Hülyék, a gazdaság!
Sokan csak most szembesülnek azzal a pofonegyszerű ténnyel, hogy az az igazán szegény ember, aki már ígérni se tud. Az Orbán-korszak első évtizede azt a látszatot keltette, hogy jó úton halad a sajátos magyar különutas gazdasági (társadalompolitikai) modell kifaragása. A Covid utáni talpraállás elmaradása azonban arra vall: nincs felmentés azon megállapítás alól, hogy végül mindent a gazdaság dönt el. A Bill Clinton kampánycsapatának tulajdonított bon mot, „It’s the economy, stupid!”, értelemszerű fordításban „(Csak) a gazdaság számít, te hülye!”, mára választási egyszereggyé érett. Az uniós pénzek zömének befagyása megmutatta, hogy apályban kin van fürdőnadrág. Abban a gazdaságban, ahol tartósan alacsony a beruházások aránya, nehezen képzelhető el gazdasági növekedés, márpedig az elmúlt két évben a beruházások reálértéke 25 százalékkal esett – írtuk nemrégiben. A legutóbbi negyedévben 15 százalék mínuszt mértek az előző évhez képest. Ebben a helyzetben Orbán mégis „fantasztikus” évet ígér 2025-re, szinte monomániásan ismétli, mint aki a sötét erdőben önmagát bíztatja, hogy nem fél. Az elmúlt két évben egyetlen makrogazdasági számot se sikerült eltalálniuk terveikben, és ez látszik folytatódni a jövő esztendeivel is, csak éppen most üres kasszával néznek szembe a másfél év múlva esedékes megméretésnek. Két éve már ígérettel, sőt, inkább csak a jövő álmával házal Orbán, miközben a lakosság a szédítő árak mellett azzal szembesül, hogy az EU-ban a háztartások fogyasztása alapján Magyarországon és Bulgáriában élnek a legrosszabbul az emberek, az uniós átlag 70 százalékán, holott 2010-ben még Horvátország, Lettország és Észtország is mögöttünk volt az uniós átlag alapján.
Erőszak szóval, tettekkel
Kapkodás, zűrzavar és, főleg, egyre terjedő önbizalomhiány: már a Századvég se hisz a hivatalos gazdasági tervszámoknak. Kibeszélés, rögtönzöttnek és arányt tévesztőnek tetsző magánakciózás. Menczer Tamás pécsi gyerekotthoni szónikus izmozása folytatása a korábbi évek – például a választási irodában felvonult kopaszsereg – tettleges erődemonstrációjának, és beleillik abba a sorba, amely eluralta a közéletet. Az állandó háborús szóhasználat és gondolkodás már meghökkenést sem keltő újabb példái lassan immunissá tették a társadalom jelentős hányadát. Ezzel együtt alakította a közfelfogást is a rendkívüli jogrend bevezetése 2015-től kezdődően. A kétségtelenül rendkívül kreatív ötletek alkalmazásával mostanra szeme se rebben senkinek, amikor alapjogokat érintő normákat írnak át nem egyszerűen az éj leple alatt, hanem lényegében egyetlen személyi akaratnak megfelelően. A jog uralma a politika felett mára elenyészett, a rendeleti jogalkotás kimosott minden társadalmi ellenőrzési lehetőséget.
Az egyre élesedő hang idővel olyan állításokat is a köztudatba plántált, amelyek egyébként jogilag üldözendők, ám ezek megmaradtak a politikai küzdelem ringjében. Meg is maradnak? Az elmúlt időszak – már a Tisza megerősödése közepette – mintha új irányú gondolkodásának kezdete lehet Orbán elmélkedése október 23-án arról, hogy „megvan már a bábkormány, és annak vezetője is. Ez nem összesküvés-elmélet, hanem összeesküvés a gyakorlatban.” Hát, ez bizony a hatalom megragadásának kísérlete külső erő közreműködésével. Ezzel párhuzamosan már javában zajlott az Átlátszó és a Transparency International Magyarország külföldi támogatása ürügyén a hadjárat a Szuverenitásvédelmi Hivatal részéről. Ennek őszi megállapításai is alkalmasak lehetnének alapos büntető intézkedések meghozatalára. Az oknyomozó orgánum valójában „hírszerzési fedőtevékenységet végez az Egyesült Államok javára”, s olyan állítások sorakoznak, mint „ kormánybuktatás” (ráadásul mindez az 1950-es évek koncepciós pereire hajazó gondolati és nyelvi logikával).
