Az ő esetében több ez egy életrajzi lábjegyzetnél, mert innentől kezdve radikálisan megváltozott a zenéje, és a legjobban sikerült albuma is (Deportation Blues, 2018) az átköltözés kálváriáját örökíti meg. A BC Camplight amúgy is inkább britnek hangzik, mint amerikainak. A többnyire zongorára építő dalokban visszaköszön a nyolcvanas évek Nagy-Britanniájának szofisztikált popzenéje (Prefab Sprout, Deacon Blue stb.), ugyanakkor a groteszk zenei fordulatok gondoskodnak arról, hogy a lemezek kellően nyugtalanítóan hassanak. Christinzio azt nyilatkozta, hogy a Last Rotation of Earth – amelyet a dalszerző magánéleti válsága ihletett, nemrég ugyanis elhagyta a menyasszonya – az utolsó BC Camplight-anyag lesz. Ennek megfelelően az új lemez az egyébként is deprimált diszkográfia legbúskomorabb darabja. Ugyanakkor talán ez az angliai időszak legkonvencionálisabb albuma, ezúttal nincsenek túlhangsúlyozva a Christinzio által előszeretettel használt elidegenítő elemek, amilyen például a korábbi anyagokon a meglepetésszerűen felbukkanó széttorzított gitár volt. A Last Rotation of Earth minden szomorúsága ellenére könnyen gördülő, helyenként kifejezetten slágeres lemez. Kár, hogy nem lesz többé BC Camplight, de ez az album méltó lezárása az életműnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
