Színház

Philoktétész

  • Herczog Noémi
  • 2014. március 27.

Színház

Bár az előadás rendezője Lukáts Andor, ebben a szellemes beavató színházban inkább Karsai György értelmezésén keresztül látjuk a Philoktétészt. Pontosabban: halljuk.

A klasszika-filológus professzor szórakoztató műelemzését nemcsak belekomponálták az előadásba, de maguk a kommentárok szervezik az estét. Aki pár éve látta a TÁP Színház Odüszszeisz koncertjét, az körülbelül érti, hogyan működik ez a beavató találmány, bár az Odüsszeiszben színház és színházmagyarázat egyforma súllyal szerepelt.

A Sanyi és Aranka Színház görög beavató sorozatában megfordulnak az arányok, szinte érdekesebb a kommentár, finomabb a kenyér héja, mint a kenyérbél. Még pontosabban, a tanításból lesz színház: szívesebben hallgatjuk meg, mit tart fontosnak az értelmező abból a hosszú monológból, amit amúgy kihúztak, mint hogy végighallgassuk az unalmasnak beharangozott szövegfolyamot. Kvázi belesünk a színfalak mögé, mintha egy rendező mesélné el, mit és miért alakított a szövegen, vagy hogy a dráma egyes pontjain milyen dilemmái voltak. Nagyon távol vannak tőlünk a görögök, a magam részéről hálásan értékelem a gesztust, és remekül szórakozom a tragédián - amivel elérkeztünk egy ellentmondásig.

Bár megértjük, hogy a Philoktétész vége miért csak látszólag hepiend, és hogy mitől tragédia a tragédia, az alkotóknak most érezhetően nem céljuk, hogy megrázó élménynyel távozzunk. A dráma nem történik meg, ezúttal a külső nézőpont, az értelmezés iróniája érvényesül. És ez jól van így. Gazsó György és Lukáts Andor finom öniróniával, olvasószemüvegben olvassa a Philoktétész sorait. Nagy Dániel Viktor az egyik pillanatban kemény katona, a másikban pontos jeleneteiből kilépve, civil figyelemmel hallgatja az értelmezést. Ez az olvasószemüveges felolvasó képes nevetni önmagán, egyúttal minket is szórakoztat, és végül valóban közelebb kerülünk ezekhez a furcsa görögökhöz.

Sanyi és Aranka Színház, február 15.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.