Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2008. május 1. Tisztelt Szerkesztőség! Mint a Narancs rendszeres - és többnyire egyetértő - olvasója, az előző számuk szerkesztőségi cikkéhez csupán egy kérdést fűznék: ha egy párt mind a négy, a választási kampányban kiemelt céljának a teljes ellehetetlenülését tapasztalja, akkor miért ragaszkodna - a célok megvalósításához elengedhetetlennek tartott - bársonyszékekhez? Dr.

Kedves MaNcs! Félix Péter "újságíró és emberjogi aktivista" a Hollán Ernő utcában április 7-én tartott, be nem jelentett antináci tüntetés kapcsán a legmeglepőbbnek szerény személyemnek a demonstráción való megjelenését tartja. Az újságíró szerint az Országos Választási Bizottság elnökhelyetteseként és a gyülekezési törvény módosítására javaslatot tevő Gönczöl-bizottság tagjaként bizonyosan tudnom kellett, hogy jogellenes rendezvényen veszek részt.

Magyar Narancs, 2008. március 27. Tisztelt "Kritikus"! Előrebocsátom, gyakorlatilag a nyitás napjától a Marcello visszajáró vendége, és ezért elfogult vagyok.

Kedves Szerkesztő Úr! Az újságjukban mindig nagyon penge elemzések jelentek meg az egészségügyről. Ha nem politikai cikket akar írni, ahogy azt deklarálja, akkor érdemes lett volna az ezeket jegyző hozzáértők valamelyikét megkérdezni az egészségügy finanszírozásának mikéntjéről, mielőtt dehonesztáló szavakkal általánosít, idézem:

A Népszabadság Kultúra, illetve a Magyar Narancs Szüret című rovatában foglaltak tanúsága szerint volt idő, amikor a progresszív (Aczél-ellenes) értelmiségi elit körein belül az egyik nagyszerű, szikrázóan szellemes férfielme nagy ötlettel, valamely dús keblű kolléganője, "egy adakozó kedvű gépíróhölgy" ajkain át küldözgette "prémiumcsókjait" a másik entellektüel macsónak: - No akkor menjen és csókolja, Mancika, a jó tollú Váncsa Pistát, de aztán megmondja ám, hogy az édes csókot én küldöm neki! "Így éltünk. Ilyen volt a légkör" - vallja Faragó Vilmos nyugalmazott lapszerkesztő.Mármost vigyáznunk kell, a Magyar Narancs fiatalabb olvasói azt hihetik ezek után, hogy a vázolt légkör nem más, nem egyéb, mint a kádári dekadencia szimplán homoerotikus megnyilvánulása.

Mindenféle távolsági és durva szállítmányozási okok miatt csak most került a kezembe az a szám, amelyben a dr. Kökény Mihállyal készült interjú olvasható.

Köszönet a cikk szerzőjének, hogy a "többség" (?!) véleményét képes és hajlandó vállalni, kinyilatkoztatni, és erre a mérhetetlennek és végeláthatatlannak tűnő sötét magyar égboltra sikerült - egy pillanatra - hitet és erőt adnia egy keresztény, magyar, budai polgár számára. Szívesen hallgatnánk, olvasnánk hittestvéreink hasonló gondolatait gyakrabban!

A Magyar Narancs dec. 18-i számában megjelent Luxus és multikulti cikkében három, Budapesten és környékén működő külföldi iskoláról esik szó, többek között a Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium - Deutsche Schule Budapest is említésre kerül.

Alig több mint egy esztendeje, hogy a parlament kulturális bizottságának ülésén, egy állítólag pontatlan pénzügyminisztériumi tisztviselői megfogalmazást követően futótűzként terjedt el az a - botrányos, néhány nap múlva rémnek bizonyuló - hír, hogy a könyveket terhelő, az Európai Unió országainak átlagát kétszeresen meghaladó mértékű, 12 százalékos áfát a pénzügyi kormányzat 25-re szándékozik felemelni. Már akkor levélben fordultam Hozzád a felzaklatott magyar értelmiség és a könyvszakma nevében, tényekkel igazolva, hogy nemhogy az áfa növelése, hanem épp ellenkezőleg, radikális csökkentése az indokolt. Emlékezhetsz, nem a 12 százalékos adó "vívmányát" kívántuk megőrizni, hanem lényegesen csökkenteni az olvasást terhelő adót.

Graratulálok Gályarabok című alapos írásához, miután magam is dolgoztam megyei újságnál (Hajdú-bihari Napló), tanúsíthatom, hogy minden sora hiteles. Engedje meg azt is, hogy figyelmébe ajánljam www.vagy.hu című regionális internetes újságunkat, mely arra tesz kísérletet, hogy a vidéki sajtóban az önkormányzati média és a megyei lapok sajátos érdekszövetségén alapuló monopóliumon rést üssön.

A cikkben egy örökbe fogadni szándékozó mozgássérült házaspár örökbefogadási kálváriájáról olvashatott a kedves olvasó. A házaspár a megfelelő alkalmassági vizsgákon átesett, alkalmasnak minősíttetett, de ennek ellenére nem kapott gyermeket, noha sérült, fogyatékos gyermeket is szívesen örökbe fogadtak volna. Vajon miért?

Nincs igaza Kálmán C. Györgynek, noha valóban "két fideszes honatya" indítványozza a parlamentben, hogy ne nevezzük a rokonok között dúló erőszakot "családon belüli erőszaknak", mert a családban ab ovo nem lehet erőszak, ha viszont van benne, akkor az nem család.

A Dee Jay rádió óriásplakátja engem is irritál, de én elsősorban nem az "öncélú ízléstelenségét" kifogásolom. A plakát sokkal inkább egy tünet, egy újabb "gyöngyszem" azon plakátok és vizuális gegek sorában, amelyekben a magyar copywriterek a reklámtörténet ismert gegjeit sajátítják ki gátlástalanul. A szóban forgó Dee Jay rádió-plakát például egy ismert 1970-es Charles Saatchi-plakát orcátlan koppintása. 1970-ben Charles azóta lorddá avanzsált bátyjával, Maurice-szal megalapította a Saatchi and Saatchi ügynökséget, melynek neve egyébként Nagy-Britanniában a thatcherizmussal forrt össze, miután a "Vasladyt" két választási győzelemhez segítették. Ekkoriban Charles még nem a brit művészettörténetet próbálta alakítani, hanem szorgos copywriterként dolgozott. Az ügynökség hírnevét éppen az a Charles Saatchi által jegyzett plakát alapozta meg, amely 1970-ben a Brit Egészségvédelmi Tanács megbízásából készült, és a férfiak szerepére hívta fel a figyelmet a fogamzásgátlás területén. Az állapotos pasit ábrázoló kép felirata hevenyészett fordításban: "Jobban vigyáznál, ha te lennél az, aki teherbe esik?"