Vélemény
Cseresnyési László: Nyelv és neurózis
Talán még van, aki emlékszik a hírhedt „trágárság és irodalom” vitára, amely többek közt a Nagyvilág 1968/1. számában megjelent hozzászólások formájában folyt. Az „egészséges erotika” hívei küzdöttek meg akkor a némely írókban és műfordítókban testet öltő Gonosszal.
Bernard Guetta: Franciaországnak lépnie kell az európai egység érdekében
Nem kell végzetes francia-német szakítástól tartani, hanem épp a két vezető EU-s állam közötti kapcsolatot kell erősíteni a francia európai parlamenti képviselő szerint.
A Fidesz fejfájára
Mikor kezdődött az 1990 utáni magyarországi demokrácia romlása? Amikor 2010-ben alkotmányozó többséget szerezve Orbán fokozatosan felszámolta vagy kiüresítette a köztársasági berendezkedés garanciáit és intézményeit? A választásokról rendelkező szabályok átírásakor, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a többpárti versengésen alapuló parlamentáris váltógazdálkodást? Vagy a rezsim alaptörvényének negyedik módosításakor, amikor az országgyűlési többség lényegében fölszámolta a hatalommegosztást?
A nemzeti mosolyalbum kis büszkesége
Van az úgy, hogy az ember házhoz megy a pofonért – figyelmetlenségből, ostobaságból, a körülmények szerencsétlen összjátéka következtében belesétál egy helyzetbe, amelyből csak rosszul jöhet ki. De mindez még menthető, megmagyarázható valahogy. Sokkal cifrább az az eset, amikor az ember egyenest befizet a pofonra, s menten a legnagyobbat kéri, mert futja rá.
Donnerwetter nochmal!
Jó pár nappal ezelőtt, de már az Olaf Scholz német kancellárnál tett látogatása után monumentális interjút adott Orbán Viktor a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű kétheti lapnak. De olyat, amilyet azelőtt, az ún. enyhülés kezdete vagy mondjuk Willy Brandt óta sose, egy magyar kormányfő se.
Hogyan képes fenntartani a Fidesz a „gondoskodó állam” illúzióját?
Vajda Mihály: A ki nem végzett Szókratész
Drága Szókratészem! Hiányzol. Nem akarlak sürgetni, hogy gyere már „haza”, örülök, hogy – láthatóan – jól érzed magad a tengerentúl; s nagyon is értem, hogy ha már egyszer 2500 év után elhagytad az Óvilágot, alaposan körül akarsz nézni az Újvilágban is.
Schrödinger gázára: most akkor mennyit is fizet a kormány a gázért?
Mennyiért vásárolja a magyar állam a gázt Oroszországtól? És miért épp annyiért? És akkor miért különutaskodik megint a kormány? És hogy jön ide a macska?
Hova tegyük a pénzünket, ha alacsonyak a betéti kamatok?
A magyar államnak láthatóan most inkább van szüksége a pénzünkre, mint a bankoknak.
Mire lehet elég a kormány korrupcióellenes intézkedéscsomagja?
Ha létrejön egy valamelyes autonómiával rendelkező hivatal, az idővel borsot törhet a korrupt döntéshozók orra alá – állítja Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.
A veszedelmes Pankotai
Nyílt Facebook-posztban határolódott el hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója, dr. Nyisztor az iskola egyik diákjától – „az intézmény nevében”.
A főrendőr és a fővadász kiveti a szociális hálót
A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvényt azzal a céllal alkották meg, hogy „meghatározza az állam által biztosított szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit”.