Az Alkotmánybíróság szerint ez a szabály azért van rendben , mert nem hatóságként a hivatal vegzáltjainak nem kell eljárási garanciális jogokat kapniuk. Tehát a jó király csak szigorú, ám nem igazságtalan, nem él vissza a lehetőséggel. Ahogyan – egyelőre – a semmibe látszik futni az a vizsgálat is, amit a Magyar Hang ellen indítottak, mindjárt nemzetbiztonsági összeesküvést festve egy amúgy hétköznapi sajtókacsa mögé (az állítólag Ferihegyen leszállt orosz repülővel a megbuktatott Bassár el-Aszad szír elnökkel a fedélzeten). Azért biztos, ami biztos, hazugságvizsgálatra kényszerítették a hetilap munkatársait.
És mindeközben – Lázár János szíves közléséből tudhatóan – „van ilyen forgatókönyv is”, mármint a választási bukta esetére. Az idegesség tehát érthető. De vajon puszta piszkálódás, ami a fenti eseménysorban megmutatkozik, vagy az a bizonyos színpadi puska a falon, ami elpuffantásért kiált?
Katonai áthangolás új szerepre felkészítve
A hírekbe már alig-alig kerültek be az ukrajnai események, tulajdonképpeni háború sem volt (már és még), a 2014-es donbászi és krími szovjet megszállás belesimult a mindennapokba, amikor – az ország 2022-es lerohanásáig tartó időszak közepén – Orbánék nekiláttak több lépésben átalakítani a honvédségi szabályozást. Új fogalmakat, intézkedési lehetőségeket és az akkorra már a közvélemény jelentős része által belenyugvással tudomásul vett gumifogalmazást vittek be a honvédség feladatai körébe. Nézzük, hogyan változtak a honvédségre vonatkozó szabályok 2018-tól!
A honvédelmi törvény alapján a katonák fegyverrel védik a honvédelem szempontjából fokozott védelmet igénylő létesítményeket, valamint feladatuk „a Kormány által kijelölt egyéb létesítmények és rendezvények” védelme. (Fegyvertelen intézkedéseikhez pedig megkapták a tipikusan karhatalmi beavatkozáskor, tömegoszlatáskor szükséges tonfát és gumibotot.) A „honvédelmi érdek: a Magyarország biztonságát, védelmi képességét katonai szempontból meghatározó módon befolyásoló körülmények összessége” – jelentsen ez bármit, szokták mondani. Nem kevésbé „generálszósz” feladat „a közrendet és a közbiztonságot jelentős mértékben veszélyeztető fenyegetések kezelése”. Bevezették a honvédelmi válsághelyzet fogalmát. Ami a „védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról” szóló törvény alapján olyan kormányzati összehangolt védelmi tevékenységet igényel, amely „a Magyarországgal szomszédos államban kialakult, katonai kezelést is igénylő és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztető válság magyarországi hatásaira tekintettel is elrendelhető”. Még egyszer: amikor a szó szoros értelmében háború éppen nem volt Ukrajnában, a befagyott frontvonalon kisebb csetepaték zajlottak. Vajon honnan tudta Orbán, hogy ez – négy évvel később – valódi háborúvá szélesedik és áttevődik az Északkeleti-Kárpátok vidékére? A honvédség, a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok szoros összhangját pedig azért kellett elrendelni, mert védelmi és biztonsági érdek lett „Magyarország szuverenitásának, függetlenségének, területi épségének, állami, társadalmi és gazdasági stabilitásának, valamint működőképességének, továbbá a magyar állampolgárok és az ország lakossága jogai általános érvényesülésének megóvásával, védelmével, illetve károsulásuk, sérelmük esetén ezek helyreállításával összefüggő érdekek összessége”. Az összehangolt védelmi tevékenység során a kormány súlyos vagy elhúzódó védelmi és biztonsági esemény esetén rendeletben dönthet esemény (kiemelés tőlem – B. M.) az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről, ha annak kezelése több védelmi és biztonsági szervezet, illetve közigazgatási szerv hatáskörét együttesen érinti.
