Bernard Guetta: Putyinnak ideje elgondolkodnia a tűzszüneten

Publicisztika

Habár semmi sem garantálja, hogy az orosz elnök egy esetleges tűzszünet után nem támadna újra, de közben Nyugat-Ukrajna olyan fejlődési pályára állhat, amivel Oroszország nehezen tudná felvenni a versenyt.

Egy esély van csak rá, hogy véget érjen a háború, mielőtt lángba borítaná Európát és a világ nagy részét: ha Vlagyimir Putyin, miután győztesnek kiáltotta ki magát, tűzszünetet rendel el. Hihető ez a forgatókönyv?

Annyit biztosan állíthatunk, hogy mostanra már nem elképzelhetetlen, mert azzal, hogy az erőit kizárólag a Donbászra összpontosította, végül képes lehet ezt a régiót az ellenőrzése alá vonni. A háború céljaként sokkal gyakrabban jelölte meg ezt, mint egész Ukrajna leigázását. Ha az orosz elnök holnap úgy döntene, hogy a becsvágyát az ottani két nagy megyére és azokra a területekre korlátozza, amelyeket már megszerzett, akkor nem kellene meghátrálnia és megszégyenülnie, de ne áltassuk magunkat: a Donbász meghódítása után ugyanilyen könnyen gondolhatná azt is, hogy végre neki kedvez a hadiszerencse, ezért vonulhat tovább Kijev felé.

Olyan erős kísértésbe esne, hogy a demokráciáknak már csak ezért is még gyorsabban még több tankot, lőszert és légvédelmi eszközt kell szállítaniuk Ukrajnába.

Nem szabad hagyni, hogy Vlagyimir Putyinnak kétségei legyenek a nyugati országok eltökéltsége felől, hogy nem engedik bekebelezni Ukrajnát.

Mindenekelőtt Putyin hadseregének és a hozzá közel állóknak kell képesnek lenniük rá, hogy rámutassanak: miután a Donbászt sikerült meghódítani, ideje elgondolkodnia a tűzszüneten, mert lassan elfogy az orosz hadsereg; mert az orosz családok nehezen fogadnák el, hogy általános mozgósítást hirdessen; mert Ukrajna ma már a legmodernebb fegyverekkel van felszerelve; mert Németország egy éven belül képes lesz más gázszállítókat találni Oroszország helyett; mert a Nyugat egyre szigorúbb gazdasági szankciókat vet ki; a Kínával folytatott kereskedelem növekedése még sokáig nem lesz képes ellensúlyozni az európai kiesést; és mert Oroszországnak nem áll érdekében, hogy kiszolgáltassa magát Hszi Csin-pingnek.

Semmi sem biztos, semmi sincs még lejátszva, de amint Ukrajnát olyan szinten felfegyverzik, hogy az már Putyint is gondolkodóba ejti, és amint elkezdhet büszkélkedni azzal, hogy megmentette a Donbászt a „nácizmustól”, ahogy ő fogalmaz, eljuthat arra a pontra, hogy megfontolja a tűzszünetet. Már csak azért is, mivel egyrészt semmi sem akadályozná meg abban, hogy az első adandó alkalommal újraindítsa a háborút, másrészt a tűzszünet időközben megosztaná Ukrajna szövetségeseit és magát az ukrán közvéleményt is.

Nem lehetetlen, hogy sok ukrán addig akarná folytatni a harcot, amíg az országa vissza nem kapja a nemzetközileg elismert határait. A nagy demokráciák közül viszont jónéhány a maga részéről a Moszkva iránti jóakarat gesztusaként inkább csökkenteni akarná majd a fegyverszállításokat, megint mások ugyan szeretnének elrettenteni a további háborúskodástól, de továbbra is fegyverrel látnák el Ukrajnát.

Más szóval, egy tűzszünet annyi katonai és politikai előnnyel járna Vlagyimir Putyin számára, hogy nehéz elképzelni, ne szerepelne a munkahipotézisei között, de mindezt figyelembe véve, miért kellene, hogy reményt lássunk benne a háború végét illetően?

Ukrajnában, Nagy-Britanniában, Lengyelországban és a balti államokban sokan feltették már ezt a kérdést, majd hangosan és világosan kijelentették, hogy a tűzszünet csak egy eszköz lenne az orosz elnök számára, hogy kifújja magát, mielőtt újraindítja a támadást. Nem kell hozzá háborús uszítónak lenni, hogy valaki megfontolásra érdemesnek találja azt a gondolatot, kizárólag Vlagyimir Putyin megsemmisítő veresége tenné lehetővé Oroszországnak, hogy megszabaduljon a diktatúrától, és a Kreml birodalmi revansizmusával szakítva belépjen végre a huszonegyedik századba, de képzeljük el, mi történne – mert nyilván ez sem lehetetlen – ha Oroszország mégsem javasolna tűzszünetet.

Akkor nyilván Ukrajna sem tehetné meg, hiszen ő az agresszió áldozata, és egy ukrán tűzszüneti javaslat egyenlő lenne a megadással. Elhúzódna a háború, és azon túl, hogy még több halált és pusztítást hozna magával, a konfliktus óhatatlanul nemzetközivé szélesedne. Afrikát és a Közel-Keletet destabilizálná az éhínség, Oroszország és az Atlanti Szövetség pedig egyre inkább egy olyan közvetlen konfrontációba sodródna, amelyet a hidegháború alatt mindig sikerült elkerülniük, mert tudták, hogy mennyire veszélyes. Semmi kívánatos nincs ebben a forgatókönyvben, ez csak rohanás a szakadék felé. Ezzel szemben nézzük meg, mi történhetne, ha Vlagyimir Putyin mégis tűzszünetet hirdetne a Donbász közigazgatási határai mentén.

Akár annektálja a régiót, akár függetlennek ismeri el, neki kellene átvennie az irányítást fölötte, és jólétet kellene biztosítania egy olyan régióban, ahol romokban hever az ipar, és ahol főként már idősek laknak, akiknek nyugdíjat kell fizetni, miközben az ukrán kézben maradt fiatal, jól képzett és dinamikus Ukrajna profitálhatna az európai egységes piacba való integrációból és élvezhetné a nyugati szövetségesek jelentős támogatását.

Egy tűzszünet után Vlagyimir Putyin ugyan valóban készülhetne egy új offenzívára, de az a terület, amelyet lassan elkezdenének Nyugat-Ukrajnának hívni, és amely gyorsan megtalálná a kapcsolódási pontjait egykori európai nagyhatalmi múltjához, olyan helyzetbe kerülne, hogy virágzó, fiatal és szabad demokráciáként valódi kihívást intézhetne a Kreml felé, hiszen olyan szabadságot és európaiságot lenne képes nyújtani a lakosságának, amelyre az orosz nagyvárosok új középosztálya nagyon is vágyik.

Egy tűzszünet után Vlagyimir Putyin minden bizonnyal átlendülne a patthelyzeten, amelybe egyelőre beleragadt. Minden bizonnyal megtalálná vele a kiutat, amit régóta keres, viszont Ukrajna is megmenekülne a pusztulástól, és olyan helyzetbe kerülhetne, ahonnan nem háborúval, hanem békével arathatna győzelmet.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk