Tévétorrent/animáció

Paradise PD

  • - svébis -
  • 2018. december 22.

Tévétorrent

Adott egy arrogáns, szexista vezető, egy túlkapásokra hajlamos feminizmus-karikatúra, egy sztereotip fekete, egy túlsúlyos nagyi kedvence, egy szenilis vénember, egy semmirekellő újonc és egy drogkereső és -függő eb. Nem, ez nem a Wi-Fi hotspotként is üzemelő TEK-es megfigyelőkocsi legénysége, hanem a Brickleberry alkotóinak új sorozata. Sajnos azonban a Paradise PD már nem robog akkora lendülettel, mint a három évadot megélt elődje, és nem csak azért, mert a Roger Black–Waco O’Guin szerzőpáros nem tett mást, mint a vadasparkból egy rendőrőrsre költöztette korábbi karaktermintáit.

„Ez perverz, mocskos és undorító, de ezek a kifejezések nálam pozitív értelemben szerepelnek” – mondta annak idején Király Jenő, és ezzel a 2015-ben véget ért Brickleberry erényeit is összefoglalhatjuk. Nem volt olyan téma, személy, történelmi esemény, ami tabu lett volna, mindenből és mindenkiből – még saját magukból is – gúnyt űztek, mégpedig a legszélsőségesebb határokig kitolt komédiával. Mindez azonban sosem a végcél volt, hanem eszköz, hiszen az intelligens – még ha sokszor nem is annak látszó – humorban ott szenderegnek a legmélyebb igazságok. Erre azonban az idén indult Para­dise PD már nem képes: bár erősen tolja az altesti poénkodást, sokszor megreked ezen a ponton, és a popkulturális utalás is lényegesen több a kelleténél. Annak idején a South Park nagy lejtmenete is ennek volt köszönhető: egy egész történetszálon keresztül ragaszkodik egy-egy filmhez vagy sorozathoz. Itt sem maradunk Breaking Bad, Bron vagy Christine nélkül.

Magyar felirat: Devilsystem

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.