Sikerről, hírnévről álmodnak, amelyet egy kis városi tehetségkutató győzelme hozhat meg nekik. A napfényes, tarka képsorokból látszik, hogy a rendező, Derzsi Mátyás nem a zord, karcos realizmusra hajt, de teljesen elhallgatni sem kívánja a szegénységet. Derűs, lázálomszerű rövidfilmjével a mágikus realizmust célozza meg, melyben az ózdi Hétes telep horgonyozza a valósághoz az onnan szökni kívánó mesét.
Ármin (Balázs Sándor Herceg) cimboráival egy tehetségkutatóra próbál, hogy végre kitörjön telepi életéből és az anyja felügyelete alól. A környező erdőben találkozik valakivel vagy valamivel (talán egy állatkertből szökött fekete párduccal vagy magával az ördöggel?), ami egészen megváltoztatja. Addig nem látott, veszélyes szenvedély támad benne, ami megrémíti szeretteit. Derzsi derűsen játszik a zsánerfilmes toposzokkal, és olykor egészen közel merészkedik a romasztereotípiákhoz (tarka kendők, táncos lábak, nyomorban is virágzó életkedv, babonák), de a Hétes telep valós nyomora és a színészek hitelessége időben visszahúzza. Az első filmszerepében bemutatkozó zenész, Balázs Sándor Herceg nyugtalan és csiszolatlan (épp, amire Ármin szerepéhez szükség van), magától értetődően követeli magának a nézői figyelmet, amint szövetségét egyre szorosabbra fűzi az ördöggel. Derzsi sűrű atmoszférát teremt (bár neonfényes szobabelsői bizarrul hatnak a nyomortelep közepén), csak azt bánjuk, hogy mielőtt mindenki átadhatná magát az ördög táncának egy nagy katarzisban, a filmnek hirtelen vége szakad.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
