Betyárvilág: Rózsa Sándor életei

Puszták réme

Tudomány

Már 145 éve halott a híres betyár, és még mindig megmozgatja az utókor fantáziáját – még ha az eredmény néha nem is lesz több, mint egy provokatív molinó a stadion lelátóján.

A modern magyar történelem legdrámaibb, egyben legnagyszerűbb korszaka, a reformkor, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, majd az ezt követő hol önkényuralmi, hol parlamentáris világ nem csupán a polgárosodásról, a magyar kapitalizmus kibontakozásáról szólt, hanem a pusztai betyár figurájának virágkoráról (és letűnéséről) is. A magyar vadkelet pisztolyhősei, baltaforgatói és ostorpattogtatói közül is kiemelkedett (hírnevét és kortársaihoz képest hosszú életét is tekintve) Rózsa Sándor, aki már életében legendává vált. Legutóbb a felelőtlenül újramelegített interetnikus konfliktusok stilizált színterén, a stadionlelátón is felbukkant arcképe, nem véletlenül egy magyar–szerb meccs alatt, és a neki tulajdonított mondás („Ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó minden úgy lössz, ahogy lönni köll.”) már a pályán levők biztatására szolgált.

Nagy elődök nyomdokain

Nem Rózsa Sándor (1813–1878) volt a 19. század első hírhedett magyar betyárja, ott volt például Zöld Marci, a Sárrét (Berettyó–Körös-vidék) hírhedt rablója, aki 1816-ban került pandúrkézre, majd statáriális ítélet nyomán 26 évesen a bitóra. Sobri Jóska, a Dunántúl egykori leírások szerint jóképű zsiványa pedig 1837-ben (27 évesen) a katonasággal vívott szabályos ütközetben esett el – az utolsó golyót magának szánta.

Rózsa Sándornak elődeihez és pályatársaihoz hasonlóan gyermekkorától kezdve bitang kemény élete volt: anyja korán meghalt, apját marhalopás miatt agyonverték, egyetlen öccse végül a szegedi börtönben akasztotta fel magát. A későbbi zsiványkapitány kezdetben bojtárként kereste kenyerét, de gyorsan letért az egyenes útról. A neve már 23 éves korában bekerült a bűnügyi aktákba: két társával tehenet loptak, amiért is a szegedi törvényszék másfél évi fogságra és „fertályévenként 25 botok elszenvedésére” ítélte. A 150 botütésnek csak a felét kapta meg, tíz hónap letöltése után megszökött, és saját szavai szerint „szaladó betyár” lett. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak utána, de rendre kisiklott a perzekutorok keze közül. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, mondván: belefáradt a bujkálásba, és szeretne becsületesen élni. Folyamodványát hírhedtsége miatt ekkor elutasították, a mentességet csak 1848-ban, Kossuth Lajostól kapta meg, de már egészen más körülmények között. A népmonda szerint Kossuth Cegléd felé kocsizott, amikor Rózsa Sándor ki akarta rabolni, de Kossuth meggyőzte, hogy inkább az idegen csapatok ellen harcoljon. Ez persze merő mese, a valósághoz nincs semmi köze, az viszont tény, hogy a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki 100–120 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott (az alakulat parancsnoka névleg Szerencsey Károly főhadnagy volt; Rózsa „csak” őrmesteri rangban szolgált). Jókai Mór később azt írta, hogy személyesen ő vitte el a menlevelet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.