Interjú

„Füstös szobákban kellene”

Mátyássy Bence színész

Színház

A Színművészeti Egyetem után Alföldi Róbert szerződtette a Nemzeti Színházba, játszott János vitézt, de Hitlert is. Legújabb bemutatóján Heathcliffet adta az Üvöltő szelekből. Színházi és politikai szekértáborokról, emberi kiállásról beszélgettünk vele, és arról, hogy miért választ példaképet a színházi élet szereplői helyett inkább a családjából.

Magyar Narancs: A Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenész-színész osztályában végeztél. Milyen emlékeid vannak róla?

Mátyássy Bence: Harmadszor jelentkeztem, amikor felvettek. Előtte már leforgattam a Kontrollt, ami nagy dolognak számított. Az egyetem szabályai szerint két évig nem vállalhattam filmes munkákat, ezért több szerepről is lecsúsztam, de közben jó színdarabokban kaptam főszerepeket, a főiskola után pedig az osztálytársaimmal megalapítottuk a HOPP­art Társulatot. Lelkesítő időszak volt.

MN: Mikor érezted először, hogy a politika beszivárog a színházba?

MB: Az elmúlt több mint egy évtizedet a vélemények, mindkét oldali vélemények sűrűjében éltem át. Nem érdekelnek a címkék. Az SZFE-t is számos vád érte, egyfajta ideológiai nevelést emlegettek, ami nem volt igaz. Ha csak a saját osztályomat nézem, az egyik fele a jobboldali, a másik a baloldali pártokkal szimpatizált. Senkit nem foglalkoztatott, hogy milyen rendezvényekre járunk az óráink után. Ez általánosan igaz volt a színházi közegre is. Előttem van a kép, amikor már a Nemzeti Színház tagjaként ülök a büfében, és Hollósi Frici a Klubrádiót hallgatta, mellette pedig Szarvas Józsi a Magyar Nemzetet olvasta. Békében éreztem magam közöttük. A rendszer hibája, hogy azt kell gondolnunk, minden fekete vagy fehér. Nem érdekel, ki és hova szavaz, az viszont igen, hogy mit tesz le az asztalra szakmailag. Egy ideig próbáltam mindkét szekértábornak megvilágítani a másik igazságait, de még csak nem is közeledtek az álláspontok. 2016-ban Tóth Péterrel pályáztam az Újszínház vezetésére. Úgy gondoltam, hogy lehet másképpen is színházat csinálni, de nem lehet, a generációmnak esélye sincs kipróbálnia magát.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.