Irodalmi szószedet - A magyar operalibrettó

Publicisztika

Prima la musica e poi le parole, vagyis Előbb a zene és aztán a szöveg - szól Salieri víg egyfelvonásosának címe, mely az operamuzsika és a librettó jószerével általánosan érvényes erősorrendjét tételezi. Tömören, ám némi szépítéssel, hiszen az operaélet valóságában bizony rendre az előadási gyakorlat, s persze olyik alkalommal az opera-énekesi és rendezői igények is a szövegkönyv nyakára nőnek. Nem vitás tehát, hogy az operában mégoly nélkülözhetetlen librettó erősen másodlagos és gyakorta lemosolygott, alkalmazott irodalmi műfaj, melynek szorgos művelésével vajmi kevés literátor szerzett magának világirodalmi babérokat, s még kevésbé hervadhatatlan hírnevet. László Ferenc

Prima la musica e poi le parole, vagyis Előbb a zene és aztán a szöveg - szól Salieri víg egyfelvonásosának címe, mely az operamuzsika és a librettó jószerével általánosan érvényes erősorrendjét tételezi. Tömören, ám némi szépítéssel, hiszen az operaélet valóságában bizony rendre az előadási gyakorlat, s persze olyik alkalommal az opera-énekesi és rendezői igények is a szövegkönyv nyakára nőnek. Nem vitás tehát, hogy az operában mégoly nélkülözhetetlen librettó erősen másodlagos és gyakorta lemosolygott, alkalmazott irodalmi műfaj, melynek szorgos művelésével vajmi kevés literátor szerzett magának világirodalmi babérokat, s még kevésbé hervadhatatlan hírnevet.

A librettóírás minálunk sem bizonyult hálásabb tevékenységnek, s e műfaj becse talán még alacsonyabb is a nyugati világ átlagánál, ami nem is csodálható, ha tekintetbe vesszük, mily komoly ellenérzést váltott ki a XIX. századi irodalmárok tekintélyes hányadából már maga a dalmű meghonosítása is. "Idegenből ideplántált dísznövény" - írta róla Fáy András, míg Petőfi legfeljebb a tejfeles torma fogyasztását és a kritikusok létezését utasította el oly határozottan, mint az operát. E bizalmatlanság a szövegkönyvekre is kiterjedt, amint az a Hunyadi László 1844-es ősbemutatóját recenzáló Pesti Divatlap intéséből is kitetszik: "Figyelmeztetjük, sőt mindenre, mi szent, kérjük operatextus íróinkat, ne használjanak magyar történeti tárgyat operákhoz; mert az által jeles történeti hőseink a paródia gúny- és szégyenpadjára állíttatnak."

A nemzeti opera megteremtésének sokirányú igénye persze erősebbnek, mi több, parancsolóan szükségszerűnek bizonyult, ám a librettó ettől még nem vált egy csapásra komolyan respektált műfajjá. A felemás helyzetet érzékelteti, hogy az Erkel előtti kor évtizedeken át legnépszerűbb operája, a Béla futása zárt számainak verseit (köztük a reformkori darvadozások slágerét, a "Hunnia nyög letiporva, sírnak a bús magyarok"-at) Kisfaludy Sándor, míg a Kotzebue érzékenyjátékát magyarító szövegkönyvet az első honi Hamlet, a kolozsvári színtársulatot fordításaival és díszleteivel egyaránt szolgáló mindenes, Kótsi Patkó János készítette. A librettóírás ugyanis fokozottan praktikus tevékenységnek, a színház körül előadódó rutinfeladatnak számított, s e jellegzetességét utóbb is megőrizte. Színházi zenészek, operaénekesek (mint a Brankovics Györgyöt nemcsak elsőként éneklő, de szövegkönyvét is összeütő Odry Lehel), színészek (például Törzs Jenő és Góth Sándor) írták az eredeti vagy épp igény szerint meg- és elváltoztatott librettókat, s elég csak Fodor Géza nevét és Balassa Sándor operái körül kifejtett fáradozásait említenünk, hogy e praxis tartósságát fennen igazoljuk. S akadtak persze szépírók, drámaszerzők is, általában az irodalmi élet alsó középosztályából, akik ugyancsak készek voltak szöveggel ellátni az originális magyar operákat.

A librettisták jól-rosszul teljesített munkája (ha nem akarjuk botor módon pusztán vadromantikus zagyvaságok sorozatgyártásának billogozni azt) jórészt valóban gyakorlatias feladatok ellátásából állt. A komponista keze alá dolgozva ilyesformán gyors és ráadásul hangulatteremtő erejű expozícióval kellett előállniuk, mely olykor a Játék a kastélyban merész nyitóhúzását is felülmúlta. Nézzük csak például Hubay Jenő Karenina Anna című operájának Góth Sándor (a Hyppolit, a lakáj idősebb Makácsa) által írott szövegkönyvét, egész pontosan a nyitó báljelenetet, s benne Levin sebes jellem- és helyzetkioldó szavait:

"Be szép is ez! Tánc, fény és parföm...

Az embernek felgyúl a kedve.

Még én is jól érzem magam:

Bús, elvonult, falusi medve. [...]

