A stúdiók már elég régóta próbálkoznak az előszereplős és animációs technika keverésével, többségünknek azonban valószínűleg az elmúlt időszak filmadaptáció jutnak erről eszünkbe. A Garfieldtól kezdve az Alvin és a mókusokon át a Hupikék törpikékig rosszabbnál rosszabb mozik születtek, melyekben a jól ismert főhősök jellemzően borzalmasan néztek ki, az őket kiegészítő színészek pedig még ettől is pocsékabbul játszottak. Előzetesen semmi okunk nem volt kételkedni, hogy az eleve a gyermetegebb rajzfilmek közé tartozó A Csipet Csapat legújabb adaptációja is ilyen lesz.
A borús helyzetet tovább tetézte a Hollywoodban az elmúlt időszakban eluralkodó trend. Már évtizedekkel ezelőtt is a folytatások és adaptációk korát éltük, amihez immár nyugodtan hozzákapcsolhatjuk az újrakezdéseket (reboot), leágazásokat (spinoff) és előzményfilmeket (prequel). Pár éve azonban megjelent egy új típus: az örökségfilmek, melyek célja hogy régi hőseinket új köntösben tárják elénk; ezzel megpróbálják a régi rajongók mellett nézők új generációit is megfogni. A streamingplatformok háborúja óta a cégeknek égető szükségük van tartalomra, az ilyen örökségfilmek, erőltetett folytatások és rebootok pedig külön jól jönnek nekik, hiszen a jól ismert karaktereket nem kell méregdrága marketingkampányban bemutatni nekünk. A Disney csak a Disney+-ra egy rakás egykori sikerét élesztette így újra a Reszkessetek, betörők!-től kezve a Tucatjával olcsóbbon át a Kerge kacsákig. Ezek közé tartozik az eredetileg 1989-1990 között, három évadon és 65 részen át futó, itthon is jól ismert A Csipet Csapat legújabb feldolgozása is.
A Chip és Dale-lel kapcsolatban mindezek alapján nem voltak magasak az elvárásaink.
Épp ezért annál nagyobb meglepetés, hogy a film remekül sikerült.
Elsődlegesen azért, mert az alkotók tökéletesen tisztában voltak a fentebbi problémákkal, a moziban pedig nemcsak szellemesen kommentálták őket, de szemmel láthatóan igyekeztek elkerülni azokat a hibákat, amiket a többi kierőszakolt újrázás/folytatás és hibrid animált-élőszereplős mozi elkövetett.
A film 30 évvel a népszerű sorozat után játszódik, amikor már csak a legelvetemültebb rajongók emlékeznek A Csipet Csapatra. Chip az egész filmsztárosdit igyekszik maga mögött hagyni és biztosítási ügynökként dolgozik. Dale ellenben még mindig múló hírnevébe kapaszkodik: Comic Conokra és különböző tévés találkozókra jár, ahol hozzá hasonló, megfakult mesefigurákkal árulja kazettáit vagy épp aláírását. Már ebből is látszik, hogy a Chip és Dale is az egyre divatosabb metafilmek közé tartozik, de szerencsére mindez ebben az esetben több mint egy olcsó forgatókönyvírói húzás. A sztori szerint ugyanis egyre több mesefigura tűnik el, majd nemsokára A Csipet Csapat oszlopos tagjának, Kvarg Lipótnak is nyoma vész – ekkor Chip és Dale ismét összejönnek, hogy felderítsék az ügyet.
A szálak egyenesen egy Cuki Péter nevű bűnözőhöz vezetnek; aki nem más, mint a kopaszodó, pocakos, szőrös kezű Pán Péter. Ő az, aki elrabolja a figurákat, hogy új filmeket forgattasson velük, amelyek a kínai hamisítványokhoz hasonlóan épp csak egy picit különböznek az eredetitől. A főgonosznak az alkotók eredetileg a Snoopyból ismert Charlie Brown felnőtt változatát szánták, végül azonban Pán Péter mellett döntöttek. A figura a Disney-hez tartozik, így könnyebb is volt megszerezni a jogait, a kritikák szerint azonban nem volt túl jó választás: Cuki Péter figurája túlságosan hasonlít Bobby Driscollhoz, aki az eredeti 1953-as animációban Pán Péter hangját kölcsönözte, annak sikerét azonban nem tudta feldolgozni, így élete félresiklott, s mindössze 31 éves korában, drogozás következtében elhunyt.
