Visszhang: tévésorozat

Eric

  • - ts -
  • 2024. június 19.

Visszhang

A nyolcvanas évek AIDS-verte New Yorkjában járunk. 

Amikor egy gyakorló seggfejért kell részről részre szorítani, az finoman szólva is nézőpróbáló feladat, még ha Benedict Cumberbatch adja is az illetőt. Neki persze jutalomjáték a jó házból való fekete bárányként mindenkit azonnal magára haragító bábjátékos szerepe, bele is ad apait-anyait, s ez meg is látszik – néhol talán a kelleténél jobban is. Bár neki a túlhabzás is jól áll, hisz mégiscsak korunk egyik legjobb és legelismertebb színészéről van szó, s még ez a helyenként túl erős jelenlét is a figura számlájára írható: művész, aki mindenben csak a művészetét keresi, vagy még inkább mindennel csak a művészetét prezentálja. A vodkásüvegnek éppúgy, mint hangsúlyosan szerényebb képességű szaktársainak, bábszínháza szponzorainak vagy kedves feleségének, mindenki hódoljon a tehetségének, ahogy tud, akár a kis segédeként, akár a pénzével, akár a teljes életével, de tegye mindezt illő távolságból, véletlenül sem megzavarván az ő művészi köreit. Ezzel még csak ellenne a néző, de ugyanígy viselkedik a gyerekével is, akit pedig szeret, s ezt tényleg nehéz megbocsátani. A gyerek bájos, örökölte apja tündöklő tehetségét, a papa szereti, csak épp magasról tesz rá, amikor legújabb rajzát mutatja, anyával meg mindig veszekszik.

S ebben az alapszituációban egyszer csak eltűnik a gyerek. Alighanem elrabolták. A nyolcvanas évek AIDS-verte New Yorkjában járunk. (A sorozatot Magyarországon forgatták, jelentős és megsüvegelendő hazai részvétellel.) Bár minden jelzésszerű, mégis illúziókeltő. A forgatókönyv viszont illúziók nélkül ábrázolja az AIDS vadászterületét: a homoszexualitás nem szubkultúraként, még kevésbé valamiféle közösség formájában jelenik meg, egyszerűen van csomó szereplő, aki történetesen a saját neméhez vonzódik. Akitől pedig az egzisztenciájának, státuszának vagy egyszerűen a munkájának a megtartása megkívánja, az rejtőzködik. S e rejtőzködése az egyéb cselekedeteit is motiválja. E motivációk pedig – nem is annyira közvetve – a kisfiú keresésére, a keresés előrehaladására hatással vannak. A nyomozást vezető rendőrtisztviselő ráadásul fekete is, s épp a haldokló kedvesével kellene lennie ahelyett, hogy koszos csatornákban kutat az elveszett gyermek után.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.