A listás szavazás visszaállítása Budapesten azt jelenti, hogy az idei voksolást követően a főpolgármester mellett már nem a 23 fővárosi kerület polgármesterei, illetve a kompenzációs listán bejutott további 9 képviselő (akik a meg nem választott polgármesterekre leadott szavazatok alapján jutottak mandátumhoz) alkotják majd a Fővárosi Közgyűlést, hanem a pártlistákról megválasztott képviselők. Az új szabály értelmében fővárosi listát az a párt állíthat, amelyik vagy főpolgármester-jelöltet, vagy legalább három kerületben polgármesterjelöltet indít.
Mindez új helyzet elé állította az ellenzék pártjait, különösképpen azokat, amelyek a 2022-es országgyűlési választásokon még hatpárti összefogásban indultak el, hiszen a kerületi polgármesteri és a főpolgármesteri pozíciókért folytatott küzdelem mellé újabb frontot nyitott: a közgyűlési helyekért vívott vetélkedést.
Aligha igényel hosszas magyarázatot, miért okozhat ez komoly fejtörést az ellenzéki pártoknak. Ha a gyakran személyeskedő viták és üzengetések, a minősítgetések és vádaskodások, vagy az együttműködés túlságosan is technikai jellegű mozzanatai túl sokáig uralják az ellenzéki nyilvánosságot, az demoralizálóan hat a kormánypártokkal szemben álló szavazókra. Márpedig az idei választások (mind az önkormányzati, mind az európai parlamenti) egyik kulcskérdése az lesz, hogy a pártok milyen mértékben tudják mozgósítani támogatóikat. Az együttműködési egyeztetések során (és ez alól a fővárosi listáról szóló sem lehet kivétel) minden párt igyekszik felfújni magát, a lehető legnagyobbnak tűnni, így igyekezvén jobb tárgyalási pozícióhoz és végső soron több mandátumhoz jutni. Az viszont már korántsem egyértelmű, hogy min mérhető egy párt ereje. Az országos közvélemény-kutatások eredményein? A fővárosi felmérésekén? A legutóbbi választások eredményein? A hivatalban lévő polgármesterek vagy közgyűlési képviselők számán? Az egyezséget éppen az nehezíti meg, hogy erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz.
A következőkben nem is ebben próbálok igazságot tenni, vagy mandátumjóslásokat megkísérelni. Hiszen négy hosszú hónap van hátra a választásokig, s még az sem dőlt el, mely pártok és milyen formában működnek majd együtt a fővárosban. De épp emiatt érdemes és szükséges megvizsgálni az ellenzéki pártok jelenlegi helyzete és eddigi kommunikációja alapján valószínűsíthető együttműködési szcenáriókat.
Az ellenzéki pártok együttműködési szándékairól február elején rendelkezésre álló információk alapján három lehetséges forgatókönyvet vázolhatunk fel.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