Bevallhatom neked barátom,

A fényben én csak Kittyt látom,

Õ itt a legragyogóbb csillag."

S ezt követően gyors ütemben szó esik Vronszkij Alekszejről ("kedves fiú") és persze a címszereplőről is, hogy kerüljük a fölösleges időveszteséget.

Hasonlóan komoly elvárás a librettóval szemben, hogy könnyedén vagy nehézkesen, de mindenesetre lehetőséget teremtsen hatásos tablók, duettek és együttesek megkomponálására. Az egyidejű szöveg alkalmazása lehet afféle ügyes iparosmunka, mint a színpadi és filmíróként is sikeres Vajda Ernő librettója Poldini Ede vígoperájából. A Farsangi lakodalom szerelmi kettőse például bájos szövegcserével operál:

DIÁK Kis Zsuzska szólna szavamban halkan.

ZSUZSI És Kálmán diák az én szavamban.

DIÁK Kis Zsuzska szól:

Szeretlek Kálmán!

ZSUZSI Kálmán szava:

Szeretlek lánykám!

Szeretlek örökre híven!

DIÁK Szeretlek örökre híven,

Szeretlek szerelmes szívem,

Szeretlek híven."

És így tovább - nem nagy kunszt, ahogy mondani szokás. Amiként rendszerint az sem bizonyult ördöngösségnek, hogy a szövegkönyvekbe aktuális áthallásokat helyezzenek, s ezzel a színpadi hatást gerjesszék. A veje, Császár György számára librettókat készítő Kirchlehner Szeráf Ferenc az 1848 szeptemberében bemutatott Kunok című operába nagyobbacska egységnyilatkozatot illesztett ("Egység uralgjon e hazában!"), majd az önkényuralom kezdetén a Hunyadi János anyját címszereplővé avató Morsinay Erzsébetben egy, a nemzeti büszkeséget tápláló "jóslattal" örvendeztetett:

"Méhed egy fiúnak rejti lét bimbaját

Ki sok veszély közöl kimenti a hazát.

Ellenség félelme lesz s a nemzet éke...

S atyjánál dicsőbb lesz hír névben unokád

És fénypajzsa alatt hatalmas lesz hazád."

Ám amíg a jelenetezés és a kívánatos áthallások megteremtése rendszerint nem okozott megoldhatatlan nehézséget librettistáinknak, addig a szöveg, a magyar nyelv és a zene helyes illeszkedésével már jócskán akadt probléma egy bő évszázadon át. Ahogy azt a nagy karmester, Hans Richter kissé sarkosan megfogalmazta: "A magyarok nem értenek a prozódiához." Az Egressy Béni által jegyzett librettók XX. századi, Nádasdy Kálmán-féle átírása és a hasonló akciók mindazonáltal nemcsak a prozódiai bökkenők és szóhasználati avulások ("A csajka, a csajka..." - énekelte Melinda a Tisza-parti jelenetben) orvoslását, de egyszersmind az operalibrettó műfajának merőben praktikus, a szerzőség modern eszméjétől érintetlenül hagyott szemléletét is érzékletesen példázzák. Az átigazítások ugyanis radikális változtatásokat végeztek a dramaturgiában csakúgy, mint a szerepek átszabásában, s ha kellett, a véletlenszerű áthallásokat is kigyomlálták. Így például a Brankovics György hatvanas évek elején újraírt librettójában, mely a Frédi és Bénit magyarító makámamester, Romhányi József munkája volt, a címszereplő szerb despota egyik gyermeke nevét Gerőről - biztos, ami biztos - Gergőre cserélte. Az átdolgozások deklarált célja volt a zavarosságok felszámolása mellett az ügyefogyott fordulatok és a suta rímpárok kiváltása is, ám ezek kiszűrése olykor még az új művekből sem sikerült, amint azt Farkas Ferenc A bűvös szekrény című negyvenes évekbeli operájának alábbi részlete (librettó: Kunszery Gyula) is jelzi számunkra:

"Tárcámban nincsen sárarany,

És nincsen kincses ládikám,

Kegyelmezz, kádikám!"

A librettóírás szerény ázsiójának következtében, vagy tán a munkára fogható, ügyes kezű librettisták szűkében a múlt századi zeneszerzők már lehetőség szerint vagy maguk láttak a dramatizáláshoz, vagy önértékű drámákat és egyéb szövegeket kerestek operáik számára. A gesztus, amely ilyesformán komolyan felértékelte a librettó jelentőségét és/vagy esztétikai becsét, A kékszakállú herceg vára esetén éppúgy felemlíthető, akár a Karinthy Ferenc egyfelvonásos telefonheccét átültető Hidas Frigyes-opera, a Bösendorfer kapcsán. Ám, hogy eminensen alkalmazott jellegű, felvállaltan operai használatra írott librettók váltig készülnek, s hogy e műfajban is lehet emelt szinten alkotni, azt nemcsak a Hubay Miklós tehetségét dicsérő C'est la guerre, de frissiben a stílművészetével Vajda János operáit gazdagító, Kossuth-díjjal pár napja dekorált Várady Szabolcs szövegkönyvei is fényesen bizonyítják.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.