Magyar Narancs: A Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenész-színész osztályában végeztél. Milyen emlékeid vannak róla?
Mátyássy Bence: Harmadszor jelentkeztem, amikor felvettek. Előtte már leforgattam a Kontrollt, ami nagy dolognak számított. Az egyetem szabályai szerint két évig nem vállalhattam filmes munkákat, ezért több szerepről is lecsúsztam, de közben jó színdarabokban kaptam főszerepeket, a főiskola után pedig az osztálytársaimmal megalapítottuk a HOPPart Társulatot. Lelkesítő időszak volt.
MN: Mikor érezted először, hogy a politika beszivárog a színházba?
MB: Az elmúlt több mint egy évtizedet a vélemények, mindkét oldali vélemények sűrűjében éltem át. Nem érdekelnek a címkék. Az SZFE-t is számos vád érte, egyfajta ideológiai nevelést emlegettek, ami nem volt igaz. Ha csak a saját osztályomat nézem, az egyik fele a jobboldali, a másik a baloldali pártokkal szimpatizált. Senkit nem foglalkoztatott, hogy milyen rendezvényekre járunk az óráink után. Ez általánosan igaz volt a színházi közegre is. Előttem van a kép, amikor már a Nemzeti Színház tagjaként ülök a büfében, és Hollósi Frici a Klubrádiót hallgatta, mellette pedig Szarvas Józsi a Magyar Nemzetet olvasta. Békében éreztem magam közöttük. A rendszer hibája, hogy azt kell gondolnunk, minden fekete vagy fehér. Nem érdekel, ki és hova szavaz, az viszont igen, hogy mit tesz le az asztalra szakmailag. Egy ideig próbáltam mindkét szekértábornak megvilágítani a másik igazságait, de még csak nem is közeledtek az álláspontok. 2016-ban Tóth Péterrel pályáztam az Újszínház vezetésére. Úgy gondoltam, hogy lehet másképpen is színházat csinálni, de nem lehet, a generációmnak esélye sincs kipróbálnia magát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