A mindent vivő felforgatás
De vajon mikor kell bevetni határon belül a derék honvédeket külső támadás nélkül, ha nem elég a sokkal több rendőr? Nos, a „védelmi és biztonsági esemény” a valódi háború mellett még a törvényben meghatározott ágazati üzemzavar, válsághelyzet vagy különleges jogrendnek nem minősülő veszélyhelyzet, illetve a lakosság ellátását, annak biztonságát vagy folytonosságát érintő súlyos esemény, a törvényes rendet, a közrendet és közbiztonságot súlyosan fenyegető esemény, az államműködés folytonosságát sértő vagy veszélyeztető súlyos esemény. Ilyenkor mindenféle korlátozásokra kerülhet sor. A tipikus háborús időszaki intézkedések (például a határ fokozott ellenőrzése, átlépésének kontrollja és korlátozása, a személyforgalom korlátozása) mellett szó lehet intézmény, létesítmény, rendezvény látogatásának és szervezésének korlátozásáról, a kijelölt közterületek és intézmények biztonságának fokozását szolgáló megközelítés-korlátozásra, különösen veszélyes személyek elfogása tekintetében a védelmi és biztonsági szervek erre kijelölt erőinek közös igénybevételére is. Ezeket a kormány meghatározott időre, de legfeljebb három hónapra vezetheti be, de szükség szerinti alkalommal három hónappal meghosszabbíthatja, és elrendelheti a honvédség közreműködését a kapcsolódó rendőrségi feladatok ellátásában. Az indoklás értelmében cél, hogy a „súlyos, elhúzódó, kormányzati beavatkozást igénylő válsághelyzetekben az ország védelmét és biztonságát szolgáló erők közös, összehangolt igénybevétele biztosított legyen”.
Erre persze legyinthet bárki: rossz az, aki rosszra gondol, de
tavaly július óta mindezeket a szinte bármilyen hirtelen tömegeseményekre ráhúzható indokokat megkoronázták a szükségállapot átszabásával.
Az Alaptörvény kilencedik módosításával e rendkívüli jogrend kihirdetésének már nem előfeltétele az erőszakos fellépés, elegendő „az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény” vagy „az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény”. A kétharmados parlamenti intézkedés szintén harminc napra szól, de még egyszer ennyivel megtoldható. A kormány ilyenkor is szabadon alkothat rendeletet, amellyel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
Adódik a kérdés, a felsorolt és gyanúra okot adó gumiszabályok alapján miért van szükség a katonákra, hiszen sokszor ennyi rendőre van az országnak, akiket belső rendvédelmi feladatokra készítenek fel, szemben a sereggel, amelytől testidegen a karhatalmi fellépés. Talán nem véletlen a múlt év eleji kényszerleszerelési hullám, amelynek során Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter váratlanul több száz tisztnek és szerződéses katonának mondott fel. Csupa olyannak, akik a NATO-szabványú honvédségbe nőttek bele, elsajátítva a hadseregek demokratikus vezetésének-alkalmazásának szabályait.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett, ami éppen most Romániában zajlik. Az elnökválasztás első fordulójának eredményét az ottani Alkotmánybíróság megsemmisítette, miután a szinte teljesen ismeretlen putyinista, széljobber Călin Georgescu nyerte meg. A hivatkozás a kétségkívül ezerrel pörgő moszkvai titkosszolgálati beavatkozás és eltitkolt eurómilliókból származó kampányfinanszírozás volt. Az ország nyugati partnerei szó nélkül tudomásul vették a közbeavatkozást. Kérdés, hogy nálunk, a közeli jövőben, egy „nemkívánatos” választási eredmény után „felforgatásra” hivatkozó kormányzati fellépésre éppen nem ez lesz-e a hivatkozási alap.
