Az ő esetében több ez egy életrajzi lábjegyzetnél, mert innentől kezdve radikálisan megváltozott a zenéje, és a legjobban sikerült albuma is (Deportation Blues, 2018) az átköltözés kálváriáját örökíti meg. A BC Camplight amúgy is inkább britnek hangzik, mint amerikainak. A többnyire zongorára építő dalokban visszaköszön a nyolcvanas évek Nagy-Britanniájának szofisztikált popzenéje (Prefab Sprout, Deacon Blue stb.), ugyanakkor a groteszk zenei fordulatok gondoskodnak arról, hogy a lemezek kellően nyugtalanítóan hassanak. Christinzio azt nyilatkozta, hogy a Last Rotation of Earth – amelyet a dalszerző magánéleti válsága ihletett, nemrég ugyanis elhagyta a menyasszonya – az utolsó BC Camplight-anyag lesz. Ennek megfelelően az új lemez az egyébként is deprimált diszkográfia legbúskomorabb darabja. Ugyanakkor talán ez az angliai időszak legkonvencionálisabb albuma, ezúttal nincsenek túlhangsúlyozva a Christinzio által előszeretettel használt elidegenítő elemek, amilyen például a korábbi anyagokon a meglepetésszerűen felbukkanó széttorzított gitár volt. A Last Rotation of Earth minden szomorúsága ellenére könnyen gördülő, helyenként kifejezetten slágeres lemez. Kár, hogy nem lesz többé BC Camplight, de ez az album méltó lezárása az életműnek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
