Üzlet a korzón

László Miklós: Illatszertár

Színház

Régen bizony egészen más idők jártak: az üzletekben udvarias eladók fürge serege nagyságos urazta a vásárlót, a televízió pedig számolatlanul gyártotta a tévéjátékokat.

Ez persze két különböző korszak, ámde mindkettő meghatározó fontosságú László Miklós sikerdarabjának új bemutatójáról szólván, hiszen amíg az Illatszertár cselekménye és keletkezése a múlt század harmincas éveit idézi, addig a vígjáték újabb keletű hazai népszerűsége egyértelműen az 1987-es tévéjáték-változatnak köszönhető. Nosztalgiázni persze mégis dőreség lenne, elvégre a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években rengeteg kriminális minőségű tévéjáték is elkészült (erről a koncepcionálisan debil körítésű 2-es retró adásfolyama meggyőző bizonyságot adhat), s bármit is mondjanak egyesek, hát a Horthy-korszak sem volt egy békebeli jó világ.

A Centrál Színház bemutatója most gondosan ki is tesz egy-egy hangsúlyt, hogy a Hammer-schmidt cég tulajdonosának és beosztott drogistáinak magánviszonyai mellett a cselekmény korának fenyegetéseiből is megjelenjen a színen valamicske. Persze csakis annyi, amennyi nem veszélyeztetheti a történet két főszálának könnyed lepergetését: a megcsalatásával szembesülő főnök dühét, majd bölcs-öreges belenyugvását, valamint a bolt két alkalmazottja, Asztalos úr és Balázs kisasszony között dúló nyílt ellenszenv és az ezzel párhuzamosan, köztük levelező úton kialakult jeligés szerelem történetét. László Miklós 1937-es patentje kétségkívül jó és tartósan üzembiztos, s erről korántsem csupán a színház előcsarnokába előzékenyen kihelyezett Illatszertár-történeti áttekintés (benne több hollywoodi film adataival) győzi meg a közönséget, de az előadás egésze is. Jóféle, humoros-szentimentális darab ugyanis az Illatszertár, amely hálás szerepek egész sorát kínálja a színészek számára, s a cím dacára jó esetben ráadásul még némi kis életszag is megütheti a néző orrát.

A darabot 1937-ben itt, a Révay utcában mutatták be, az akkor a Vígszínház kamaraszínpadául szolgáló játszóhelyen. S mintha épp a Vígszínházat idézné most a színpadot ironikus idézőjel gyanánt körülfogó aranycirádás keret is (díszlet: Horesnyi Balázs), amely között-alatt amúgy minden díszletelem az illúzióteremtés szándékát szolgálja, egészen a boltajtó nyílásában feltűnő utcarészletig. Puskás Tamás rendezése már kevésbé bizonyul sikeresnek az illúzióteremtésben, s itt nem csupán a boltba időről időre betóduló és nem mellesleg jeles, idős művészekkel adjusztált vásárlótömeg csetlés-botlása csorbítja a látszatot, de a pult mögötti kiszolgáló tevékenység kivitelezése is. Valaha Molnár Gál Péter egyik kedvenc vesszőparipája volt, hogy a színpadon már senki sem tud hitelesen bánni a legyezővel. Nos, mára e sorsra jutott a kasza és a kalapács csakúgy, mint a monokli és a sétapálca, s úgy lehet, a valóságból vett kellékek közül jószerint már csak a mobiltelefon kezelése tekinthető készségszintűnek. Ezúttal bolti környezetben alibiznek a művészek, aminek felemlítése talán kisszerűség, de ettől még sorozatos benyomáson alapul.

Az eladásnál persze fontosabb az előadás, s ha e téren támadhat is bennünk némi nosztalgia a tévés feldolgozás szereposztása iránt (Bodrogi, Kern, Pap, Benedek, Rudolf), azért Puskás Tamás küzdősora is erős. Az ezúttal immár a cégtulajdonost adó Kern András például majdnem telitalálatot ér el: komótossá öregedett polgárembere életes alak, akinek indulatát és rezignációját is valósnak fogadja el a néző. Idővel bizonnyal a szerep abszolválásának feszültsége is oldódik majd nála, s így feladatnak legfeljebb egy-egy szerepidegen ripizés (pl. kabaréstílű kézmozdulatok a magasban) elhagyása marad. A történet másik szálát Stohl András és Pokorny Lia fáradozásai hivatottak érzékletessé tenni - több-kevesebb sikerrel. A bolt rangidős segédjét megformáló Stohl ugyanis részben túlértékeli a grimaszolásban rejlő emberábrázolási és komikus potenciált, részben pedig rendre a könnyes nyámnyilaság irányába mozdítja el figuráját, ami összességében némiképp hiteltelenné teszi a rezervált érzelmességgel jól gazdálkodó Pokorny Rózsikájának fokozódó rokonszenvét.

A kor undokságát két alak képviseli - voltaképp eredendően - az Illatszertár színpadán: a kollégáit megfigyelő és névtelen levelet író Sipos úr (Cserna Antal) meg a csupaszív kifutógyerekből hatalmaskodó segéddé előlépő Árpi (Szemenyei János). Cserna korrekt módon, de különösebb lendület és mindennemű színezés nélkül játszik, míg Szemenyei a kölyökbáj könnyedén teljesített szakasza után látható ambícióval vált át Árpiból Krepuska úrrá. Szemenyei egyébiránt ritka adottság birtokosa: a színpadon sosem marad észrevétlen; mondhatni, olyan, amilyennek Wagner szánta Tannhäusert: "soha és sehol sem csak 'egy kicsit' valamilyen, hanem mindig teljesen és egészen". Szemenyei mellett még Borbás Gabi sértésre felvérző, játékával a néző szívéig ható Molnár kisasszonya érdemel feltétlen elismerést, s kellemes benyomást keltett prózai színészként Bereczki Zoltán nőbolondító piperkőce is. Sajnálhatja, hogy a rendezés az előadás mélypontját jelentő verekedési jelenettel lépteti le a színről: Bereczki és Stohl kislányossá karikírozott, hempergő patáliája legfeljebb egy külvárosi műkörmösnél mehetne végbe, semmint a Váci utcai drogériában.

Centrál Színház, január 10.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.