Halott lakója lottófőnyereményének megmentése érdekében összefog egy falu, szexmunkásnak áll a nagymama, hogy unokája gyógykezelését ki tudja fizetni, krikettcsapatot alakít a kocsmai törzsközönség a szigetre csak időszakosan látogató körzeti orvost marasztalván, vagy fodrász-, tánc-, esetleg énekversenyre neveznek be a városiak szerint elképzelt vidékiség minden attribútumát hordozó, egytől egyig aranyszívű hősök.
Énekverseny ebben a filmben is van, de csak bájos kiindulópontja az eseményeknek, mivel a díjazás egy zarándokutat foglal magában: egyenesen Lourdes-ba viszi a helybéli plébános a majdnem győztes női triót – ki saját, ki a gyereke egészsége érdekében remél csodát –, csak még előbb el kell temetnie a hölgyek legjobb barátnőjét (a trió megformálói Maggie Smith, Kathy Bates és a náluk fél évszázaddal fiatalabb Agnes O’Casey). És ekkor bukkan fel az elhunyt 40 éve Amerikába menekült lánya (Laura Linney), akit ennyi év után is általános ellenszenv fogad. Csak lassan, az út során (mert ő is megy a forráshoz) derül ki, hogy egy tragikusan végződő szerelem feldolgozása helyett ébredő gyűlöletet miféle balítéletek és téveszmék táplálták évtizedeken át. És a fanyarul humoros hangvétel dacára lassanként felsejlik a közösség védelmező otthonossága alól a fojtogató akolszellem. Ám Lourdes-ban megtörténik a csoda – nem a forrás vizétől: a fizikai gyógyulást hiába várják a zarándokok –, a megértés, az elfogadás csodája.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
