Tranzit

Janikovszky Éva meséje, az Égigérő fű óta tudjuk: a városi ember boldogsága múlhat azon, hogy mekkora területet sikerül a beton- vagy aszfaltborítás helyett zölden megőriznie.

Akik ritkán közlekednek vele, habcsókos nosztalgiajáratként tekintenek rá, büszkeséggel a szívükben, mintha az 1896-os millenniumi ünnepségek még nem értek volna véget. Pedig az utasok többsége már régóta inkább a rákospalotai csatlakozás miatt veszi igénybe, nem a vasárnapi vurstlizásért.

Kőbányáról mindenkinek a sör és a tégla jut az eszébe, legfeljebb a gyűjtőfogház, a köztemető. Százötven évvel ezelőtt azonban egészen másra gondoltak, ha a városrész szóba került. Elég volt egy ártatlan röfögés, máris Kőbányát emlegették országszerte. Itt terült el az a világraszóló sertésteleprendszer, melyről úgy gondolták, hogy örökre virágba borítja a környéket. A történet persze másképp alakult, emlékeztetőnek csupán néhány utcanév (Szállás utca, Hizlaló tér, Mázsa tér) meg a párját ritkító vasúti objektum maradt.

Művészi színvonalon gyalázkodik, mégsem olvastunk róla elmarasztaló kritikát. Sőt. Csupa rajongó megnyilvánulással találkozhatunk, ha neve, illetve zenekara, a Flash szóba kerül. Barcs Miklós a napokban lesz ötvenéves.

A nyolcadik kerületieknek még a nyáron volt szerencséjük üdvözölni a Robogó Józsefváros elnevezésű programot. A július 22-én elindított kezdeményezés lényege, hogy olcsóbban juthatnak robogóhoz azok, akik a VIII. kerületben élnek, dolgoznak, ide járnak egyetemre vagy főiskolára, illetve cégük józsefvárosi telephellyel rendelkezik. Magyarán fél Budapestről van szó, ha tekintetbe vesszük a kerületben található egyetemek és kórházak nagy számát.

A BKV kétségkívül megadta a módját; a napokban régi ismerősünk, az úvé tünedezett fel-fel a 6-os vonalán, a 2-es két nosztalgiaszerelvényének az életkora majd kétszáz évre rúgott, volt mozgó színházi előadás, kuglóf és forró kakaó. Õszintén szólva az emlékek ködébe vész, mi történt húsz éve, az igazán kerek évfordulón, de az még éppen az átkosba esett, termelési vígjátékokat vetíthettek a 49-esen vagy máshol, többen is emlékszünk olyanra, amiben Latabár Kálmán és Kiss Manyi kalauzolta viccesen a nagyérdeműt. Ám minket az ünneplés kevésbé, a villamosozás annál jobban érdekel.

Nyár közepe óta szerte a francia fővárosban majdnem ingyen kölcsönözhetünk biciklit. A bérbiciklista járművét fél óra után az úti céljához legközelebbi kölcsönzőben hagyja. Boldogok a párizsiak.

1967-ben Torinóban nem csak azért bontottak pezsgőt, mert hat év után bajnokságot nyert a Juventus. A Fiatnál is ünnepeltek: szalonokba került a legújabb, 125-ös modell, s az egy évvel korábbi 124-est megválasztották "Az év autójá"-nak.

Ilyen nincs! Vagy minden igaz, amit a Hungária együttes valaha is állított. Persze jó kis ródmúvizásra készültünk, minden adott volt: a múlt héten olvastuk épp itt, hogy most ötvenéves a Kerouac-könyv, az Úton, este adja a tévé a Szelíd motorosokat, bár az kicsit gyanús, hogy a kiállítóhelyiség forgatagában nem látjuk sehol Vágvölgyi B. Andrást - biztos már elment.

A megszüntetett mellékvonalak miatt a rajongók már tavasszal gyászévnek nyilvánították 2007-et. Összeszámolni is nehéz, hány állomás vált kísértettanyává, s valószínűleg szerény vigasz számukra, hogy szellemvasutazni nem csak a Vidám Parkban lehet. Július közepén azonban újdonsággal szolgált a vasút. "Megindult a közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér között" - olvastuk a hírekben. Alig hittük el, hiszen ha az álmodozást pályaépítésre válthatnák, az "Airport expressz" ma már a moszkvai Seremetyevóig közlekedne.

Ha azt mondják, gondoljunk egy sárga-piros, csupa üveg épületre, nyolcszögletű ablakokkal, egészen biztos, hogy valami vidám dolog ugrik be: házikó, ami fölött teli szájjal mosolyog a nap, a bárányfelhőket pedig egyenesen a sárga tengeralattjáróból zavarták az égre. De miért kellene fantáziálnunk, amikor Budapesten igazából is létezik ilyesmi? Ráadásul minden képzeletet felülmúl.

Mindenkinek van egy trabantos története, mindenkinek majdnem ugyanaz: nyugat-európai állampolgárok futnak össze a furcsa szerzet láttán, s mosolyogva veregetik meg a kék útleveles magyar turisták vállát. "Ügyesek voltatok, fiúk. Mi sem tudnánk különbet összehozni a sufniban. De ilyen messzire azért nem merészkednénk vele."

Negyvenöt évvel ezelőtt állt forgalomba Budapesten az első tető nélküli Ikarus. A különleges városnéző buszt azok is a szívükbe zárták, akik sosem utaztak rajta.

A térhatású képek nézegetéséhez Pesten Calderoni kínálta a sztereoszkópokat a legnagyobb választékban - folytathatnánk, ha nem is varratmentesen előző, miskolci kalandozásunkat. És ha a napóleoni háborúk után Pestre szakadt talján mellett szóba hozzuk a 19. század vége egyik, szenvedéllyel fotografáló világutazóját, Hopp Ferencet, máris az újabb múzeumi körjárat kezdőpontján állunk.