A Space Jam: Új kezdet épp egy éve próbálkozott meg azzal, hogy új életet leheljen Tapsi Hapsi és társainak kosaras kalandjába. A filmet azonban rengeteg kritika érte, amiért olyan, mintha a Warner Bros. stúdió reklámfüzete lenne. Az egyébként is rosszul sikerült alkotásban láthatóan egyetlen dologba fektettek energiát a készítők: a stúdió minél több sztárja és karaktere belekerüljön – az se baj, ha semmi funkciója nincs, csak a pálya mellett nézi a labdát pattogtató Csőrikét. A Chip és Dale-nek ezt a hibát is sikerült elkerülnie. Akiva Schaffer rendező ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ne csak és kizárólag Disney-s karakterek jelenjenek meg benne. Emellett arra is ügyelt, hogy egy-egy jól ismert figura megjelenésének a puszta meglepetés mellett értelme is legyen. Ott van például Ronda Sonic, azaz a Sonic, a sündisznó főhősének az a változata, melyet a rajongók tiltakozása miatt már az előzetes miatt elkaszáltak. Ő Dale mellett tűnik fel egy filmes találkozón, és ugyanúgy mindenkit kiborít élethű fogsorával, mint a valóságban. Vagy ott van a Valótlan Völgy: „Emlékszel, hogy a korai animációkban a 2000-es évek elején minden igazinak tűnt, de nem élethűnek?” – magyarázza Chip Dale-nek, miközben fura, élettelen figurák járják az utcát, a kukák mögött pedig a Macskák című borzalom hősei üzekednek. Aztán ajtót nyit nekik Cuki Péter testőre, akit mintha a Beowulf – Legendák lovagjából szalajtottak volna. Robert Zemeckis 2007-es filmje akkor előremutatónak számító technikával készült, ma már azonban inkább nevetségesnek tűnik; nem csoda, ha Chip és Dale is megzavarodik a darabos mozgású karaktertől. Az ilyen gegek mellett a film tele van rejtett utalásokkal és poénokkal – elég csak megnézni a háttérben feltűnő plakátokat, amelyek a Nyomorultak Lego-verzióját, vagy épp azt hirdetik, hogy a Beavis és Butthead egyik tagja indul az elnöki székért.
Akiva Schaffertől nem áll távol a hasonló viccelődés: ő rendezte a zeneiparon gúnyolódó Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)-t, a The Lonely Island paródiacsapat több rövidfilmjét, de producerként közreműködött A Lego kaland elkészítésében is, mely szellemiségében talán a legközelebb áll A Csipet Csapathoz. Első számú inspirációul mégsem ezt, hanem a Roger nyúl a pácbant jelölte meg. És valóban, a mozi olyan, mintha ennek, és a Halálos fegyver-szerű zsarukomédiáknak a keveréke lenne.
Ami igazán szórakoztató benne, hogy saját karaktereivel sem bánik kesztyűs kézzel: míg Chip megmaradt az eredeti sorozattól megszokott rajzolt formában, a sztársághoz ragaszkodó Dale ironikus módon 3D-ráncfelvarráson esett át, így ő inkább az Alvin és a mókusok filmadaptációjának főhőseire hajaz. De a forgatókönyv azt sem felejti el, hogy a film úgy gúnyolódik a folytatásokon és rebootokon, hogy maga is egy közülük. Épp ezért A Csipet Csapat az előzményfilmekhez hasonlóan bemutatja, hogyan találkozott először Chip és Dale, a remake-ekhez mérten a sztori ismét egy rejtély megoldásáról szól, az örökségfilmekhez méltóan pedig az eredeti sorozat előtt is fejet hajt.
A sok vicc és visszautalás a játékidő nagy részében el tudja takarni, ám teljesen nem képes elfedni, hogy mindezek alatt meglehetősen vékonyka a film: ha lehántjuk róla a jópofa díszítést, kapunk egy sima nyomozós sztorit. Ezeket a történeteket a sorozat huszonpár percben mesélte el, ahhoz tehát, hogy a film játékideje kitöltse a másfél órát, alaposan fel kellett habosítani. Ettől függetlenül azonban a Chip és Dale remek példája annak, hogyan lehet kreatív módon hozzányúlni a jól ismert klasszikusokhoz.
Chip és Dale: A Csipet Csapat elérhető a Disney+-on.
