Egyszerűen nem lehet nem odanézni, amikor a nyugati néplélek hegesedni képtelen sebébe nyúl bele könyékig egy alkotás, a szűk, zárt atmoszféra pedig mindig jó táptalaj a thriller (és egy kis társadalomkritika) számára. Egy ilyen sorozat tehát bármely alkotónak pompás lehetőség lehet (ha mégoly kevéssé ízléses is így fogalmazni egy terrorcselekmény kapcsán).
A Dubajból Londonba tartó járaton egy terrorista csapat bújik meg nem túl ügyesen, az út első félórájában lebuknak, így további hat órán át kell nyugton tartaniuk az utasokat. Az emberi természet azonban – különösen ilyen feltüzelt állapotban – nemigen képes hosszan ilyesmire, kivéve a hidegvérű főhőst, aki úgy dönt, hogy a túlélés érdekében segít az elkövetőknek…
Idris Elbánál aligha találhatni ideálisabbat a szerepre, a hangjából áradó nyugalom, és az annak megzavarására még nyakig ruhában is alkalmas látványa kellőképpen borzongató ahhoz, hogy csak igen későn vegyük észre, valójában elég szűkös eszköztárral dolgozik. Nem csak ő, a teljes sorozat, amely a gyorsan eldurvuló start után hamar eléri a repülési magasságot, de alaposan megküzd vele, hogy ott is tudja tartani az izgalmakat: mintha még maguk az áldozatok sem tudnák annyira komolyan venni a túszdrámát. Szóvá is teszik, az angoloknak nem kenyere az érzelgősködés, rövid, kötelező pánik után már kényelmetlenkednek, jógakazettát hallgatnak és panaszkodnak, ha oda kell adni a gyerek iPadjét a fegyveres merénylőknek. Mi ez az impertinencia?!
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
