Egy szigetkört lenyomni ma már legalább akkora sikk, mint harminc évvel ezelőtt ledönteni öt sligovicát. Echte futóözvegyek és futóárvák persze csak az igazán megszállottak mellett termelődnek (azokat nevezik így, akiknek párját vagy szülőjét olyannyira elragadta a futás, hogy több időt áldoznak e szenvedélyükre, mint a családjukra). Az ultrák közé tartozik maga a szerző is, aki könyve végén bizonyára nem véletlenül mond köszönetet „özvegyeinek és árváinak”.
Simonyi Balázs az elmúlt években több mint 150 podcastbeszélgetést készített profi sportolókkal és olyan ismert személyekkel, akik életében meghatározó ez a hobbi, s ezekből válogatta ki a legérdekesebbeket. Kiderül, hogy Nádas Pétertől gyakran kérdezték falun, „hova futsz, bazmeg”, és öreg nénik dicsérték a szép lábikráját, Ónodi Eszternek pompás gondolatai támadnak kocogás közben, Pálinkás Szüts Róbert az ópiátfüggőségét cserélte le kilométer-függőségre, Litkai Gergely elkötelezett túrázó, Sipos István extrém futó pedig egyszer „egykamionnyi” szponzor szalámit osztogatott szét a Los Angeles és New York közötti, közel ötezer kilométer elmorzsolgatása közben, merthogy ő maga vegetáriánus.
Megannyi szép és vicces sztori, ahogy az alcím is ígéri: útról, időről, élményekről. Inspiráló olvasmány két rúd bejgli elfogyasztása között, és aki ezután sem indul neki legalább egy kiadós gyaloglásnak, az tényleg menthetetlen kanapékrumpli.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
