel: míg Chip megmaradt az eredeti sorozattól megszokott rajzolt formában, a sztársághoz ragaszkodó Dale ironikus módon 3D-ráncfelvarráson esett át, így ő inkább az Alvin és a mókusok filmadaptációjának főhőseire hajaz. De a forgatókönyv azt sem felejti el, hogy a film úgy gúnyolódik a folytatásokon és rebootokon, hogy maga is egy közülük. Épp ezért A Csipet Csapat az előzményfilmekhez hasonlóan bemutatja, hogyan találkozott először Chip és Dale, a remake-ekhez mérten a sztori ismét egy rejtély megoldásáról szól, az örökségfilmekhez méltóan pedig az eredeti sorozat előtt is fejet hajt.

A sok vicc és visszautalás a játékidő nagy részében el tudja takarni, ám teljesen nem képes elfedni, hogy mindezek alatt meglehetősen vékonyka a film: ha lehántjuk róla a jópofa díszítést, kapunk egy sima nyomozós sztorit. Ezeket a történeteket a sorozat huszonpár percben mesélte el, ahhoz tehát, hogy a film játékideje kitöltse a másfél órát, alaposan fel kellett habosítani. Ettől függetlenül azonban a Chip és Dale remek példája annak, hogyan lehet kreatív módon hozzányúlni a jól ismert klasszikusokhoz.

Chip és Dale: A Csipet Csapat elérhető a Disney+-on.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.