Színház

De a legnagyobb a reménytelenség

Ödön von Horváth: Hit, szeretet, remény

  • Tompa Andrea
  • 2017. június 18.

Színház

Az előadás elején a játékmester, mintha valami próbán vagy filmforgatáson volna, bemondja kis diktafonjába a címet: Hit, remény, szeretet. Majd meggondolja magát, és felcseréli a szórendet.

Mintha az evangéliumi szavak, Pál első levele a korinthusbeliekhez, némi korrekcióra szorulna; Pál szerint ugyanis a legnagyobb a szeretet. Ödön von Horváth és a rendező, Gáspár Ildikó az Örkény Színházban megelégedne a reménnyel is. Itt valahogy hit eleve nincs, szeretet pedig csak nyomokban, mert rögtön elolvad az érdekek árnyékában. Akkor legalább lássuk a reményt! Spoiler: nincs remény.

A szerző „kis haláltánc”-nak nevezi művét: nincs atomháború, katasztrófa sem történik, csak egyszerűen „rossz a rendszer”. Emberi végállapot van, de nem úgy, hogy egymás torkának esnének az emberek, csak épp valahogy paragrafusok mentén, törvényi keretek közt döglött meg a humánum; minden, ami a családon túlmenően a közösséget működteti, kimúlt. A dráma erős élethelyzettel nyit: az anatómiai intézetben (alias hullaház) egy fiatal nő jelentkezik, hogy a saját (még élő) hulláját áruba bocsássa, boncolásra ajánlja, és ezért cserébe rögtön felvegye a járadékot. Baj lehet egy olyan világban, ahol a család, barátok, munkahely, bank, zálogház helyett egyenesen a hullaházig kell menni egy kis előlegért – de színpadilag ez vicces is. A drámára és különösen előadásmódjára ez a súlyos kettősség jellemző: szatíra, groteszk és drámai reménytelenség együttese.

A (kvázi) evangéliumi címhez méltóan várható egy valódi keresztre feszítés is, míg a történet olyan fokozatokon megy keresztül, hogy ha a testet nem is sikerül pénzért értékesíteni, s ugyan meggyanúsítják, hogy áruba bocsátaná, végül mégiscsak sikerül elveszejteni ezt a reményteli testet. Talán inkább éhen hal, mint öngyilkos lesz; „Ó, barátaim, hét napja nem ettem” – írja József Attila nem sokkal korábban, mint Horváth a darabját 1932-ben. A drámai történet egy konkrétan nem azonosítható, időben nem lehorgonyzott világban megy végbe: egyszerre érvényes a dráma megírásakor és ma. Kicsit talán szokni kell ezt az időtlen időt, hiszen (főleg a magyar színházban) mindig arra vagyunk kondicionálva, hogy keressük a konkrét hol-mikort.

Központi hősnőnk körül, úgy tűnik, mindenki teszi a dolgát a társadalom mértéke szerint. Belső mértéke mintha már csak ennek a fiatal nőnek volna, aki próbál egyedül, önfenntartó módon – „az önfenntartás nálam elvi kérdés”, mondja – eligazodni a világban. Iparengedélyhez jutni, kölcsönt elfogadni, „erkölcsileg kifogástalan” jövedelemhez jutni. Az erkölcs egyébként nem valami belső zsinórmérték, hanem külső szabály; a főfelügyelő mondja meg, mi az erkölcsös.

A dráma ebben a hideg-meleg, vidám-szomorú, szatirikus-tragikus hangnemben meglehetősen emlékeztet Brechtre s az ő kijelentő módban elhangzó igazságaira, ilyenekből itt is mondanak néha; Horváth kortársa Brechtnek különben. Inkább életképek, szituációk és egyetlen központi sors, amiből felépül, sok kis jelenet; a bemutatón egyébként még nem elég olajozott a működés.

A drámai súlyt a főhősnőnek, Elisabethnek kell vinnie, Kókai Tündének. Kókai játékának szépsége az egyszerűség, ha tetszik, a transzparencia; nem mögöttest játszik, nem rejt semmit, hanem közvetlenül jelen van, hitelesen, tisztán. Erős komikus karakterek veszik körül; majd’ mindenki sokféle szerepben mutatkozik meg. Znamenák István remek boncmester és szomorú bíró, akinek vállát sok fölösleges ítélet nyomja; Csákányi Eszter minden szerepében (főboncmester, bíróné stb.) jelentős, humoros, olykor talán túl központi. Nagy Zsolt transzként a legemlékezetesebb, Bohoczki Sára leginkább bárói figuraként. Patkós Márton játssza Kókai rendőr szerelmét: lágy, odaadó szerelmes, aki mégis könnyedén mond le hitveséről és érzelmeiről a „kötelesség” oltárán.

Itt ezek az emberek szépen kiszolgálják a rendszereket, belső ellenállás nélkül. Oh, mily ismerős minden. A humoros, abszurdba hajló hangszerelés ellenpontozza a fiatal leány tragikus sorsát. Vidám felháborodás, nevetés a reménytelenségben. Mégis: az előadás erősen szimpatizál főhősével, és szerencsére, a néző megkönnyebbülésére van szeretet az ábrázolásban, miközben nem ábrázolható sem remény, sem szeretet ebben a világban. Ez így remek egyensúly.

Három játékmester segíti az előadást: a darabot nyitó, kommentáló Tóth Péter, akinek tiszte mintegy bejelenteni, feltárni előttünk ezt a feltartóztathatatlan világot; és két zenész, egy mezítlábas gitáros, Katona Dávid, hosszú hajjal és sok belső tűzzel, és Kákonyi Árpád billentyűn, aki inkább finoman kísér, alátámaszt, ellenpontoz. Sok jó teátrális eszköz.

A magyarországi ősbemutató (Katona József Színház, 1993) kapcsán azt írta a kritikus Szántó Judit, hogy nem nagy előadás, de jó. Kár, hogy nem nagy előadás ez ma sem – vagy­is nagyobb térben, több néző előtt is látnám. Van benne anyag, amit haza lehet vinni.

Örkény Stúdió, április 29.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.