Visszhang: könyv

Simonyi Balázs: Futóskönyv

  • - oil -
  • 2024. december 17.

Visszhang

Ki muszájból, az egészsége miatt, ki szenvedélyből, egy biztos: rohamosan terjedő szubkultúra a futóké.

Egy szigetkört lenyomni ma már legalább akkora sikk, mint harminc évvel ezelőtt ledönteni öt sligovicát. Echte futóözvegyek és futóárvák persze csak az igazán megszállottak mellett termelődnek (azokat nevezik így, akiknek párját vagy szülőjét olyannyira elragadta a futás, hogy több időt áldoznak e szenvedélyükre, mint a családjukra). Az ultrák közé tartozik maga a szerző is, aki könyve végén bizonyára nem véletlenül mond köszönetet „özvegyeinek és árváinak”.

Simonyi Balázs az elmúlt években több mint 150 podcastbeszélgetést készített profi sportolókkal és olyan ismert személyekkel, akik életében meghatározó ez a hobbi, s ezekből válogatta ki a legérdekesebbeket. Kiderül, hogy Nádas Pétertől gyakran kérdezték falun, „hova futsz, bazmeg”, és öreg nénik dicsérték a szép lábikráját, Ónodi Eszternek pompás gondolatai támadnak kocogás közben, Pálinkás Szüts Róbert az ópiátfüggőségét cserélte le kilométer-függőségre, Litkai Gergely elkötelezett túrázó, Sipos István extrém futó pedig egyszer „egykamionnyi” szponzor szalámit osztogatott szét a Los Angeles és New York közötti, közel ötezer kilométer elmorzsolgatása közben, merthogy ő maga vegetáriánus.

Megannyi szép és vicces sztori, ahogy az alcím is ígéri: útról, időről, élményekről. Inspiráló olvasmány két rúd bejgli elfogyasztása között, és aki ezután sem indul neki legalább egy kiadós gyaloglásnak, az tényleg menthetetlen kanapékrumpli.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.